A lista második része | Válasz.hu

A lista második része

/ 2007.08.09., csütörtök 12:32 /

A 100 legbefolyásosabb magyar szcientológus listájának második része.

 

Tisztelt szerkesztőség!

A minap teljes megdöbbenésemre mint a 100 legbefolyásosabb hazai szientológusok egyike jelentem meg az Önök cikkében. Nem tudom, hogy milyen információ alapján jutott arra a következtetésre, hogy engem szerepeltessenek ezen a listán, de biztosíthatom Önöket, hogy NEM vagyok szientológus, sem az egyházhoz tartozó honlapok szerkesztője. A megoldásrendszerem, amit értékesítek, hasonlóan működik, mint egy könyv, bárki megveheti anélkül, hogy önéletrajzot kellene benyújtania. Sőt az általam elkészített weboldalak tulajdonosairól sincs káderlapom, úgyhogy amennyiben szientológusok is lennének közöttük, én nem szerzek tudomást róla.

Amikor pedig kiderül, hogy valaki elhivatott szientológus, aki terjeszti is a tanait, szándékom szerint elhatárolom magam tőle. Több jól fizető megbízást utasítottam vissza az elmúlt években, mert köze volt a szcientológiához. A személyes spirituális meggyőződésem (konzervatív keresztény ember vagyok) kimondottan az ellenkezője mindannak, ami a szientológia vallásilag, éppen ezért bántó, sőt kimondottan sértő a nevem szerepeltetése ezen a listán.

Azzal a határozott kéréssel fordulok tehát Önökhöz, hogy a megfelelő formában tegyenek közzé egy korrekciót.

Köszönettel:
Schlingloff Sándor
a
www.marketingmegoldasok.hu tulajdonosa

(A sajnálatos tévedésért elnézést kérünk. Amint tudomást szereztünk róla, hogy Schlingloff Sándor alap nélkül szerepel a - csupán a honlapunkon közzétett - listán, nevét néhány óra elteltével töröltük a lajstromból - A szerk.)


 


A száz legbefolyásosabb magyar szcientológus (2. rész)

 


 


Fazekas Péter
Az Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft. ügyvezető igazgatója.

Az egyház új központjának védnöke. "Családommal és barátaimmal töltöm a szabadidőmet, auditálok és tanulok" - vallja az interneten. (Auditálás: az egyház személyes tanácsadási módszere.)

 



 

Falticska Pál
A Balusztrád Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője.

"Ha azt tartod, hogy veszíteni fogsz, veszítettél. Mert odakint a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik. Minden Rajtad áll..." (L. Ron Hubbard). Mi biztos győzni fogunk!" - olvasható bejegyzése a Drogmentes Magyarországért Maraton honlapján.



Gaján Éva
A Seminar Consulting Kft. és a Détell Kft. tulajdonosa.

Gaján Éva az egyik legismertebb szcientológus intézmény, a pécsi Tudás-Vár vezetője.



Király László
A szerszámforgalmazással foglalkozó Fetools Kft. tulajdonosa.

Az egyház új központjának támogatója.



Matolay Gábor
A Maharani Capital Tanácsadó Kft. és az Admiral & Escorial Consulting Kft. vezetője, a pécsi Bóbita Hotel tulajdonosa.

A szcientológus vállalkozások szövetségének (WISE) szakértője.



Kelkó Tamás
A Humanselect Személyzeti Tanácsadó Bt. tulajdonosa.

A szcientológus vállalkozások szövetségének (WISE) szakértője.



Balla László
A műszaki termékekkel kereskedő Agenda-Age Kft. vezetője.

Az egyház új központjának védnöke.



Valent Gábor
A nyíregyházi Maximum AD Reklámügynökség tulajdonosa.

"Stabilan terjeszkedő reklámcég, amely használja L Ron Hubbard Menedzsment Technológiáját" - írják a honlapjukon.



Dochnal Róbert
A Dochnal Építőipari Mérnöki Iroda vezetője.

A kábítószerek ellen fellépő Narconon és a Drogmentes Magyarországért Maraton kiemelt támogatója.



Karámos Ágnes
A Pátria Consult Gazdasági Tanácsadó Rt. vezetője.

Az rt. a Narconon és a Drogmentes Magyarországért Maraton hivatalos támogatója.



Nagy Géza
A CompanyDoctors vezetője.

L. Ron Hubbard vezetési elveinek specialistája.



Dessislava Dimitrova
A számítástechnikai kiegészítőket forgalmazó Alphasonic Kft. ügyvezetője.

Az egyház új központjának védnöke.



Nemes Nagy Szilvia
A Comline Kft. szolgáltatási osztályvezetője.

A WISE Budapesti Charter Bizottság elnöke.



Vojtilla Tímea
Színésznő.

Az egyház új központjának védnöke.



Északi Jenő
Eugene Nordern művésznéven író, a Humanfield Tanácsadó Iroda értékesítési vezetője.

Eugene Nordern az L. Ron Hubbard műveihez hasonló sci-fi, illetve fantasykönyvek szerzője.



Gáll Gregor
Szobrász.

A művész teljes életművét felajánlotta az egyház új központjának megteremtésére.



Balogh Andrea
A számítástechnikai termékek és könyvek kereskedelmére szakosodott Tudáscenter Kft. tulajdonosa.

"Szcientológiával foglalkozom" - vallja az interneten.



Grózli Zoltán
Az egyház Ember és Szabadság című lapjának főszerkesztője.

"Politikai, gazdasági és személyes nyerészkedés miatt sajnos nagyon sok hamis adat és megoldás létezik ma társadalmunkban. Ha a legtöbb ma használt "megoldás" működne, akkor a problémák már nem lennének jelen, vagy legalábbis nem rosszabbodnának" - írja lapja beköszöntőjében.



