Publi

Dévényi István

Nőbántalmazás Tusnádon: egy másik forgatókönyv

/ 2017.07.24., hétfő 19:00 /

Egy párhuzamos világegyetemben a miniszterelnök felfigyelt a lökdösődésre, és amikor látta, hogy a hajánál fogva hátulról a földre rántják a nőt, megszakította előadását, majd felkérte a rendezőket, hogy avatkozzanak közbe.

Aztán odaszólította maga mellé a nőt, elnézést kért tőle a Fidesz nevében, majd megkérdezte, hogy miért akart fütyülni.

Amikor pedig az ifjú hölgy elmondta, hogy miért és mi ellen szeretett volna tiltakozni, a miniszterelnök pontról-pontra megválaszolta valamennyi felvetést. Majd megölelte a szemmel láthatóan megilletődött lányt, lesegítette a színpadról, és az előre megírt mondandója helyett az erőszak ellen tartott szónoklatot.

Óriási tapsot kapott.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Kettészakadhat az Európai Unió

Ostobaság az EU elképzelése, hogy a vitás kérdéseket a visegrádi országok számára kifizetendő támogatások csorbításával rendezné – állítja Lubomír Zaorálek. A cseh külügyminiszter nem zárja ki, hogy az EU kettészakad. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Gulyás Gergely: „Ilyen diktatúrát kívánok mindenkinek!”

Nem tudja, nyertünk-e bármit is a CEU-üggyel, s amikor állami cégeknél a prémium megközelíti az éves fizetést, az elfogadhatatlan – mondja Gulyás Gergely. A Fidesz alelnöke szerint nem szabad felülniük a téves látszatnak, hogy a mutyiügyek következmények nélkül maradnak. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.