Publi

Borbás Barna

Zámbó Jimmy örök és elpusztíthatatlan

/ 2017.01.03., kedd 10:36 /

Zámbó Jimmy a legrövidebb út magyar és magyar között.

Megvilágosodásom történetéhez tudni kell, hogy hosszú évek óta minden ősszel (sőt: az esetek többségében tavasszal és néha nyáron is) elmegyünk sátrazni. Öten, nagy táskával, bakanccsal, az ország valamely messzi tájára, apró falvak közé. Ami a fontos embereknek szólam („én járom az országot!”), nekünk életprogram.

Így kerültem tavaly november egyik szeles estéjén a borzavári kocsmába. Borzavár község a Bakonyban, Zirctől nem messze. Vidékjárásunk elengedhetetlen kelléke ugyanis a kulturális mintavétel, erre pedig vitán felül a legcélszerűbb helyszínválasztás a kocsma. Az Úr kegyes volt hozzánk, mivel egy kisebb csoport hamisítatlan magyar favágóval fújt össze minket a szél. A nem túl tágas krimóban lényegében egy körben foglaltunk helyet. Csapolt Soproni, üveges Kőbányai, viaszos vászon terítő, sörmárkás falinaptár, évtizedek óta folyamatosan bekapcsolva tartott színes tévé.

A témázás olajozottan indul, de pár perc után kicsit akadozik. Ott van a levegőben, hogy a kötelező csekkolás után mi legyen a reggel óta ampullázó favágók és a pesti egyetemszökevények közös metszete, már ami a témát illeti. Ezen persze elmélkedni sincs idő, mert az egyik házigazda bevágja:

Zámbó Jimmy.

Nem is tudom, milyen logikai kanyarral, de ott találtuk magunkat a borzavári kocsmában, amint körülbelül 25 perce Zámbó Imre életét, családi drámáit, halálának körülményeit, dalszövegeit, nőkhöz való viszonyát és hangképzési korlátait taglaljuk, helyi favágók társaságában. Semmi, még a politika sem tartott ki ennyi ideig és nyúlt ilyen mélységig. (Megjegyzem, hogy alkalmi beszélgetőpartnereinknek a közéletben való rendcsinálás lehetőségeiről szög egyszerűségű, semmiképpen sem pártos, ám indulatos véleményük volt: azt részletezték, hogy milyen földmunkagépek segítségével képzelik a Parlament épületének Dunába tolását, képviselőstül.)

Nem akarok nagy szavakat használni, és nem is tudom, mennyire találkozik ez a kedves olvasó hétköznapi tapasztalataival, de nekem a beszélgetés maga volt a megvilágosodás. Zámbó Jimmy lenyomat. Mindegy, hogy valaki szereti-e vagy gyűlöli, mert nem a viszonyulás minősége a lényeg, hanem maga a viszonyulás. És a közös emlékezet.

Induktív következtetésem, hogy Zámbó Jimmy maga az egyetlen, generációkon, társadalmi csoportokon – fogalmazzunk úgy: MINDENEN – átívelő közös kód. Zámbó Jimmy a legrövidebb út magyar és magyar között.

Ez van. Aki nekem nem hiszi, olvassa el Böcskei Balázsnál.

Ja, és hogy miért jutott ez az egész az eszembe? Kezembe került a hétfői Bors című bulvárlap, ami ezt hozta címlapon:

A hétfői Bors

A hétfői Bors

Zámbó Imre napra pontosan 16 (tizenhat, vagyis T.I.Z.E.N.H.A.T!) évvel halála után képes megtölteni az egyik legvásároltabb napi bulvárlap címlapját. Vagyis lapot lehet eladni vele. És, basszus, újdonságot kínáló sztorival. (Ismétlem: 16 év telt el.)

Aki a magyar néplelket érteni akarja, Zámbó Jimmynél kezdje. „A rock örök és elpusztíthatatlan”, mondta Schuster Lóránt. Tévedett, vagy legalábbis nem volt egészen pontos. Zámbó Jimmy örök és elpusztíthatatlan.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Mácsai: „Egy művésznek kötelessége, hogy aggódjon az országáért!”

Nyilván nem véletlen, hogy a hazai közállapotokat dicsérő költemény a magyar irodalomban nemigen született, azokkal perlekedő annál több – mondja Mácsai Pál. Az Örkény Színház igazgatóját Jordán Tamásról és a politikai üzenetekről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Így jutnak át az illegális migránsok még mindig Magyarországra

A jogi határzár, vagyis a menedékkérők elzárása újabb csatához vezethet Brüsszellel. A szerb határon viszont az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a migránsok sorban állnak azért, hogy a szögesdrótos táborba kerülhessenek, és százból kettő menedékjogot kaphasson. Részletek a friss Heti Válaszban.