Publi

Szőnyi Szilárd

Üzenet Nemes Jeles Lászlónak: nem is holokausztfilm a Saul fia!

/ 2016.02.11., csütörtök 14:50 /
Üzenet Nemes Jeles Lászlónak: nem is holokausztfilm a Saul fia!

„Mi több, a Saul fiának – ne tessenek megbotránkozni! – létezhet »holokausztrelativista« olvasata is.”

Az imént fiatalkorú vendégszerzőnk arról írt itt a Rostában, mit szóltak osztálytársai, a Szent Margit gimnázium diákjai a Saul fiához, miután a középiskolásoknak meghirdetett ingyenes vetítéssorozat első résztvevőiként megtekintették a filmet. Most következzék egy szülői vélemény – történetesen az enyém –, az ifjakéhoz hasonlóan személyes stílben.

Ami a kidolgozást, a filmes eszközöket, az operatőri munkát, a hanghatásokat, Röhrig Géza ihletett alakítását illeti, a művet mestermunkának tartom. Ezen kívül világszínvonalúnak: szinte egy pillanatra sem viseli magán azokat a jegyeket, amelyek miatt évek óta nem nézek magyar filmet. A közvélekedéssel ellentétben ugyanakkor nem éreztem, hogy – mármint a szó rossz értelmében – művészfilm peregne a vásznon. Úgy hiszem, a rendező a klasszikus filmes hagyományokat jól ötvözte a közeli képeknek köszönhetően egyedi perspektívával. A cselekmény mindvégig lekötötte a figyelmemet, és egy percig sem untam magam.

Viszont egy pillanatra sem borzadtam el, nem remegett meg a gyomrom, vagyis a film érzelmileg nem viselt meg. Ha szabad így fogalmazni, a tömeges halált ízlésesen ábrázolták – miközben a készítők nem takarékoskodtak a hullákkal, a futószalagon történő holttest-égetésekkel, tömeges kivégzésekkel. Az emberek ipari méreteket öltő megsemmisítése, az ehhez szükséges tevékenységek aprólékos megmutatása – ha valahol, az ördög itt tényleg a részletekben rejlik – ilyenformán nem annyira az érzékeimre hatott, hanem mélyebben, a tudatom belsejében ragadt meg.

Amilyen rezzenéstelen arccal tereli a gázkamrába társait, amilyen rezignáltan szedi össze ruháikat, majd vonszolja a „darabokat” a krematóriumba a főszereplő, olyan józan éberséggel követtem a filmet. Ezzel a megoldással számomra Nemes Jeles László tökéletesen elkészítette azt, aminek megfilmesítésébe Koltai Lajosnak beletört a bicskája: a Sorstalanságot. Az a megrázó egykedvűség és magától értetődőség ugyanis, amivel a regényben Köves Gyuri mesél az emberi ésszel felfoghatatlanról, itt a megaláztatásba, a biztos halálba való beletörődés szenvtelenségében jelenik meg Saul Ausländer arcán.

De más párhuzamot is észlelek. „Még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. (…) Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nékik legközelebb, ha majd kérdik” – zárja regényét Kertész Imre. A Saul fia kulcsjelentében, a film végén pedig, a másfél óra alatt először, és egyben utoljára, Röhrig Géza arca mosolyra húzódik. Ez itt persze nem az önfeledt boldogság jele – hogy mié, illetve mi mindené, azt csak az érti, aki látta a művet.

Ugyanakkor, bármennyire az ellenkezőjét állítja Nemes Jeles László, filmje, még ha annak pandantjaként is, számomra rokonságot mutat Az élet szép című előzményével. Ott Roberto Benigni a haláltábor kellős közepén úgy dönt: nem hajlandó komolyan venni a borzalmakat, és kínjában röhög és röhögtet; itt Saul hasonló megrögzöttséggel akar eltemetni valakit, akiben a fiát látja.

De az alkotás befejezése – az egyetlen hely, ahol döccenőt éreztem a filmben – a rendező által giccsesnek tartott Schindler listáját is eszembe juttatta. Miután ugyanis a folyó elsodorja az eltemetni szándékozott gyermektetemet, a végén, az erdő közepén némileg erőltetett módon, feltűnik egy kisfiú, akinek nehezen értelmezhető megjelenése kiváltja a főszereplő mosolyát. Ha ezt a jelenetet kiszakítjuk a film egészéből, azt is mondhatjuk: maga Spielberg sem rendezhette volna jobban.

