A túlértékelt Dózsa György

/ 2014.07.16., szerda 14:37 /

Hivatalos emlékév meghirdetése nélkül, érdektelenség közepette múlik el a parasztháború 500. évfordulója. A parasztvezért a szocializmus emelte be a nemzeti panteonba, de mára üres utcanév lett belőle. A mostani mindenesetre jó alkalom tisztázni: nem a felkelés leverése vezetett a mohácsi katasztrófához.

A XX. század eseményei jobban érdeklik az embereket, mint a régmúlt konfliktusok, és az idei évre két igazán jelentős évforduló esik: 70 éve történt a holokauszt és száz éve robbant ki az első világháború. Idén azonban egy harmadik eseménynek is kerek évfordulója van: július 20-án lesz ötszáz éve Dózsa György kivégzésének. A Dózsa iránt tapasztalható közöny fő oka a rendszerváltásban keresendő: a parasztvezért a szocializmus emelte be a nemzeti panteonba, amikor a magyar régmúltban előképként felmutatható alakokat keresett. Dózsa a rendszerváltás után „ottfelejtődött”, nem távolították el, mint a kommunista vagy munkásmozgalmi figurákat, de az állam nem szorgalmazza emlékének ápolását.

Dózsa iránt némi érdeklődést a világnézeti paletta szélein lehet felfedezni: a nemzeti radikális szubkultúrában néhány cikk méltatlankodott az elmaradt megemlékezés miatt, a szélsőbaloldalon pedig a 4K nevű törpepárt hirdetett tagtoborzást tavaly ősszel Dózsa neve és plakátja alatt. Emellett az önkormányzatok szerveztek néhány rendezvényt, és a parasztvezér életéről készült táncjátékot is újra színpadra állították. A Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi konferenciát rendezett az évfordulón, az Erdélyi Múzeum Egyesület Csíkszeredában szintén történésztanácskozást tartott, és emléktáblát avatott Dózsa székelyföldi szülőfalujában, Dálnokon.

Idealizált parasztvezér

A legizgalmasabb fejlemény Romsics Ignácnak a Rubicon folyóiratban megjelent tanulmánya, melyben a történész elemzi, hogyan változott a Dózsa-kép az évszázadok során, különösen a XIX. század közepétől az 1970-es évekig tartó időszakban, amikor Dózsa sokféle szellemi-politikai irányzat számára tudott hős és előkép lenni. A tanulmány körül kisebb botrány is kibontakozott, mivel nem sokkal később a HVG-ben megjelent egy másik cikk Murányi Gábor tollából, amely ugyanezt a témát járta körül. A Rubicon plágiummal vádolta meg a „szerző szerepében tetszelgő” újságírót. A „szövegközlésben nem sok önálló gondolatot találtunk” – jegyezték meg. Ha egymás mellé tesszük a két írást, a reakció túlzásnak tűnik. Murányi cikke semmi esetre sem plágium, legalábbis nem hivatkozás nélküli szöveglopás. Romsicsra kétszer is utal, de valóban nem mondja ki egyértelműen, hogy cikke jórészt a történész tanulmányának kivonata.

A sokféle Dózsa-értelmezésből most egyetlen korszakot ragadunk ki: a második világháború utáni időszakot, mivel ez teszi érthetővé a parasztvezérrel szembeni mai tartózkodást. Dózsának hivatalos kultusza a Tanácsköztársaság rövid epizódjától eltekintve csak 1945 és 1989 között volt Magyarországon. Ez nem meglepő, mivel a középkori parasztvezérek Nyugat-Európában sehol nem kerültek be a nemzeti panteonba. A nemzeti romantika mindenhol kísérletet tett az idealizálásukra, és megtette őket korai forradalmárnak, de ahol nem volt szocializmus, ott helyük meghatározása a történetírás feladata maradt. Érdemes megnézni, hány helyen lehet a Wat Tyler középkori parasztvezérről elnevezett közterületet találni Angliában. A találatok száma tíz alatt marad, Londonban csak az egyik külső kerület utcája viseli a nevét.

A hazai Dózsa György utcák/terek/ utak/iskolák összeszámolása lehetetlen feladat. Minden városban és a kisebb települések többségében őrzi az emlékét egy-két közterület ugyanúgy, ahogy mindenhol van Arany János, Petőfi és Kossuth utca. Ez nem volt mindig így. Az 1945 előtti Budapesten nem létezett Dózsáról elnevezett közterület, és szobrot sem állítottak a tiszteletére, bár Ady ezt már 1903-ban követelte.

