Publi

Láthatás

/ 2001.08.24., péntek 07:39 /

Magáneseményeikbe gabalyodott házastársak kiskorú gyermekei - korukhoz nem illő komolysággal mondva - "láthatáson vesznek részt". E ritka alkalmak szülő és gyermek közös ünnepei, s ki-ki eszerint próbál viselkedni. Ad és kap, szeret és szenved, áldoz és elfogad. Nálunkfele, konkrétabban hazánkban sok az elvált szülő, vannak kétapás, háromapás gyerekek is. Gyerek és szülő... összetartozó fogalmak, ám a láthatás kifejezés, mely alapvetően megengedő, tulajdonképpen tiltó. Csak ott, csak akkor, csak addig.

Ha röviden felsorolnám az elmúlt napok eseményeit, hamarost betelne ez az oldal. A Szent Korona ellátogatott Esztergomba, Szent István halála napján, immár mennyei nagy patrónánk tulajdonaként. Már korábban kijutott a múzeumból, elhelyezkedett az ország házában, s most megtekintette azt a várost, melyben először került méltó helyre, István fejére. Aztán délután méltósággal lecsorgott a Dunán, nemzeti lobogók ezrei üdvözölték mind a jobb, mint a bal parton.

A korona láthatta gyermekeit, minket. Láthatta, hogy Nagymaroson például a helyi alpinista csoport a templom tetejéről lengette a nemzeti lobogót, a Duna zátonyos szakaszain nyugszékekről vagy éppen lovak hátáról üdvözölték azt a hajót, mely a Szent Koronát utaztatta. A mi felelősségünk, miképp fogadtuk ezt a láthatást. Kocsmaszinten-e, azaz hogy mindez mibe került, avagy ünnepi lélekkel, az ezeréves múlt és a remélt örök jövő keresztpontján állva, szinte vigyázzban. Hogy magáneseményként éltük-e át ezt a napot, vagy a szó legnemesebb értelmében felfogott közemberként, csak és kizárólag rajtunk múlott. (Némiképp irigykedve vettem a hírét, hogy a közszolgák, az állam alkalmazottai pihenőnapot kaptak. A kényszervállalkozók országában akár az is megtörténhetett volna, hogy csak az állami alkalmazottak kötelesek dolgozni.)

Még ugyanezen a napon futballmeccs is volt, sietve felejtsük el, higgyünk inkább az új szlogennek: foci volt, foci lesz.

A lassú hajózás és a lassú magyar foci után felgyorsultak az események, volt utcabál, szinte minden jelentősebb helyen, kitüntették a kitüntetendőket, felavatták a felavatandókat, láthattuk a látnivalókat. A leggyorsabb autóversenyző, Schumi világbajnok lett, a Ferrari csapata szintúgy. Nálunk százezrek, a világban százmilliók tanúsíthatják: így volt. Budapestet milliók vehették a szájukra, egyre kevesebben vétik el fővárosunk helyét Európában, Bukarest - a maga közel kétszázezer magyarjával együtt, a Borneó, Jáva, Celebesz dallamára - román volt és román lesz.

A trianoni határokon - oda és vissza - átívelő beszédek szinte egyhangúan ismételték: Magyarország olyan jövőt akar magának, melyben gazdaságban-védelemben mindazokkal együtt óhajt működni, akik tiszteletben tartják politikai függetlenségét, nemzeti önazonosságát. Azokkal, akik egyenrangú szereplőként fogadják el azt az országot, mely korábban Európa védőbástyája, de legalábbis éléskamrája volt. Azt az országot, mely a történelmi-közeli múltban, a tágan értelmezett jelenben megmutatta szellemi-kulturális erejét, elismertette szorgalmát, tudását, képzelőerejét, olyan emberek tucatjait adva a világnak, akik tudományban, művészetben, sportban bizonyították egy kis nép nagyságát.

A millenniumi év tűzijátékkal ért véget. Mondják, hogy szép és drága volt, magam 1968. augusztus 20-án voltam jelen e népmozdító eseményen. Ennek magyarázata és magam mentsége, hogy csak másnap, 21-én tudtuk meg: éjszaka csapataink a szovjet haderő segéderőiként bevonultak Csehszlovákiába. Keserves lecke volt ez a nép és politika olykor abszurd viszonyából. Este még felfelé tekeredő nyakkal nézni az égboltra vezényelt pompát, másnap lehorgasztani a fejet, harmadnap meg azt hallani, hogy minek ugráltak azok ott a szomszédban, negyednap meg: hátha nem is kell kijönni a Felvidékről. És egy év múlva megint ki lehetett csődülni a Duna-partra, elvtársi módon feledni a múltat, ha már nem sikerült eltörölni.

Véget ért a millenniumi év, magunk dönthettünk arról, mely esemény részeseivé váltunk. A láthatás napja, hete, éve elmúlt. Láthattuk, feleim, nem csak hamu és por lehetünk. Tudjuk jól: aki a láthatáskor nemcsak ragacsos édességet ad szülöttének, de valódi érzelmeket is, az jól sáfárkodott a közös idővel.

S talán igaz ez a történelmi Időre is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.