Publi

Balázs Zoltán

Piac és erkölcs

/ 2007.07.26., csütörtök 08:54 /

A magyar jobboldalon (is) elterjedt toposz szerint a piac szükséges rossz, vagy ha nem is kimondottan erkölcsi rossz, akkor legföljebb semleges, illetve a társadalmi jólét egyes elemeinek megtermeléséhez hasznos eszköz.

Ebben a szellemben szóltak hozzá többen is az Orbán Viktor könyvéről folyó vitához.

Maga a pártelnök a lapban közölt interjújában a piacot a "haszonelvű működéssel" azonosította, és kárhoztatta azt a szemléletet, amely oda is be akarja vezetni azt, ahol annak "nincs helye". A piac mindenhatóságának apostolairól beszélt, akiket magyar értelmiségi körökben "neoliberálisoknak" divatos nevezni. (De fontos az is, hogy a pártelnök a gazdasági monopóliumokat is bírálta, amivel a "neoliberálisok" is tiszta szívből egyetértenek.) A fenti állításokban két olyan föltevés is rejlik, amelyekkel szemben komoly ellenvetések tehetők. Az egyik szerint a piac és nem-piac élesen elválasztható elv vagy működésmód. A másik szerint a piac haszonelvűséget jelent, és veszélyes az erkölcsi és egyéb értékekre. Ellenvetéseim elméletiek és általánosak, hiszen a föltevések is azok.

Minden ember és közösség gazdálkodik, ami egyszerűen annyit jelent, hogy fölméri lehetőségeit és kitűzi céljait. Ezek a célok nem csak anyagi célok lehetnek. Minden cél bizonyos lemondással, erőfeszítéssel érhető el, s aligha létezik ember vagy közösség, amely minden kívánatos célt egyszerre akarhatna elérni. Ebben nem különbözik egymástól vállalkozó, beruházó, fogyasztó, családfenntartó és politikus. A politikus az állam háztartásáért felel, azért, hogy a közösségi célok és erőforrások egymással arányban legyenek. A politikusnak azonban vannak más céljai is: többek között a hatalomra kerülés és a hatalmon maradás. Ehhez szintén efféle gazdálkodási számítások tartoznak. Demokráciában a politikusnak az az érdeke, hogy az állami újraelosztás nagy legyen, mert így tud szavazatokat vásárolni. Ez diktatúrában is így lehet: Kádár János célja is az elfogadottság és hatalmi stabilitás volt. Ehhez jólét kellett, amit ő többek között nyugati hitelekből meg is vásárolt.

Ahhoz, hogy céljainkat el tudjuk érni, erőforrásainkat bővíteni igyekszünk. Legtöbbünk számára ez egyszerűen azt jelenti, hogy többet és jobban igyekszünk dolgozni, s olyasmit előállítani, amire másoknak szüksége van. A politikus számára ellenben azt jelenti, hogy igyekeznie kell több adót behajtani. Lehet, hogy ezt egalitárius hittel teszi; lehet, hogy őszintén hivatkozik a szeretetre meg a kölcsönös felelősségvállalásra, lehet, hogy csak saját hatalmára gondol - ez itt mindegy, ha egyszer az állam erőszak-monopóliumát használva igyekszik többet elvenni az emberektől, és - jó esetben - a többségnek aktuálisan tetsző célokra költeni. Mindazonáltal tudomásul kell vennie, hogy az állam sem költhet tartósan többet, mint amennyi bevétele van, s kiadásait ugyanolyan ésszerűen kell beosztania, mint mindannyiunknak. A legtöbbünk igyekszik megkeresni az olcsó, de még elfogadható minőséget; s nehéz belátni, hogy miért ne ugyanezt kéne tennie a politikusnak is, amikor az állam bevételeit költi el, illetve kiadásait tervezi.

A "piaci szemlélet" tehát nagyon is világosan alkalmazható a politika, az állam működésének magyarázatánál. Ismétlem: szó sincs arról, hogy ne lehetne "emelkedett" célokat kitűzni az ország, a társadalom elé. De minden cél elérésének - ha komolyan vesszük és nem csak retorikai fogásként emlegetjük - "ára" van, akár tetszik, akár nem.

