Publi

Stumpf András

Károk

Nevetséges, túlzó és elfogadhatatlan a rendőrség tegnapi eljárása

/ 2014.09.09., kedd 18:11 /
Károk

„Látszat és valóság egyszerre, hogy a magyar állam, miközben Norvégiával van vitája, magyar állampolgárokra küldi a készenlétiseket.”

Kár. Több minden is kár. Először is az, hogy Csepreghy Nándor néhány órája túlzónak minősítette a készenléti rendőrség tegnapi fellépését az Ökotárs Alapítványnál. A hangsúly azon van, hogy „néhány órája”. Az a kár, merthogy én csak most tudok írni a tegnapi agyatlanságról (szerkesztői beosztásom keddenként négytől nyolcig tart), amikor már könnyen rám süthetik: a helyettes államtitkár mutatja, merre az előre, aztán menetelek, mert ez a dolgom.

Ha ez lesz a látszat, hát ez lesz, most akkor is meg kell szólalni és el kell ismételni: nevetséges, túlzó és elfogadhatatlan a rendőrség tegnapi eljárása. A látszat mindenképpen az, hogy a kormány el akarja tiporni, meg akarja félemlíteni a neki nem tetszőket.

A látszat pedig néha akkorát csal, hogy nem átall megegyezni a valósággal.

Látszat és valóság egyszerre, hogy a magyar állam, miközben Norvégiával van vitája, magyar állampolgárokra küldi a készenlétiseket. Olyan állampolgárokra, alapítványokra, amelyek amúgy átadták a kért adatokat korábban. Csak hogy frissítsük az emlékezetünket: amikor a Gyurcsány-kormány pribékjei rohanták le az UD Zrt.-t, hasonló volt a helyzet. Annyi volt a különbség, hogy rajtunk kívül nagyjából senkinek sem fájt a dolog. Nekünk nem fért bele. Az sem. Meg ez sem.  Ha odamegy négy civil ruhás rendőr, az ökotársasok ugyanúgy átadták volna az adatokat. Hogy kinek az ötlete volt a felesleges erődemonstráció, nem tudom. Simán lehet, hogy egy kormányülésen odavetett félmondat következménye. Az is, hogy az intézkedő közeg hallotta a tusnádfürdői beszédet, márpedig ha idegen országok minden hájjal megkent ügynökeihez megyünk, bizony nem árt az elővigyázatosság. Éberség! (Elvtársak. Azok is akadnak még arrafelé. Elég Tasnádi Lászlóra gondolni.) 

A Népszabadság fotósának felvétele a razziáról

A Népszabadság fotósának felvétele a razziáról (forrás: nol.hu)

Megfontoltságot, politikai tervet persze nehéz odasejteni a konkrét akció mögé. Ha valaki, hát Csepreghy megmagyarázta volna rögtön, miért is nagyon helyes izomgézákat küldeni női munkatársakkal dolgozó alapítványokra. Ő volt az is, aki pártokhoz kötődő szélhámos gittegyletként utalt a civil pénzosztókra korábban, szóval neki belefér. Most azonban túlzónak minősítette a fellépést, ami elképzelhetetlen, ha főnökeinek tudtával és parancsára történik az akció.

Az egész azért is roppant bosszantó, mert ha maradt még terület, amelyen a Fideszt regnálását egyértelműen és mindenképpen jóval magasabbra kellett osztályozni, mint Gyurcsányékat anno, az a megmozdulások biztosítása, a tüntetések lehetővé tétele. Ott, akkor, régen a kardlapok suhogtak, a paprikagáz marta a szemet, ebben az érában meg Fidesz-székházat is lehetett foglalni, hidat is, bármit. A rendőrség néha bepróbálkozott, hogy a Pride akadályozza a forgalmat, de végül azt is megtartották és remekül biztosították is.

Az efféle izmozás, erődemonstráció, megfélemlítés ezt a láncot vágja el, ezt a képet ássa alá. Kár ezért is.

Továbbá: éppen az a szerv, a Lázár János vezette Miniszterelnökség kéri fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy aztán feljelentés szülessen hűtlen kezelés gyanújával, amely egyidejűleg alkalmazni kívánja a korrupciós ügyek szinonimájaként emlegetett volt karhatalmistát, Zoltai Gusztávot. No, ilyen sincs. És mégis van.

De nézzünk rá az ügyre magára is. Sajnos már az is kérdés, közpénz-e,  amit a magyar kormány annak tart. Merthogy bizony, a magyar kormány 2011-ben, már a nemzeti szabadság, béke és egyetértés első teljes, tiszta, az azt megelőző két évtized zavarától mentes évében állapodott meg a norvégokkal annak menetéről, ki felügyeli majd a civileknek szánt pénzeket. A magyar kormány akkor belement abba, hogy ezeket a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda felügyeli, nem pedig ő maga. S hogy aztán nem tetszett a kormánynak a nyertes Ökotárs? Hogy hülyeségekre adtak pénzt a kormány szerint? Több esetben szerintem is. A magyar kultusztárcától kapott ötmilliós támogatást széttépő, azt keveslő (neki jár!) Schilling Árpádtól tényleg a bicska nyílik ki a zsebemben, főleg, hogy most éppen függetlenséghősként ünnepli magát, miközben Alapítványa persze túlnyomó részt közpénzből él továbbra is.

Csakhogy ha így áll a dolog, ha nem ért egyet a kormány, akkor újra kell tárgyalni a feltételeket. Tudom, megpróbálták. Ha nem megy, akkor az újabb finanszírozási ciklusig sajnos ez van.

Még mielőtt szentté avatnám itt az Ökotársat: a jogosulatlan pénzügyi tevékenység szerintem simán megáll majd az alapítvánnyal szemben. Olyan tényleg nincs, hogy valaki kölcsönt ad, kamatot szed, miközben nem pénzintézet. Márpedig ilyen bizony volt, elismerte a vezető is. Ez sem indokolja azonban a hivatali kopaszokkal való lerohanást. Miközben a jogosulatlan pénzpörgetés erős gyanú, az azért erősen kétséges, hogy egyáltalán közpénzről van-e szó az alapítványoknak juttatott összegek esetében. Ennek eldöntését kellene először bíróságra bízni. Bonyolult, hosszadalmas dolog ez a jogállam, tudom. Nem is tökéletes. Csak éppen azért jó, mert senki nem vindikálja, vindikálhatja magának a jogot, hogy erővel döntse el a vitás kérdéseket. Most pedig, ha a rendőrség, vagy a belügy elnézést nem kér, maga a Magasságos sem mossa le a kormányról: éppen ennek szemtanúi vagyunk. 

Kár. 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.