A legnépszerűbb forgatókönyvíró

/ 2014.07.02., szerda 17:01 /

A szorgalmas Wikipédia-szerkesztők 410, zömmel angolszász Shakespeare-filmfeldolgozást gyűjtöttek össze, de ennél jóval több adaptáció készült a Bárd műveiből. Amint az évfordulós hollywoodi mozidömping is mutatja, egyre kevesebb filmes fogad hűséget az eredeti szövegeknek. Ha mégis, gyakran a bukást kockáztatják. Reneszánsz szerző a posztmodern korban.

Színházi közvetítés, tévésorozat, tinimozi, filmdráma, animáció, történelmi tabló, musical, romantikus vígjáték, fantasy – ezek azok a műfajok, amelyeket az 1990-es évek Shakespeare-reneszánsza során kitermeltek a filmgyárak. Bár a lelkesedés azóta alábbhagyott, az emlékévre is több hollywoodi produkció készül el. A feldolgozásokért ugyan nem jár jogdíj a szerzőnek, William Shakespeare aligha vállalná az összes adaptációt. E sokszínűségben ráadásul nem is a választott műfaj vagy a szöveg-és korhűség a minőség fokmérője. Hiába próbált például hűséges lenni az eredetihez a tavaly októberben Londonban bemutatott Rómeó és Júlia, Carlo Carlei rendezése a kritikusok és a nézők előtt is megbukott. A betű szerinti feldolgozás miatt Júliát egy alig 14 éves lány, Hailee Steinfeld alakítja, a kiskorúság pedig szemérmessé tette az alkotókat. Így viszont nemcsak az erotikát, de minden érzelmet is sikerült kilúgozni a történetből.

Bár a szerkesztés vagy (ön) cenzúra mindig szerepet játszott a filmvásznon – például Kenneth Branagh Sok hűhó semmiért című feldolgozása is egyoldalúan kedvező képet fest Claudióról –, van, ami változik. A Shakespeare-szövegek filmes változatait kutató Douglas M. Lanier a posztmodern kori jelenségre alkotta meg a „shakespop” szót: eszerint míg az 1950-es évekig – Orson Welles vagy Laurence Olivier feldolgozásaiban – Shakespeare-t adaptálni még művészeti tevékenységnek számított, az 1990-es évektől elsősorban a popkultúra sajátítja ki a szerző műveit.

A shakespop hatása, hogy a „komoly”, vagyis a nem pusztán szórakoztatni akaró feldolgozások is a tömegkultúra nyomait hordozzák magukon. Egy csepp a tengerből: Baz Luhrmann rendező 1996-os Rómeó és Júliájának képi megfogalmazása, slágerré váló betétdalai, az érzelgősségig sarkított színészi játéka – Leonardo DiCaprio és Claire Danes párosa – a zenei klipek világát idézték. A kortárs környezetben – Verona helyett Verona Beachen – játszódó történet amúgy is a régi szövegek „leporolásának” divatos módja, ami a fogyaszthatóság érdekében felhagy a kötelező olvasmányoknak kijáró távolságtartással. A feldolgozás ugyanakkor sokszor a cselekmény és a szöveg önkényes alakításával jár: Luhrmann szlenget kever az eredeti nyelvezethez. (Franco Zeffirelli 1968-as, reneszánsz díszletek között játszódó változata pedig kihagyja a sikamlós vicceket, durva megfogalmazásokat.)

Így próbálják a saját képükre formálni és koruk nézői számára élővé tenni Shakespeare – sokszor az angol anyanyelvűek számára is nehezen érthető – sorait. Luhrmann love storyjának sikere jelezte az 1990-es évek nagy Shakespeare-divatját, filmnyelvének hatása máig érezhető. Tavaly augusztusban kezdődött Shakespeare kevéssé emlegetett darabjának, a Cymbeline-nek a forgatása New Yorkban, mely korrupt rendőrök és egy biciklis drogdílerbanda összecsapásává változtatja Britannia királynőjének történetét.

A sokszínűség Kenneth Branagh vagy Zeffirelli konzervatív feldolgozásaitól az amerikai CW tévécsatorna Star-crossed című sorozatáig terjed. (Utóbbiban tíz évvel egy földönkívüli támadás után játsszák le a Rómeó és Júliát.) Aki ebben az adaptációs tengerben szigetre vágyik, sajátos jelenségre figyel fel: a legizgalmasabb átiratok éppen az adaptálás, vagyis e folyamat minden nehézségét és játékosságát helyezik a középpontba. Így volt ez Tom Stoppard 1990-es, Rosencrantz és Guildenstern halott című művénél, mely a Hamlet két mellékszereplőjének történetét bontotta ki. (A spin-offnak nevezett eljárás köszön vissza a Rosaline címmel idén mozikba kerülő filmben is, ami a Rómeó és Júlia Rózájának szemén keresztül meséli el a szerelmesek történetét.) Hiába a reneszánsz jelmezek, az adaptáció nehézségei adták az Al Pacino főszereplésével készült, 2004-es A velencei kalmár feszültségét is. Ha valaha elkészül az amerikai színész beharangozott, de számtalanszor halogatott Lear királya, alighanem szintén a Shakespeare világa és a jelenkor közti különbség áthidalásának küzdelme áll majd a film középpontjában.

