Publi

Bódis András

Nyílt levél az ellenzéknek

/ 2014.08.21., csütörtök 09:00 /

„Kedves Ellenzék, ha nem vetted volna észre, a funkcionális egypártrendszer alapvető oka Te magad vagy!”

Mottónk a mai Népszabadságból: „Közös ellenzéki kampánystáb nem jön létre, hiszen az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM a koordinált indulás miatt több kerületben egymás riválisa lesz.”

Tisztelt Cím, kedves Baloldal!

Nézd el, kérlek, hogy ismeretlenül megszólítalak, illetve rögtön nyílt levelet szegezek neked, de komolyan aggódom a hogylétedért, ezért próbálok a lehető legkomolyabbnak tűnni. Ha jól hallom, szeretsz arról panaszkodni, hogy Magyarországon egypártrendszert épített ki Orbán Viktor. Erre sok bizonyítékot szoktál hozni, nem is tennék hozzá semmit a listádhoz. Sőt, egyetértek Veled abban, hogy funkcionális értelemben egypártrendszer van. Ma már az úgynevezett széles néptömegek egyként gondolják, hogy érdekeikért a Fideszen-rendszeren belül kell megküzdeni. Alig akad olyan vasutas, professzor, volt kohómérnök, korábbi pártfunkci, besúgó, mérnök, tanár és offshore-lovag, aki ne a Fidesz környékén akarna érvényesülni – már ha egyáltalán érvényesülni akar a közéletben, a gazdaságban, illetve ezek fehér vagy szürke határvidékein.

Neked, kedves Ellenzék, tehát nincsenek híveid; ha nem vetted volna észre, a funkcionális egypártrendszer alapvető oka Te magad vagy. Nem tudsz közösséget építeni, nincsenek már olyan homogén társadalmi csoportok, akik hozzád menekülnének reményért. Illetve: szinte senkinek nincs már türelme kivárni, hogy rendet tegyél a soraidban. Már a mérges embereket sem Te képviseled, hanem a Jobbik, akinél ugyan még mindig komolyabban veszlek Téged (azáltal például, hogy neked jár „az” ellenzék titulus), de nem tudom, meddig lesz ez így. Különös, hogy épp felrobbanni látszik a Fidesz mögötti egység (ágyúval lőnek Sesztákra, szájról-szájra terjednek a Lázár- és Rogán-ellenes pletykák), ám valahogy még ebből is a kormánypárt profitál. Sokak számára felszabadító erejű élmény ugyanis, hogy végre van vita a jobboldali holdudvarban, hogy a Professzorok Batthyány Körétől a nemesmedvesi polgári körön át az ilyen-olyan médiaemberekig mind többen rázzák le magukról az öncenzúra és a hallgatás láncait, és mernek véleményt mondani a hatalomról. Csakhogy, kedves Ellenzék, a Te kedvedért nem fog senki szembefordulni a hatalommal. Kritizálni fog, lázadozni fog, hőbörögni fog, csalódni fog, de szembefordulni nem lehet vele – mert Veled egy gyékényen árulni még mindig nagyobb ciki, mint beletörődni a hatalom rigolyáiba. 

Fotó: MTI

Igen, ilyen ország lett ez. Te meg jössz nekem Falus Ferenccel. Közüled a Bajnai-féle Együtt kapta meg a főpolgármesterjelölt-jelölés jogát. Ha jól tudom, kedves Ellenzék, ez a Te legpolgáribb, legliberálisabb, legprogresszívebb részed, aki ahelyett, hogy egy vagány, városbarát hölgyet vagy fickót vetett volna be Tarlós ellen (mondjuk építészt, fesztiválszervezőt, romkocsma-tulajdonost, a világot bejárt budapesti csúcsmenedzsert, mit tudom én, kit), idedobta közénk az MSZP nyugdíjas tagozatának korábbi elnökségi tagját.

Kedves Ellenzék, úgy látom, a betegséged olyannyira elhatalmasodott rajtad, hogy már fel sem ismered, ha csődben vagy. Erre bizonyíték, hogy az egyetlen politikusnak látszó alak, aki fellelhető a soraidban, jelenleg épp a legelutasítottabb közszereplők egyike (igen, a Feriről van szó). Az is bizonyíték a csődödre, hogy ha interjút kérnek tőled, mindig készségesen beszélsz a saját belső feszültségeidről, arról, hogy melyik részed kivel nem fogott össze, ám közben meg sem kísérled, hogy törődj egy kicsit velünk is. Kigúnyoltad Orbánt, hogy a „zembereknek” populistáskodik, ám Te csak a saját humánerőforrás-problémáiddal vagy hajlandó foglalkozni – ez viszont minket nem érdekel. Egy cseppet sem!

Amikor ideültem megírni ezt a levelet, még azt hittem, egy alapos fejmosással tudok segíteni rajtad. De reménytelen vagy. Ez az ország ma fideszes. Még azok is fideszesek, akiket a kormány megsértett – annyira biztosan, hogy kiábrándultságukkal, politikai-választási inaktivitásukkal Orbán Viktort segítik, hogy hatalmon maradjon.

Szóval, Ellenzékkém, a funkcionális egypártrendszer alapvető oka Te magad vagy. Jó reggelt kívánok!

Választó Béla (Alkotmány utca 14.) 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.