Osztályharcos kultuszteremtés

Budapest központjában a második világháború előtt Dózsa történelmi ellenpontjának, a nemesi jogrendet végleges formába öntő, a parasztlázadást megtorló törvények szövegezésében is szerepet játszó Werbőczy Istvánnak állt szobra a mai Ferenciek terén, valamint az ő nevét viselte egy sor utca. Dózsa kultusza aztán 1945-ben leváltotta Werbőczyét. A jogtudós szobrát 1945. május 6-án ledöntötték, mint ahogy Tisza István emlékművét is a Kossuth téren. A földön fekvő Werbőczy-szobor nyakába táblát akasztottak: „Ugye mostan lóg az orrod, meghozták a földreformot!”

A tábla rávilágít arra, hogy milyen üzenetet hordozott akkor a sok száz évvel korábbi konfliktus: az ország a földosztás lázában élt, a kastélyokat a falvak népe kifosztotta, az arisztokráciát és a „feudális rend” maradványait megsemmisítették. Dózsa a Horthy-rendszert felváltó új demokrácia jelképeként bukkant fel, két évvel a kommunista hatalomátvétel előtt. A szociáldemokraták, a kommunisták és a Nemzeti Parasztpárt egyaránt példaképnek tartotta a parasztvezért. 1945–1946-ban 19 budapesti közterületet neveztek el Dózsáról. A legfontosabb a Városligetet határoló Aréna út átnevezése volt, valószínűleg nem véletlenül, mivel az előző évtizedekben a parkban rendezték meg a munkásmozgalmi majálisokat. Dózsa György nevét vette fel a Nemzeti Parasztpárt által létrehozott legfontosabb népi kollégium, amikor pedig 1947-ben kibocsátották az első forint-bankjegysorozatot, a húszas címleten Dózsa arcképe szerepelt (a fémhúszasok hátoldalán 1995-ig megmaradt Dózsa portréja).

A szocializmusban a Dózsa-kultusz végképp kanonizálódott. Az ideológiai alapozást a történettudomány szolgáltatta, mely a magyar régmúlt osztályharcos jellegű átdolgozásán munkálkodott. Dózsánál ideálisabb hőst nem is találhattak volna – az arisztokrata Rákóczi Ferenc és Thököly Imre alakjába csak hosszadalmas mesterkedéssel lehetett belelátni a prekommunistát. A szocialista országokban máshol is átértelmezték a múltat: az NDK-ban Thomas Müntzer parasztvezérnek lett kultusza, Csehszlovákiában a huszita Žižkának, Romániában pedig Dózsának, akiről három falut is elneveztek, természetesen románosított névváltozatban mint Gheorghe Doja.

A magyar történelem 1961-ben napvilágot látott marxista összefoglalása 22 oldalon taglalja a parasztháborút: „A parasztháborúban az uralkodó osztály, általában a feudális osztályrend elleni következetes harc folyt. […] A feudális osztályrend, a feudális kizsákmányolás megszüntetése mint a parasztháború célja világosan állt az uralkodó osztály előtt is. […] Mindezekben a követelésekben az tükröződik, hogy a parasztháború hősi kísérlet volt a feudális osztályrend megdöntésére.” A korábbi polgári történetírás a parasztok és az urak által elkövetett kegyetlenkedésekről is beszámolt, ezzel szemben például az 1961-es 2. osztályos általános gimnáziumi tankönyvben egy szó sem esik a parasztok által elkövetett vérengzésekről, a szörnyű úri bosszút viszont hangsúlyozták. Dózsa nevét vette fel rengeteg iskola, termelőszövetkezet, úttörőcsapat, és 1950-ben, „a felszabadulás 5. évfordulóján” a veszprémi Dózsaváros városrész.

Nem volt forradalom

Két gesztusnak különösen erős üzenetértéke volt, mert rámutat, hogy milyen Dózsa-képet tartott kívánatosnak a hatalom. Az Újpest focicsapatát 1950-ben nevezték át Dózsa Sport Egyesületre, ami egybeesett azzal, hogy a csapatot a belügy klubjává nyilvánították. A csapat a rendszerváltásig „Újpesti Dózsa” maradt. A másik érdekesség az 1964-ben, Dózsa „ceglédi beszédének” 450. évfordulójára kibocsátott emlékbélyeg, melyen egymás mellett ábrázolták Dózsát és a másik nagy ceglédi szónokot, Kossuth Lajost. A történelmietlen azonosítás a magyar múlt nagy lázadóit egy évszázadokon átívelő osztályharcos sorba rendezte. Dózsa és Kossuth a szocializmus előfutára lett. (Hab az anakronizmus tortáján, hogy Dózsa soha nem tartott beszédet Cegléden.)

