Publi

Bod Péter Ákos

Sorsdöntő kérdések, amik az új kormányra várnak

/ 2018.04.24., kedd 08:30 /
Sorsdöntő kérdések, amik az új kormányra várnak

Európában a XXI. század küszöbén nem lehet korszerű gazdaságot teremteni a szociális és etikai szempontok messzemenő figyelembevétele nélkül. Nem haladhat előre tartósan az a nép, amely leszakadók tömegét hagyja hátra. Ezért az esélyteremtés programunk központi gondolata, még ha jólétet nem ígérhetünk is mindenkinek.

A fenti három mondat idézet. Századunk küszöbét említi, nyilván nem mai program. Igen, ez az 1990-es kormányprogram. Emlék olyan korszakból, amikor a magukra adó politikai erők a választók előtt bemutatták céljaikat és társadalmi víziójukat, a kormány számon kérhető programot adott. Azóta sok minden másként alakult: a piacgazdaság a kelet-közép-európai térségben jóléti vonatkozásban közepesen teljesített, szociális és etikai mércén annál gyengébben. Hazánk modernizációja a rendszerváltó nemzetek között kifejezetten jól indult, ám mostanra mindhárom visegrádi ország elénk került. Nem fátum ez, talán nem szakadunk le tartósan. Mai viszonyainkból sokat megmagyaráz, hogy a 2008-ban kirobbanó nemzetközi válság minket a többieknél jobban megviselt, utána pedig gazdaságunk teljesítménye hullámzó. Béreink, fogyasztásunk, beruházásunk szintje jóval a cseh és a szlovák alatti, és immár a lengyeltől is elmarad. Újabban a románok is eléggé ránk jöttek.

Ám a világ fordul, egy új szakaszban elvileg jobb lapokat húzhatunk. Így a jövő esélyei felől kell néznünk az elmúlt nyolc évet, meg ami előttünk áll. Fontos felidézni, hogy 2010-től az orbáni válságkezelő politika miként terítette szét a terheket. Jutott belőlük a tőketulajdonosoknak bankadó, válságadók formájában; túlélték. Csak épp a hitelezés és a tőkebeáramlás gyengélkedése, beruházások elhalasztása lett az ára. Jutott a társadalom alsó felének, amely nem nyert a leszállított személyi jövedelemadón, miközben fizeti Európa legmagasabb áfakulcsát. De legfőképpen az új nemzedékre rótta a terheket, kezdve a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások besöprésével: a kormány a teljes állami nyugdíjrendszer fenntartását a mai és jövőbeli munkavállalókra terhelte. A rendszer most recseg, de még nem ropog, ha csak tovább nem gyorsul a kivándorlás. Ám már mától jönnek az elhanyagolt egészségügy, az elfelejtett vidékek, az elmulasztott NATO-kötelezettségek számlái.

Nem aggályoskodó ez az elszámolás? Hiszen kicsi a deficit, az államadósság hányada némileg csökkent. Ez igaz, de a hitelminősítők nem ok nélkül sorolják a magyar állampapírok kockázatát öt fokozattal a csehek, néggyel a szlovákok alá: adósságarányunk messze a legnagyobb a térség országai között.

Az utóbbi évek gazdasági ciklusának hozamából a kormány nem áldozott érdemi adósságcsökkentésre, presztízsberuházásra viszont sok ment, eközben gyűltek a halasztások és mulasztások. Szemben viszont 1989-cel – amikor az állampártnak eltűnt a gazdasági mozgástere – most nincs akut gond. Az adósságfinanszírozás nem külső hitelezőkön fog múlni, hanem a társadalmunk teherviselő képességén és hajlandóságán. Az ismert és még felbukkanó deficitek az előttünk álló évekre vetnek fenyegető árnyat, főként az uniós pénzbeáramlás lassulásakor.

