valasz.hu/publi/uj-part-szabad-demokrata-forum-26418

http://valasz.hu/publi/uj-part-szabad-demokrata-forum-26418

Publi

Dévényi István

Minden, amit a Fidesz propagandáról tudni kell

/ 2017.08.28., hétfő 11:30 /
Minden, amit a Fidesz propagandáról tudni kell

Azért jegyezzük fel, hogy is ért véget Magyarországon az újságírás.

Írtunk már többször a Fidesz nyugdíjasokat átverő telefonos akciójáról. Megírtuk, hogy Vona Gábor nem azt mondta, nem úgy mondta, persze vízcsepp ez a gyűlölettengerben, de mit lehet tenni, valakinek csak le kell jegyeznie a valóságot.

Az Origo viszont tökéletesen bemutatta, hogyan is működik ez az egész szörnyű kommunikációs- és médiarendszer. Tényleg nem nagyon érdemes már azzal foglalkozni, hogy mi jelenik meg az Origon, mert például simán lehozták azt is, hogy a Jobbik mindig nyugdíjasellenes párt volt, hiszen ifjúsági szervezetként jött létre, és az se zavarta őket, hogy van itt egy Fiatal Demokraták Szövetsége nevű párt is például.

A legújabb, nyugdíjasok kontra Vona anyaguk viszont némiképp még tanulságos. Mert ott van benne az aljas recept minden eleme.

Tehát: vedd az igazságot, vond ki belőle a neked nem tetsző elemeket, és máris tálalhatod az alternatív igazságodat a törzsközönségednek, hadd rágódjón rajta.

Mit írt a Jobbik elnöke? Ezt, ni:

„Azonnal eszembe jutott két ide kapcsolódó emlék a videót nézve. Az egyik a nemzeti ünnepeink, ahol most már rendszeres esemény, hogy hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetközve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját.

A másik emlék a múlt heti dunaújvárosi utcai fórumom a piac mellett. Szép számú érdeklődővel sikerült beszélgetnem, de szinte kétpercenként káromkodva szavalta el a TV2 hazugságait egy-egy arra tévedt fideszes nyugdíjas. Húzták maguk mögött a kis bevásárló kosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt.

Mit fabrikált ebből az Origo? Ezt, ni:

"most már rendszeres esemény, hogy hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját" valamint "húzták maguk mögött a kis bevásárló kosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig szennyvíz folyt"

Ugye, milyen egyszerű?

Például napok óta viharok dúlnak és árvíz pusztít az országban, és egy közszereplő azt mondja: Ugyan szeretem, ha esik az eső, de most már tényleg elég volt, és elállhatna végre a zuhogás.

Amiből az Origo kiveszi a neki nem tetsző részeket, és marad az, hogy a közszereplőt egyáltalán nem érdekli a vidéki magyar emberek sorsa, sőt, még be is szólt nekik, hogy sivalkodnak, hiszen azt mondta:

Szeretem, ha esik az eső, most már tényleg elég volt!

És hogy mit jelent a Fidesz-Origo tengely mentén megszületett új nyilvánosság? Egyrészt, hogy senki se fog mondani semmi érdemlegeset, mert attól fog tartani, hogy belekötnek. Ugyanakkor meg azt is, hogy tök mindegy, ki mit mond, mert az Origo(k) zökkenőmentesen fabrikálnak majd az elhangzott mondatokat szavakra bontva bármi nekik tetszőt.

Hogy a kettő együtt mit jelent? Szimplán csak a magyar újságírás végét, de persze ez se nagyon érdekel már senkit.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Az EP nem fogadta el a kvótát, de választási ajándékot adott Orbánéknak

Nyugalom: nem igaz, hogy „állandó, felső kvóta nélküli migránsbetelepítési rendszert fogadtak el az Európai Parlamentben”. Cecilia Wikström svéd liberális képviselő tervezete maga az agyrém, de kizárt, hogy keresztülmenjen az EP-n és a Tanácson is. A választásra készülő Fidesz viszont komoly ajándékot kapott.

Zaklatásügy – megszólal a színművészeti egyetem rektora!

A próbán mondhatom, hogy vedd le a pólódat, és ülj az ölébe, de a próba végeztével nem kérhetem, hogy ülj az ölembe – mondja M. Tóth Géza rendező. A Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora tiltott határátlépésekről és az önvizsgálat fontosságáról. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

E-egészségügy: bolyongó páciensek, eldobott receptek

Az e-egészségügy bevezetése új korszakot nyit, orvosunk ezután mindent lát – azt is, ha nem szedjük a felírt gyógyszert, vagy ha másik specialistát keresünk fel helyette. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Egyszervolt kincseink – magyar főúri és nagypolgári gyűjtemények nyomában

A századforduló és a két világháború közötti Magyarország, illetve öt legendás műgyűjtő alakja rajzolódik ki az Elveszett örökség című kötetből. A kollekciók nagy része szétszóródott, de mit tehetünk azért, hogy a világ tudjon róla: jó néhány remekmű valaha magyar tulajdonban volt. Részletek a friss Heti Válaszban.