Publi

Balázs Zoltán

PLEBEJUS PÁRT?

/ 2006.12.14., csütörtök 17:36 /

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke immár többször is hangsúlyos helyen úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett párt "plebejus" irányultságú. A magamforma, némi elméleti érzékenységgel megvert vagy megáldott hivatásos töprengőnek már a második tavaszi forduló előtt készült televíziós interjút hallgatva is erős fejtörést okozott ennek a jelzőnek az értelmezése, s a fejtörés mára fejfájáshoz vezetett.

Egy-egy elszólás még nem a világ, a választók többségének vélhetően föl sem tűnik, de az elemző tudja, hogy a politika nagyrészt szavak dolga, s a legnagyobb súlyt éppen az elveket és értékeket tömörítő jelzők hordozzák. Végtére is minden párt számára saját neve a legfontosabb, ahogy ma mondani szokás, "üzenetértékű". A jobboldal vezető pártja azonban nagyon is látványos módon foglalta el vagy le magának a "polgári" jelzőt, amelyet azóta is nevében visel. Nem plebejus, hanem polgári pártnak határozza meg magát. Ehhez képest legalábbis furcsa, hogy a párt elnöke immár határozottan megtagadni látszik ezt az értékválasztást, ha másként nem is, akkor úgy, hogy feltűnően nem polgári pártnak minősíti saját pártját.

Az, hogy a "polgári" és a "plebejus" között inkább ellentét, semmint harmónia van, természetesen ettől függetlenül is igazolható állítás. A magyar politikai tradícióban és folklórban a polgári mivolttal szemben ugyanis nem csupán egy idült hülyeséggé elfajult marxista szóhasználat (vö. "polgári tudomány", "polgári demokrácia", "polgári irodalom") és keresett, mondhatni, modoros trágárság (lásd Őszöd) állt, hanem egy mélyen átérzett, történelmi és szociológiai tapasztalatokból építkező politikai kultúra is.

Ez a kurucos-petőfis, odamondogató, időnként az országot lángba borító, de végső soron önmaga győzelmével sokat kezdeni nem tudó, a meg nem alkuvást föltétlen értéknek tartó, inkább lírai, semmint prózai formában politizáló hagyomány igen érzékeny húrokat pendít meg a magyar lélekben. A szabadságszeretet, a feltétlen őszinteség szenvedélye ötvöződik a közvetlen csatanyerésnél távolabb nem látó, a kiszámíthatatlan fordulatokat kedvelő észjárással. Ez a hagyomány, félreértés ne essék, nem paraszti, hanem úri, majd pedig urbánus környezetet tételez föl. Az úri hagyományra pontosan azért van szüksége, hogy tőle függetlenedhessék, kizárja vele a megegyezést, s mindenekelőtt ellene mondhasson. Petőfi nem parasztfelkelő (akármit is hittek a diétai urak), hanem értelmiségi forradalmár, a királyok és urak szenvedélyes és engesztelhetetlen ostora. Ő a személyes és nemzeti függetlenség, a nemzeti és a világszabadság költője, s ebben az értelemben arisztokratikusabb, mint akárhány főnemes, akinek a függetlenséget és a szabadságot személyes és nemzeti szinten hivatásszerűen kellene védelmeznie.

De nem kötődik a faluhoz sem, ellentétben Arany Jánossal, aki soha nem érezte jól magát Budapesten. Petőfi azonban a Pilvax-kör szervezője, a nyomda elfoglalója, az utca szónoka. Nem a feudális, a várossal szemben gyanakvó magatartás képviselője, hanem éppen ellenkezőleg: éltető eleme a nagyváros, a tömeg, az utca. A plebejus közvetlen modern őse ugyanis a sansculotte, akinek fő szenvedélye nem más, mint éppen a politika. A sansculotte lényegileg párizsi, nagyvárosi lény, a politikai döntések közvetlen befolyásolója, aki szilárdan meg van győződve róla, hogy "a politikusok", ott a Konventben, meg a szakértőik máson sem törik a fejüket, mint hogy miképpen járjanak túl az ő eszén. A sansculotte, a plebejus az utca embere, a ravaszságok és huncutságok leleplezője, a közjólét éber őre.

A huszadik században ezen a téren Petőfi leghitelesebb és legnagyobb formátumú utóda József Attila, aki remekül talál rá az említett ellentétet legmegfelelőbben kifejező fordulatra, amikor "polgári ravaszságról" versel. Nem a munkásosztály, a proletariátus, hanem az örök plebejusság nevében. A plebejus ugyanis nem gazdasági osztály kategória, s nem azonosítható a "kispolgárral", a filiszterrel sem, sőt: a polgárpukkasztás a plebejus egyik - kétségkívül nem túl vonzó - szórakozása lehet.

A plebejus politikát lehet szeretni vagy nem szeretni, de muszáj megkülönböztetni a polgári politikától. Az utóbbi is urbánus (azaz jól érzi magát a városban, belőle táplálkozik), de nem az utcát vagy a kávéházat, hanem a bonyolult összefüggések tisztázására és megtárgyalására, a lehetséges megoldások kicsiszolására alkalmasabb termeket és klubokat részesíti előnyben. Az utcán a politizáláson kívül csak rohanni és bámészkodni lehet, ezért az utcai-plebejus politizálás tulajdonképpen híján van az alternatív értelmes elfoglaltságnak. Ezzel szemben a polgári tereken belül a politika csak egyike a lehetséges értelmes elfoglaltságoknak, s így fontossága is leértékelődik, illetve viszonylagossá válik. Ugyanakkor a szakszerűség, a racionalitás, a hozzáértés, a műveltség olyan értékek, amelyeket a polgári politikai kultúra a politikustól, a politikai vezetőtől is szigorúan megkövetel. Mindez, ahogy jeleztem, a politika jóval prózaibb megközelítése és ízlése, mint a lírikus, helyenként eposzi-heroikus plebejus ízlés (klasszikusa a Tell Vilmos), és ez időnként nagyon is látványos különbséggé válhat.

De szó sincs arról, hogy a plebejus és a polgári politika között kibékíthetetlen ellentét volna. Semmiképpen sem azonosak ugyan, de legjobb esetben egymást erősítik, hiszen vannak nagyon fontos közös vonásaik. Mindkettő moralista, a politikát kíméletlen erkölcsi ellenőrzés alatt kívánja tartani. Mindkettő függetlenség- és szabadságszerető, integritást és tartást tételez föl a követőitől. Mindkettő nagy értéket tulajdonít a közösségnek, a társulásnak, a társiasságnak. S persze mindkettőnek megvannak a maga veszélyei is. A plebejus politika hisztérikussá, kontrollálhatatlanná, követhetetlenné, pusztítóvá válhat; a polgári politika pedig megalkuvóvá, ábrándkergetővé, finnyáskodóvá, szőrszálhasogatóvá. Sem a polgári, sem a plebejus politika nem önmagában vett jó vagy eleve helyes, az idők és a körülmények döntik el, hogy melyik milyen, s melyikre van nagyobb szükség. Erős szövetségesek lehetnek, ahogy ezt a történelem igazolta; de nem sok jóval biztat, ha ellenfelekké válnak.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.