Az iróniára és önkritikára hajló megoldások mellett azonban továbbra is a szórakoztatóiparé a mennyiségi fölény, aminek Hollywood két friss Macbeth-feldolgozással hangot is ad. Az egyik Az ember ellensége (Enemy of Man) című produkció, melynek alkotói azt ígérik, hogy meghúzzák a szöveget és több akciójelenettel dúsítják az eredetileg is vérgőzös drámát. A másik Macbeth-változatot pedig azok a Weinstein fivérek jegyzik producerként, akiknek neve az utóbbi időkben szinte egyet jelent az Oscar-díjjal. Vagyis Shakespeare még mindig a legfoglalkoztatottabb forgatókönyvíró a tengerentúlon.

Ez is Shakespeare!

West Side Story: az 1961-es, tíz Oscar-díjat besöprő dráma a Rómeó és Júlia musicalátirata, mely az 1950- es évekbeli manhattani Upper West Side-ra „utaztatja” a fehér fiúk (Capuletek) és a Puerto Ricó-i bevándorlók (Montague-k) vetélkedését és a két ifjú tragikus szerelmét.

Otthonom, Idaho: Keanu Reeves a főszereplője a IV. és az V. Henrik amerikai kevercsének, melyben (homoszexuális) utcafiúk sorsán keresztül elevenedik meg az eredeti drámák néhány vonása. A Gus van Sant rendező által sem titkoltan áthallásos moziban idézetek mellett felbukkan Falstaff is, akit Henrik herceg szerint „oly hájfejűvé tőn a borivás”.

Oroszlánkirály: A Hamlet „dzsungelesítése” az eredetitől eltérő módon hollywoodi boldog zárlattal ér véget. Bár a rajzfilmben Zordon (vagyis Claudius) meghal, Simba (Hamlet) túléli a drámát, és Nala segítségével átveszi a trónt.

Ran – Káosz: Akira Kuroszava japán rendező a középkori Távol-Keletre helyezi át a Lear királyt, azzal a különbséggel, hogy a négy örökös története a filmben nem lányok, hanem fiúk viszályává válik. Kuroszava amúgy is Shakespeare-rajongó volt: a Véres trón például egy 1957-es Macbeth-feldolgozás, az 1960-as A gonosz jól alszik pedig a Hamletben gyökerezik.

10 dolog, amit utálok benned: A makrancos hölgy kortárs kamaszkiadása 1999-ből, melyben az alkotók az alaptörténet mellett érintetlenül hagyták a fondorlatoskodó főszereplők nevét; Bianca maradt Biancának, de Katalin (Katharina) a filmben a trendibb Kat névre hallgat.

O: az Othello 2001-es amerikai tiniváltozata, melyben Desdemona Desiként ismerszik meg, a címszereplő pedig egy magániskola kosárlabdacsillagaként, aki Jágó helyett egy szteroidot szedő, kétes szándékú ismerős hatása alá kerül.

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Milo országa

Egészen elképesztő jelenség, hogy mifelénk a hangadók jelentős hányada éppen az ellenkezőjét hirdeti annak, ahogyan él. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

Július elsejéig oda kell érnie Balatonfüredre!

Tüdőbeteg, alkoholista alkotók és orvosuk közötti kötelékek formálták Levendel László képzőművészeti gyűjteményét. A tüdőgyógyász által irányított Korányi Intézet egyszerre volt menedék és lehetőség a traumákat túlélt művészeknek. A kollekcióból július 1-jéig Balatonfüreden látható tárlat azonban jóval több puszta képzőművészeti bemutatónál. Részletek a friss Heti Válaszban.

A mobilitás jövője, a jövő mobilitása

A június 7-én megrendezésre kerülő Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járja körbe, hiszen mozgásban a világ, a mobilitás pedig a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír.

„Hillary is utálta, ahogy róla tudósítottunk”

A nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás emblematikus alakjának fia a The New York Times újságírója. Interjú Adam Liptakkal a szólásszabadság kihívásairól, a liberális sajtó elfogultságairól és a politikai korrektség fonákságairól – a friss Heti Válaszban.

Fordulat: összeköltözött Vuk, Süsü, Ursula és Frakk

Újra forog az óriáshordó és a műemlék körhinta a nyolc hektárral bővült pesti állatkertben, ahol a pünkösdi hétvégén a legkisebbek birtokba vehették a Holnemvolt Várat. Jön a sünispotály, ősszel nyit a Cápasuli, épül a Pannon Park. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg a homokhiány miatt drágulnak a magyar építkezések?

Mind gyakoribb a nyersanyaghiány a magyar építőiparban, de ez semmi Ázsiához képest. A gigaépítkezésekhez rengeteg homok kell, de hiába van belőle sok a sivatagban, az nem alkalmas rá. Homokmaffiák és lehetséges megoldások a csütörtöki Heti Válaszban.

Rangon alul házasodnak: így foglalta el a palotákat a középosztály

A 21. századra megmaradt európai monarchiák hercegei és hercegnői már szinte mind közemberekkel házasodnak. Henry herceg és Meghan Markle esküvőjét beárnyékolták a menyasszony családjának botrányai, de az új modell Spanyolországtól Dániáig alapvetően jól működik. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.