2010-ben másodszor jutott túlhatalomhoz politikai erő; Horn Gyuláékkal szemben Orbán Viktor a lehetőségek határáig elment. Minden panaszkodása ellenére kívülről a vártnál kevesebb korlátozást kellett elszenvednie hatalomgyakorlásában. Az EU ugyanis akkor kezdte pumpálni a pénzt a térségünkbe, és a GDP évi 3-5 százalékára rúgó transzferekért csak annyit várt el, hogy a költségvetési hiány három százalék alatt maradjon. Azt pedig idővel tudta hozni az Orbán-kormány is. Így a Nemzetközi Valutaalapnak itt tényleg nem maradt teendője, Brüsszel figyelmét pedig lekötötte a mediterrán válság. Mindebben azonban 2012 tájt még nem lehetett biztos az Orbán-kormány. Így a keleti nyitás jegyében kevésbé háklisnak gondolt külső partnerek felé fordult hitelért, növekedési impulzusért. Talán nem bízott a magyar gazdaság dinamikájában, noha rengeteget szónokolt róla. A sokszor beígért gyors növekedést monstre államközi ügyletektől, valamint nagyvállalati projektektől remélte.

Noha 2010-től igazán nagy cég nem jött hozzánk (a Mercedes-beruházásról még 2008 előtt döntöttek), a már itt lévő iparvállalatok megtalálják számításaikat.

Az oktatási eredmények az egyenlőtlenségek miatt romlanak

Fotó: Heti Válasz Archív / Ajpek Orsi

A keleti illiberális rezsimektől viszont naivitás olcsó, bőséges és feltételektől mentes pénzforrásokat várni hazánk felvirágoztatásához. Ám az ügyletet nyélbe ütők igen jól járhatnak – de erről csak sejtéseink lehetnek.

Miként arról is, hogy milyen stációkon keresztül alakult ki a közepesen korrupt magyar közéletből a közpénzek módszeres elterelésének mostani rendszere, ahogy immár a magánvagyonok újraosztása sem számít tabunak. Talán a legegyszerűbb feltevés az, hogy a fékek és ellensúlyok nélküli rendszer korrumpálódása csak idő kérdése, amint a korrupt és autokrata európai hajlamokat ismerő amerikai alapító atyák jól tudták.

Itt tartunk most. A világ eközben száguld egy új gazdasági és társadalmi szisztéma felé, melynek címkéje a digitalizáció, és ami messze túllép az információtechnológia világán, minden munkakört és életviteli formát érint. Ezért riasztó, hogy a magyar fiatalok, akiktől oly sokan várjuk társadalmunk megújítását, mind hátrább csúsznak a nemzetközi tudásmércéken. És nem azért romlik a szövegértés vagy a matektudás magyarországi átlagszintje, mert úgy általában lenne gond az iskolával és a családokkal, hanem mert az átlagot hazánk számos hátrányos térsége és társadalmi rétege egyre jobban lehúzza.

Hasonlóan nem általában van gond munkavállalóink munkatermelékenységével: a nemzetközi cégeknél dolgozók termelékenyek.

Ám van egy második, sőt harmadik magyar gazdaság is, melynek számos szereplője a legalitás határán lavíroz, vagy az államtól vár védelmet. Amit az készségesen meg is ígér. Az uniós közös piacon belül azonban a kormány nem nyújthat tartós védelmet. Az állami szabályzókkal, közbeszerzési eljárásokkal való kivételezésnek pedig legkevésbé a kis és közepes magyar vállalatok a haszonélvezői.

De a nyereségadó-csökkentésnek sem, hiszen eleve nem keletkezik elég nyereségük. A nagy állami, félállami projektekből sem sok csurran nekik. Hogyan is férhetne hozzá a magyar kkv-szektor egy kínai vasúti nagyberuházáshoz, orosz atomerőmű-építéshez?

Ezt a második, harmadik magyar gazdaságot különösen sújtja most a munkaerőhiány. A közmunkával sokat javultak a statisztikák, holott a közmunkás a munkaerőpiacon inaktív: nem keres, sőt nem is nagyon kereshet munkát az üzleti szektorban. Itt azonnal váltót kellene állítani, hogy a politikai (félfeudális) álfoglalkoztatásból a munkára foghatók beléphessenek a munkaerőpiacra, a többit pedig felkészítsék az értéktermelő munka világára. Ehhez persze polgári, piacpárti politika kellene, nem az állami megoldások erőltetése. Kellene, de nehezen képzelhető el, miért és miként fordulna vissza a kormánypolitika a versenyelvű gazdaságfelfogás felé. Megjegyzem, az ország másik felének támogatását bíró sokszínű ellenzék irányadói között sincsenek sokan, akik hajlandók lennének képviselni a mai piacgazdaság imperatívuszait.

