Publi

Élő Anita

Varga Mihály tabudöntése – Csökkentsünk nyugdíjakat!

/ 2015.07.30., csütörtök 18:00 /
Varga Mihály tabudöntése – Csökkentsünk nyugdíjakat!

Csökkenteni a nyugdíjakat – elképzelhetetlen mondat hangzott el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szájából. A kormány így állítja maga mellé a nyugdíjasokat.

S ezzel visszavonhatatlanul megkezdődött a népszavazási kampány, amely az elmúlt évtizedek legkülönösebb vitáját hozhatja – soha korábban nem tett a politika kísérletet arra, hogy generációs szemlélet alapján szerezzen protest szavazókat. Most a Fidesz ringbe szállt, hosszú idő után először egy nyugdíjasokat érintő ügyben nem egy könnyed szavazatszerző álláspontot foglalt el, hanem olyat, amely szakmai szempontból is helytálló: ellenzi a Férfi40 referendumot, vagyis azt, hogy a férfiak 40 szolgálati év megszerzése után nyugdíjba mehessenek. S nem akárhogy tette ezt, hanem kimondta hozzá azt a mondatot, amiről minden politikus tudja, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad kiejteni a száján Magyarországon: csökkenteni a nyugdíjakat.

Egy olyan kampány vette kezdetét, amelyben a Jobbik, az MSZP és a szakszervezetek a nyugdíj előtt álló korosztályokat kívánják megnyerni, lemásolva a Fidesz korábbi Nő40 programját. A kormány viszont a Férfi40 ellen ringbe hívja a többi generációt, legelőször is a nyugdíjasokat. Nyilvánvalóvá téve, hogy egy viszonylag szűk csoport – ha a Férfi40 szabály megvalósulna, akkor rögtön 160 ezer ember – érdeke szemben áll a már nyugdíjas korosztályokéval, és – bár erről eddig még kevés szó esett – az aktív korúak tömegeivel.

Veszélyes helyzet, mert könnyen fordulhatnának generációk egymás ellen – a nyugdíjrendszer terheit viselő középkorúak az idősek ellen, hiszen a két csoport érdekei nem egyeznek. A politika eddig rendre az időseket választotta a vitás helyzetekben, mert a középkorosztályt szemmel láthatóan nem nagyon foglalkoztatják a nyugdíjkérdések, a 60 éven felüliek számára viszont ez a téma mindent visz. A Fidesz a saját bőrén már megtanulta, hogy a legegyszerűbb pozitív üzeneteket kell eljuttatni ehhez a réteghez, egyébként a hosszú szolgálati idősök a rövidek torkának esnek, a magas jövedelműek a keveset keresőknek és fordítva. Az üzenet, hogy a Férfi40 program miatt csökkenteni kellene a nyugdíjakat, valóban tarkócsapásszerűen egyszerű, viszont egy kicsit sem pozitív. Ám ettől még igaz, hiszen a nyugdíjra fordítandó keret az aktívak befizetéseiből származik, s ha több lesz a nyugdíjas, csökken az egy járadékosra jutó keret. Ha ezt nem szeretnénk, emelni kell a nyugdíjkorhatárt, s ez a Férfi40 program legnagyobb baja, hogy ezt a lépést lehetetleníti el visszamenőleg, hiszen hiába nő jövőre 63 évre a korhatár, ha 160 ezer ember ennél fiatalabban fejezheti be aktív éveit.

Nyilván nem volt könnyű a kormánynak a Nő40 kitalálása után nemet mondani a Férfi40-re, mert a nők számára meghirdetett lehetőség rengeteg szavazatot hozhatott a Fidesz számára. Ám egy fontos figyelmeztetést is, hiszen alaposan elszámolták magukat, azt hitték legfeljebb néhány tízezer asszonyt érint majd, vagyis inkább gesztusértékű lesz az intézkedés, de kiderült, hogy százezernél is többen tudtak élni a lehetőséggel, és ez meredeken csökkenteni kezdte a nők tényleges nyugdíjba vonulási idejét. Nem nehéz átlátni, miért olyan nagy baj ez, a ma nyugdíjasainak még két-három testvére volt, a ma középkorúaknak inkább csak egy testvérük van, de nekik átlagosan már csak egy gyermekük. Ma négymillió aktív tart el hárommillió nyugdíjast, és az első szám folyamatosan csökken majd, a második pedig egyre emelkedik.

Egy sikeres referendum azonban a Nő40-nél vétett „számolási hibát” a teljes népességre kivetítené, rögtön negyedmillió fölé emelve a kedvezményezett kört, ami irdatlan teherrel járna.

A középkorosztályok eddig is csak néztek, mi is történik a fejük fölött, és eltűnődhettek azon, mikor kell felemelni a szavukat a politikusok nyugdíjas szavazatszerző akciói ellen, és főként hogyan, hogy ez ne sértse szüleik generációját. A kormány most megoldást talált erre, miközben a Jobbik–MSZP–Liga és egyéb szakszervezetek együtt kampányolnak a Férfi40 program mellett, ők ringbe küldték a legerősebb gladiátorokat ellenük. Mindjárt hárommilliót, a nyugdíjasokat, akiket húsba vágóan érint a nyugdíjcsökkentés jelszava.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.