A történettudomány az 1970-es évektől fokozatosan megszabadult az ideológiai ballasztoktól, de megállapításai nem szivárogtak le a köztudatba, melyet a korábbi mítoszokat olvasmányos formában továbbörökítő szerzők, Hegedűs Géza és Nemeskürty István alakítottak. Ők Dózsa első monográfusának, Márki Sándornak 1883-ban megfogalmazott tézisét népszerűsítették, miszerint a parasztok leverése megfosztotta az országot a védelmi képességeitől, és a mohácsi katasztrófa közvetlen okának tekinthető. Az elmélettel a modern történettudomány nem ért egyet, mivel a katonáskodásban járatlan, szedett-vedett paraszthad nem képviselt jelentős katonai erőt, és aligha tudott volna hatékony ellenállást kifejteni.

Az utolsó jelentősebb köztéri műalkotás, melyet a kései szocializmus Dózsa tiszteletére készíttetett, Szász Endre porcelánlapokra festett pannója a 3-as metró Dózsa György úti állomásának falán. Az 1984-ben készült mű fekete-vörös színeivel, csapkodó lángnyelveivel Dózsa komor-zord személyiségét helyezi középpontba. Az évtizedek óta pusztuló, a metró rezgéseitől tönkrement művet most sem állították helyre: ahogy a porcelánlapok lassanként lepotyognak a falról, úgy merül feledésbe a parasztvezér immár semmilyen aktuális célra nem felhasználható emléke.

Az emlékmű
1961-ben állították fel a nagy, központi Dózsa György-emlékművet a Budavári Palota tövében, az ekkor átnevezett téren. A dátum meglepően késői, de a szoborpályázatot már 1953-ban kiírták. Az alkotás helyén korábban az első világháborúban hősi halált halt magyar tüzérek emlékműve állt, amelyet 1960-ban lebontottak.

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Milo országa

Egészen elképesztő jelenség, hogy mifelénk a hangadók jelentős hányada éppen az ellenkezőjét hirdeti annak, ahogyan él. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

Július elsejéig oda kell érnie Balatonfüredre!

Tüdőbeteg, alkoholista alkotók és orvosuk közötti kötelékek formálták Levendel László képzőművészeti gyűjteményét. A tüdőgyógyász által irányított Korányi Intézet egyszerre volt menedék és lehetőség a traumákat túlélt művészeknek. A kollekcióból július 1-jéig Balatonfüreden látható tárlat azonban jóval több puszta képzőművészeti bemutatónál. Részletek a friss Heti Válaszban.

A mobilitás jövője, a jövő mobilitása

A június 7-én megrendezésre kerülő Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járja körbe, hiszen mozgásban a világ, a mobilitás pedig a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír.

„Hillary is utálta, ahogy róla tudósítottunk”

A nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás emblematikus alakjának fia a The New York Times újságírója. Interjú Adam Liptakkal a szólásszabadság kihívásairól, a liberális sajtó elfogultságairól és a politikai korrektség fonákságairól – a friss Heti Válaszban.

Fordulat: összeköltözött Vuk, Süsü, Ursula és Frakk

Újra forog az óriáshordó és a műemlék körhinta a nyolc hektárral bővült pesti állatkertben, ahol a pünkösdi hétvégén a legkisebbek birtokba vehették a Holnemvolt Várat. Jön a sünispotály, ősszel nyit a Cápasuli, épül a Pannon Park. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg a homokhiány miatt drágulnak a magyar építkezések?

Mind gyakoribb a nyersanyaghiány a magyar építőiparban, de ez semmi Ázsiához képest. A gigaépítkezésekhez rengeteg homok kell, de hiába van belőle sok a sivatagban, az nem alkalmas rá. Homokmaffiák és lehetséges megoldások a csütörtöki Heti Válaszban.

Rangon alul házasodnak: így foglalta el a palotákat a középosztály

A 21. századra megmaradt európai monarchiák hercegei és hercegnői már szinte mind közemberekkel házasodnak. Henry herceg és Meghan Markle esküvőjét beárnyékolták a menyasszony családjának botrányai, de az új modell Spanyolországtól Dániáig alapvetően jól működik. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.