Irányváltás kellene az uniós politikában is, hiszen a szokásos hezitálásokkal ugyan, de körvonalazódik az új európai rend. Megmarad az európai költségvetés, de kizárt, hogy a nyugati adófizetők még egyszer kemény feltételek nélkül finanszíroznák a kevésbé tehetős délieket és keletieket. Bár nekünk is nemzeti érdekünk lenne az uniós pénzek hatékony és célirányos felhasználása, mert ez a Marshall-segélynyi pénz az eddig elköltött módon nem sokat tett hozzá a magyar modernizációhoz. Ám hogyan várhatunk fordulatot Európa-politikánkban a Brexit-képletre emlékeztető mai megosztottsággal: idősek a fiatalokkal szemben, vidék a fővárossal szemben. Állami erő-összpontosítással sok mindent el lehet érni, de a szociális és etikai szempontú, európai fejlődési pályára állást aligha – ahogy ezt már hét politikai ciklussal ezelőtt is tudhattuk.

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Milo országa

Egészen elképesztő jelenség, hogy mifelénk a hangadók jelentős hányada éppen az ellenkezőjét hirdeti annak, ahogyan él. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

Július elsejéig oda kell érnie Balatonfüredre!

Tüdőbeteg, alkoholista alkotók és orvosuk közötti kötelékek formálták Levendel László képzőművészeti gyűjteményét. A tüdőgyógyász által irányított Korányi Intézet egyszerre volt menedék és lehetőség a traumákat túlélt művészeknek. A kollekcióból július 1-jéig Balatonfüreden látható tárlat azonban jóval több puszta képzőművészeti bemutatónál. Részletek a friss Heti Válaszban.

A mobilitás jövője, a jövő mobilitása

A június 7-én megrendezésre kerülő Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járja körbe, hiszen mozgásban a világ, a mobilitás pedig a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír.

„Hillary is utálta, ahogy róla tudósítottunk”

A nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás emblematikus alakjának fia a The New York Times újságírója. Interjú Adam Liptakkal a szólásszabadság kihívásairól, a liberális sajtó elfogultságairól és a politikai korrektség fonákságairól – a friss Heti Válaszban.

Fordulat: összeköltözött Vuk, Süsü, Ursula és Frakk

Újra forog az óriáshordó és a műemlék körhinta a nyolc hektárral bővült pesti állatkertben, ahol a pünkösdi hétvégén a legkisebbek birtokba vehették a Holnemvolt Várat. Jön a sünispotály, ősszel nyit a Cápasuli, épül a Pannon Park. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg a homokhiány miatt drágulnak a magyar építkezések?

Mind gyakoribb a nyersanyaghiány a magyar építőiparban, de ez semmi Ázsiához képest. A gigaépítkezésekhez rengeteg homok kell, de hiába van belőle sok a sivatagban, az nem alkalmas rá. Homokmaffiák és lehetséges megoldások a csütörtöki Heti Válaszban.

Rangon alul házasodnak: így foglalta el a palotákat a középosztály

A 21. századra megmaradt európai monarchiák hercegei és hercegnői már szinte mind közemberekkel házasodnak. Henry herceg és Meghan Markle esküvőjét beárnyékolták a menyasszony családjának botrányai, de az új modell Spanyolországtól Dániáig alapvetően jól működik. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

80 éves a XIII. kerület

A XIII. kerület június 1-jén ünnepli önálló közigazgatási egységgé válásának 80. évfordulóját. A díjmentesen látogatható ünnepi eseménysorozat a gyermeknapi hétvégén, május 25-27-én elkezdődik, a programok helyszíne a Béke tér lesz.