felsooktatasirangsor.hu/publi/huh-mondta-a-meleg-allamtitkar-mert-ez-volt-odairva-16495

http://felsooktatasirangsor.hu/publi/huh-mondta-a-meleg-allamtitkar-mert-ez-volt-odairva-16495

Publi

Dévényi István

Veszprém: szomorú vasárnap

/ 2015.02.23., hétfő 12:21 /

Az ellenzék majd ünnepel egy darabig, a kormánypárt pedig villámgyorsan megtalálja majd a hibást. The show must go on.

Hát akkor most legyünk végtelenül korszerűek, és tekintsünk politikai termékként a Fidesz veszprémi produkciójára. Ez a termék bizony ott maradt a boltban, kicsit megbökdösték a nyájas fogyasztók, egyik-másik egy pillanatra még le is emelte a polcról, de aztán, amint jobban szemügyre vette az összetevők listáját, pánikszerűen lökte vissza ugyanoda.

Még korszerűbben: a veszprémi választópolgárok nem akarták ugyanazt gondolni, mint a kormánypárt. Elképesztő, hogy mi elő nem fordul a demokráciában!

De emelje fel a kezét, aki csodálkozik. Hiszen ahol a legfontosabb feladat a Brüsszel, de lassan már a fél világ ellen folytatott magányos hadjárat, ahol a Külügyminisztériumban elfelejtenek szólni, hogy Oroszországnál kevés feketeseggűbb államot találni éppen, ahol a belpolitikai színtér legfontosabb feladata a közmédiára alapozott új kormánypárti médiaakármi összetákolása, és az akár súlyos betegségeket terjesztő menekültek (hivatalosan: gazdasági bevándorlók) megregulázása, ahol a kormánypárt erős embere egy háttérbeszélgetésen fél óra alatt sem tudja megfogalmazni, hogy mi a kormányzás célja, a kormánypárt háttér erős embere szerint pedig az nem más, mint a pillanat uralása, ott simán megtörténhet, hogy egy kevéssé szimpatikus, de legalább végtelenül zűrzavaros politikai identitású figura majd 10 százalékkal veri a kormánypárti jelöltet.

Pedig dermesztően egyszerű: a politika célja a közjó előmozdítása.

Amely üzenet pont ugyanennyire nincs meg az ellenzéki oldalon sem. De hogyan is lehetne, hiszen arrafelé még vadul dúl a puszta létezésért folytatott küzdelem, ezért mindenki harsányabban akarja ünnepelni a győzelmet, amely pont neki, pontosabban neki se köszönhető. Kérem szépen, itt százalékosan alig kimutatható szervezetek követelnek előrehozott választást Veszprém okán. Mert nekünk ellenzékből is ilyen jutott.

Ha valaki percről-perce követte a veszprémi vasárnap eseményeit, fájdalmasan éles képet kaphatott a közjó állapotáról. Kampánycsapatok tobzódása, listák ide-oda, szervezett akármi, mozgósítás, csupán egyvalami maradt ki a show-ból: a választópolgár. Esetleg, ha visszaadnák neki a demokráciát.

Félő azonban, hogy se itt, se ott nem ez lesz az egyenlet megoldása. Az ellenzék fürdőzni fog a képzelt diadal mámorában, hiszen az előrehozott választás nevetséges ábrándja máris megmutatta az irányt. A Fideszben pedig majd lehet mutogatni az egységbontókra, elhajlókra, bizonytalankodókra, úgynevezett árulókra. Mindenki megnyugodhat, a felelősök hamarosan meg lesznek találva.

Veszprém egyetlen tanulsága, hogy minden megy tovább ugyanúgy. Még egy darabig.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.