Publi

Dévényi István

Súlyos hiba: túl szerény az Orbán-kormány

/ 2018.01.22., hétfő 11:00 /

Emlékeznek a 2002-es választásra? Nyilván, ki tudná feledni, amikor a joggal lesajnált Medgyessy Péter vezényletével a baloldal véget vetett egy amúgy korántsem kudarcos kormányzásnak.

És arra emlékeznek még, hogy mi volt akkoriban a kormányzati mondás? Hogy nem kell kampányolni, mert az eredmények önmagukért beszélnek.

Hát nem! Az eredmények nem beszélnek önmagukért! Ezért nem értem a kormányt, miért követi el ismét a 2002-es hibát, amikor elhallgatja, hogy valódi európaiként fogad be és támogat menekülteket.

Már az is fájdalmas volt, amikor nem verték nagy dobra, hogy az Orbán-kormány

2015-ben 508
2016-ban 432
2017-ben 1291
2018-ban 37 menekültet részesített nemzetközi védelemben. Akik között 221 egyiptomi kopt keresztény volt, de a többségük afgán, szír és iraki. Persze ennek elhallgatása még magyarázható volt azzal, hogy az ellenzék ádáz menekültellenes kampánya miatt jobb titokban tartani a tömeges befogadást.

De most, amikor kiderül, hogy 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára, tényleg nem értem a bénult csöndet.

Mert mi történt? A Belügyminisztériumhoz tartozó Belügyi Alapok portálról kiderült: az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira – a 2014–2020-as időszakban 9,9 milliárd forint – sikeresen pályázott a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), amely a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete. A 2015. június 30-án közzétett pályázatra a BMSZKI eredményesen nyújtott be támogatási kérelmet, és Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című pályázatával 82,5 millió forintot nyert el. Az Európai Unió az alapokból megvalósítandó projektekhez 75 százalékos támogatást nyújt, amelynek mértékét évente határozza meg. A fennmaradó 25 százalékos forrást pedig a hazai költségvetés állja.

Kampány van, most mindenkinek oda kell tennie magát. Nem hiszem, hogy túl nagy elvárás a Fidesz támogatóitól, hogy a kormány igenis legyen büszke az eredményeire.

Stop álszerénység!

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Milo országa

Egészen elképesztő jelenség, hogy mifelénk a hangadók jelentős hányada éppen az ellenkezőjét hirdeti annak, ahogyan él. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

Július elsejéig oda kell érnie Balatonfüredre!

Tüdőbeteg, alkoholista alkotók és orvosuk közötti kötelékek formálták Levendel László képzőművészeti gyűjteményét. A tüdőgyógyász által irányított Korányi Intézet egyszerre volt menedék és lehetőség a traumákat túlélt művészeknek. A kollekcióból július 1-jéig Balatonfüreden látható tárlat azonban jóval több puszta képzőművészeti bemutatónál. Részletek a friss Heti Válaszban.

A mobilitás jövője, a jövő mobilitása

A június 7-én megrendezésre kerülő Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járja körbe, hiszen mozgásban a világ, a mobilitás pedig a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír.

„Hillary is utálta, ahogy róla tudósítottunk”

A nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás emblematikus alakjának fia a The New York Times újságírója. Interjú Adam Liptakkal a szólásszabadság kihívásairól, a liberális sajtó elfogultságairól és a politikai korrektség fonákságairól – a friss Heti Válaszban.

Fordulat: összeköltözött Vuk, Süsü, Ursula és Frakk

Újra forog az óriáshordó és a műemlék körhinta a nyolc hektárral bővült pesti állatkertben, ahol a pünkösdi hétvégén a legkisebbek birtokba vehették a Holnemvolt Várat. Jön a sünispotály, ősszel nyit a Cápasuli, épül a Pannon Park. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg a homokhiány miatt drágulnak a magyar építkezések?

Mind gyakoribb a nyersanyaghiány a magyar építőiparban, de ez semmi Ázsiához képest. A gigaépítkezésekhez rengeteg homok kell, de hiába van belőle sok a sivatagban, az nem alkalmas rá. Homokmaffiák és lehetséges megoldások a csütörtöki Heti Válaszban.

Rangon alul házasodnak: így foglalta el a palotákat a középosztály

A 21. századra megmaradt európai monarchiák hercegei és hercegnői már szinte mind közemberekkel házasodnak. Henry herceg és Meghan Markle esküvőjét beárnyékolták a menyasszony családjának botrányai, de az új modell Spanyolországtól Dániáig alapvetően jól működik. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.