Vissi Gábor
Az Új Biológia Egyesület és az Egészségesebb Magyarországért elnökségi tagja.

Az egyház új központjának védnöke.



Hermon Mihranian
Addiktológus.

Az egyházat támogató orvos, a Drogmentes Magyarországért Maraton védnöke.



Kárpáti Péter
Az egyház korábbi szóvivője, ma az OK Nyelviskola résztulajdonosa.

"Osztjuk a krisztusi nézeteket, szent könyvnek tartjuk az Ó- és az Újszövetséget, de nem várunk el az egyházunk tagjaitól elôzetes hitet" - nyilatkozta korábban.



Lange László
A Magyarországi Föld Egyesület elnöke.

"Mivel a szcientológia természeténél fogva politikamentes, szívesen lát bárkit, tartozzon bármiféle hithez, fajhoz vagy nemzethez" - írja internetes naplójában.



Stieb Gábor
A Lyoness kereskedelmi hálózat munkatársa.

"A szcientológia (pl. a buddhizmushoz hasonlatosan) nem hatol be az Isten-ember kapcsolat területére, és nincsenek tanításai Istenről. Elismeri és vallja Isten létezését, de tanításai kizárólag az emberrel foglalkoznak" - vallja az interneten.



Gyapay Péter
Az egyház közép-európai vezetőségének tagja.

"Rengeteg viszontagságon keresztül és sok-sok kétséget leküzdve eljutottam egy olyan álláspontra, hogy: "Igen, a mindenségit neki, ez tényleg működik!" Ez a dianetika. Így hát nekiláttam, hogy megnézzem, mi a csuda akkor a szcientológia. Tudományos alapossággal átnéztem az alapító L. Ron Hubbard írásait, illetve a többi vallást és hasonló dolgot: kereszténység, buddhizmus, iszlám, materializmus, spiritizmus stb. Végül erre a következtetésre jutottam: "Tyű"" - vallja az interneten.



Mondovics Tamás
Az Értő Tanulásért Mozgalom Oktatási Kht. felügyelőbizottsági tagja.

A WISE Charter Bizottságának tagja, az egyház új központjának védnöke.



Zarka Éva
Az Értő Tanulásért Mozgalom Oktatási Kht. felügyelőbizottsági tagja.

A Pazar Nők című szcientológus lap főszerkesztője.



Kalas Zsolt
Az L. Ron Hubbard műveit publikáló New Era Kiadó közép-európai egységének vezetője.

"Már egy ideje nem a pénzszerzés érdekel, hanem az életben jól alkalmazható tudás, ami akár pénzre is cserélhető" - vallja az interneten.



Kökény Lóránt
A Budapest Bank hitelügyekkel foglalkozó munkatársa.

"Ezt csinálom, mikor nem dolgozom: család & szcientológia" - vallja az interneten.



Kovács Csaba
Biztosítási alkusz.

"Szcientológus vagyok" - vallja az interneten.



Kocsis Ildikó
Ügyvéd.

Az egyház és szervezeteinek hivatalos partnere.



Micsinyei Károly
Az alternatív étrendet támogató termékeket forgalmazó Európa Kft. vezetője.

"Célunk, hogy Európába, és különösen Magyarországra hozzunk eddig itt ismeretlen egészségmegőrző technológiákat és termékeket" - írják honlapjukon.



Domonkos Árpád
A Clear Management Consulting Bt. vezetője.

"A Dianetikával és a Szcientológiával való találkozásom előtt is mindig kerestem valami plusz tudást, mindig érdekeltek az emberek, és mindig is emberekkel akartam foglalkozni, nem gépekkel" - írja az interneten.



Durda Péter
A Profit Maker tanácsadó kft. tulajdonosa.

A szcientológus vállalkozások szövetségének (WISE) tagja.



Palkovics György
A Human Profil Személyzeti és Vállalkozási Tanácsadó Kft. vezetője.

A cég a szcientológus vállalkozások szövetségének (WISE) tagja.



Csala György
A Sophisticated Business Support Services Kft. vezetője.

Az egyház új központjának védnöke.



Gyurka András
A Prominent Group vállalkozási tanácsadó Kft. ügyvezetője.

A WISE partnere.



Kapus Attila
A Job Hungary munkaközvetítő iroda tulajdonosa.

"A Dianetika szerintem a legjobb kaland az életben" - írja az interneten.



Holbok István
A Holbok Consulting személyzeti tanácsadócég vezetője.

"1990-ben olvastam el először, és azóta, 13 éve használom szinte minden nap" - írja a Dianetika című könyvről.



Verebes Erika
A The Boyd School szentendrei nyelviskola vezetője.

Verebes Erika Parlagi Endre budakalászi polgármester felesége, cégét a szcientológus vállalkozások szövetsége (WISE) tagként tartja számon.



Gaál Zsuzsanna
Az Alkalmazott Oktatástan Kht. vezetője.

Az Alkalmazott Oktatástan az egyház hivatalos tanulási módszere.



Matók Zoltán
Az Orbitrade Kft.-ből alakult OT 3000 informatikai Kft. vezetője.

A szcientológus Föld Egyesület elkötelezettjeként fogadalmat tett a bolygó megmentésére.



Szabó Endre
Az Euroqualitas üzleti tanácsadó cég vezetője.

A cég korábbi elnevezése: Hubbard College of Administration Üzleti Tanácsadó Bt.



Nógrádi Bence
Üzletvezetési tanácsadó, a Mikor leszel milliomos? című sikerkönyv szerzője.

Honlapján szcientológus szervezetek támogatójaként tünteti fel magát.

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.