Figyelem, őssejtcsalók!

/ 2014.02.12., szerda 15:48 /

Miközben világszerte ígéretes kutatások folynak, számos visszaélés, bűnügy is kötődik az őssejtekhez.

Ritkán kerülnek át olyan gyorsan a köztudatba tudományos eredmények, mint az őssejttel kapcsolatos felfedezések. Különösen mióta ezek komolyságát az is igazolni látszik, hogy 2012-ben a brit Sir John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. Kutatásaik révén majdan a terápiás célú őssejtkezelésekhez nem kell embriókat felhasználni. A Nobel-díjjal nem nyíltak meg új gyógymódok, a tudományos ötletek csak hosszú évekig ellenőrzött eljárással válhatnak az orvosi gyakorlat részévé. Meg kell győződni róla, nem okoz-e az őssejtkezelés például daganatos betegséget. Az őssejtcsalók a beteg emberek türelmetlenségéből élnek, kihasználják, hogy krízisállapotban vannak, amelyben képtelennek ésszerű döntéseket hozni.

Emberhúskapszulák

A dél-koreai hatóságok 2012-ben néhány hónap alatt 17 ezer Kínából becsempészett kapszulát találtak, melynek tartalma 99,7 százalékban emberi eredetű volt. Az "emberhúskapszuláknak" nevezett készítményeket abortumokból, illetve elhunyt gyermekek szárított és porított húsából állították elő, és felhasználóiknak azt ígérték, a bennük levő őssejtek javítják majd fizikai teljesítőképességüket. Világkampány indult a kannibalizmusnak eme modern fajtája ellen, amely nemcsak nem gyógyít, de súlyos baktériumfertőzést okozhat.

Magyar magzati maradványok az infúzióban

A Fővárosi Bíróságon jelenleg is folyik az őssejtper, melynek elsőrendű vádlottja Pákh Imre. A Munkácsy-gyűjtő 2007-ben alapította meg a kaposvári székhelyű IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Kft.-t, melynek igazgatósági tagjai között volt Seffer István, a TV2 plasztikai sebészetet népszerűsítő sorozatából, a Nagy átalakításából ismert kaposvári sebész, és az egykori szépségverseny-szervező Fásy Ádám. A vádirat szerint azért hozták létre a vállalkozást, hogy "emberi őssejteket árusítsanak egészségügyi szolgáltatás gyanánt, jórészt az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan betegségek terápiájaként." A nyomozás szerint 271 magzati maradványból 155 dózist állítottak elő, az abortumok legálisan, magyar kórházakból származtak. A kezeléseket az ukrán származású Jurij B. irányításával végezték, aki korábban Barbadoson már nemzetközi botrányba keveredett egy 2004-ben nyílt hasonló nevű - IRM - központtal.

Vízhajtóban kínált "köldökvér"

Harminckét millió forintot csalt ki ismerősétől egy budapesti férfi, miután annak édesanyjánál melldaganatot diagnosztizáltak. L. Zs. ellen csalás és kuruzslás miatt folyik per a Kecskeméti Járásbíróságon, mert azt állította, hogy az asszony menthetetlen, ám az ő amerikai eredetű kúrájától fel fog épülni. Az időközben elhunyt kecskeméti asszony az őssejtkapszulákért egy vagyont fizetett ki, pedig ezek zömmel filléres étrend-kiegészítők vagy vízhajtó tabletták voltak.

Őssejtfokozás.hu

Egy órán belül 50 százalékkal több őssejt - ez az egyik mondat, amely miatt a Gazdasági Versenyhivatal három céget összesen 60 millió forintra büntetett 2007-ben. Az Olimpiq Stem X Cern nevű kapszulákról alaptalanul állították, hogy növeli az őssejtek számát. A termékhez ma is az ossejtfokozas.hu honlapon lehet hozzájutni, és a gyártónak félmilliárdos forgalma van.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.