A "piacpárti" (neoliberális??) felfogás ezeket az egyszerű igazságokat tartja szem előtt. Gyanakvással tekint a politikusra, aki mindig mások pénzét költi, s ehhez - akár jó-, akár rosszhiszeműen - magasröptű elveket hív segítségül. A magam részéről nem is tudom eldönteni, hogy jó- vagy rosszhiszemű-e az a retorika, amely az állami egészségügyhöz "szolidaritáselvet" társít. A szolidaritás ugyanis a definíció szerint önkéntes. Ezért az állami kényszerrel behajtott adókból fenntartott egészségügynek semmi köze hozzá. S a példák tetszés szerint szaporíthatók.

Természetesen szükség van államra, s az államot irányító és működtető politikusokra és tisztviselőkre is. Elsősorban akkor és ott, amikor és ahol a törvények és a szabályok betartatásáról és szankcionálásáról van szó. Persze mint mindenhol, az ezeket felügyelő és végrehajtó hivataloknál is számolni kell az egyéni előrejutás szabálytalan (például korrupt) módjainak felbukkanásával, vagyis a közösségi és a magáncélok ütközésével. Éppen a piacpárti szemlélet az, amely legelsőként hívja fel a figyelmet arra, hogy az egyéni és a közösségi célok ütközése az állam működésében is várható. A "neoliberális" felfogás igazi gondolkodói a piac "mindenhatóságát" nem dicsérték, hanem tudomásul vették. De megpróbáltak olyan megoldásokat találni, amelyekkel a célok ütközései úgy kezelhetők, hogy a politikai közösség se fel nem bomlik, se zsarnokságba nem szédül.

S vajon veszélyes-e a "piac" az erkölcsi és egyéb értékekre? Ezt a kérdést - mint a legtöbb ilyen jellegű erkölcsi kérdést - nehéz végérvényesen megválaszolni. A kapzsiság, az anyagi jólét hajszolása, a hedonizmus az emberi természetnek olyan részei, amelyeket nevetséges volna kizárólagosan néhány száz éves társadalmi képződményekhez társítani. A kapitalizmus klasszikus teoretikusai meglehetősen lesújtó véleménnyel voltak az emberi természetről, s a piac révén egyenesen erkölcsi emelkedését várták: a szorgalom, a felelősségvállalás, a mások igényeire, szükségleteire való odafigyelés, a takarékosság, az ésszerű beosztás, a közpénzek fölötti ellenőrzés polgári igénye, az önkéntes adakozás és kiterjedt mecenatúra erényeinek megerősödését. Szó sincs róla, hogy a józan gazdálkodás ellentétben állna a jó erkölcsökkel: éppen ellenkezőleg. De a soha nem látott jólét - amelyet a kapitalizmus által megerősített erényeknek köszönhetünk - kétségkívül igen komoly kísértéseket is támasztott. A valódi hedonizmus, a rablómentalitás, a korrupció, az irigység, a járadéklesés, az állami gondoskodásra való hagyatkozás a piac erkölcsi alapjait ássa alá. A szabályok rendszeres áthágása, az üzletfelek közötti bizalmatlanság, a szerződésszegések nagy száma, a kiszámíthatatlan állami törvényhozás pedig olyan egyéni és társadalmi pluszköltségeket okoz (szakirodalmi kifejezéssel ezek az úgynevezett tranzakciós költségeket növelik), amelyek mérhető módon csökkentik a jólétet és számolják föl a piacot.

Ezért alighanem közelebb áll a valósághoz, ha azt állítjuk, hogy a piaci szemlélet és a jó erkölcs kölcsönös függésben áll egymástól: a jól működő piac bizonyos erényeknek nagyon is kedvez; s bizonyos erkölcsi hibák a piacot ellehetetlenítik. Ennek az összefüggésrendszernek egyébként ma már hatalmas elméleti és empirikus irodalma van; ebből persze magyarul jóformán semmi sem férhető hozzá. Ez elég nagy kár, mert ennek ismerete nélkül csak hályogkovácsolást végzünk.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.