Ezután sortűz dörren, majd a mozi, kissé kurtán-furcsán, véget ér. Ha akarom, ez rendezői hiba, ha akarom, a lezárás olyan váratlanul és ellentmondásos módon tesz pontot a filmre, amilyen hirtelenséggel és értelmetlenséggel vet véget milliók életének az itt alulnézetből bemutatott halálgyár.

Nagyon nem mindegy egyébként, ki milyen kulturális, vallási háttérrel ül be a moziba, mert egy-egy gesztus vagy jelkép mást idézhet fel zsidónak, kereszténynek, hívőnek, vallástalannak. Ezzel együtt úgy érzem, minden értelemben ökumenikus film született. Sőt azon kaptam magam, hogy nem is úgy nézem az alkotást, mint egy holokausztfilmet; a mű ennél jóval általánosabb érvénnyel szól életről és halálról. (Ezért sem világos, miért állítja a rendező, hogy Németország bojkottálni akarja a filmet. A mű nem ad erre semmilyen okot.)

Mi több, a Saul fiának – ne tessenek megbotránkozni! – létezhet „holokausztrelativista” olvasata is. Mert bár egyedi, és sok tekintetben páratlan eseményről van szó, ezt a filmet akár a Gulágról is le lehetett volna forgatni. Aki olvasta Olofsson Placid, Rózsás János vagy Nádasi Alfonz visszaemlékezéseit, tudja: a szovjet munkatáborokban hasonló helyzetek próbáltak meg milliókat emberi mivoltukban. És ami itt rabbi, Kaddis és zsidó temetés, ott faágakból faragott kereszt, rejtekben történő misézés mazsolából erjesztett borcseppel és száraz kenyérből nyert ostyával.

Jó film a Saul fia. Ha megkapja az Oscart, a díj méltó helyre kerül.

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Ilyen még nem volt!

Megjelent egy különleges DVD, amelynek a bemutatóját együtt tartják a népszerű óbudai Kobuci kert szezonzáró táncházával szeptember 1-jén. Figyelem, népzenei karaoke!

Különleges Cseh Tamás-felvétel

A Cseh Tamás Archívum számtalan módon őrzi a hét éve elhunyt énekes emlékét: a fényképek, hangfelvételek és tárgyak mellé most egy egészen különleges ötlet társult.

Orlando, Amadeus, Ványa bá

Bár majd csak szeptember 5-én kezdődik, érdemes időben jegyet venni a Thália Színház hagyományos évadnyitó eseményére, a Vidéki Színházak Fesztiváljára.

Kukkantsunk be a művészek otthonaiba

A nyár utolsó hétvégéjén ismét szélesre tárja kapuit Szentendre. Augusztus 26. és 28. között kulturális és gasztronómiai programok várják késő éjszakáig az érdeklődőket.

Hogy mi? Kolozsvár, mint balliberális fészek?

Vihart kavart Erdélyben a Pestisracok.hu cikke, mely az ottani magyarok mételyezésével vádolt meg anyaországi liberális művészeket. Bár nem nagyon tudunk róla, létezik liberális és baloldali erdélyi hagyomány is, ám butaság tőlük félteni a magyarokat. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Jó, ha tudjuk: 8 aranyunk nem pusztán két zseni magányos sikere!

Az olimpiai játékokat megelőző sajtóhisztériában jövendölt összeomlás elmaradt, ahogy eredményes szereplésével a magyar csapat is megtartotta gerincét. Előbbi tanulságokat, utóbbi alapot adott a 2024-es budapesti olimpiai rendezésért való lobbizásnak. A csütörtöki Heti Válaszban kilencoldalas összeállítással jelentkezünk.

Vitorlázók, figyelem! Ilyen az élet a Balatonon

Jövőre lesz 150 éve, hogy elindult a mai értelemben vett vitorlás sportélet a Balatonon. Jó idők és rossz idők váltakoztak, nemcsak az időjárásban, de a történelemben is azóta, de a kétezres évekre újra feléledt a balatoni vitorlásélet. Összeállításunk a friss Heti Válaszban.

Orbán Viktor főtanácsadója: „Kudarcos a kormány médiapolitikája”

Fontos lapokat veszített el a kormány, a közszolgálati média leépülése pedig szívszorító – így Szőcs Géza. A kormányfő kulturális főtanácsadója szerint az európaiak fenyegetett bennszülöttek lettek saját kontinensükön, és az igazi menekültekre nem jellemző az erőszakosság. Szőcs Géza közéleti témákat körüljáró esszéfüzére a csütörtöki Heti Válaszban olvasható.