Jobbkanyar

/ 2014.04.02., szerda 14:55 /

Brüsszeli konfliktusok, rezsicsökkentés, szimbolikus viták: Orbán Viktor kormánya az elmúlt négy évben szinte minden ütközést a szuverenitás és új értelmezési keretek kialakítása miatt vállalt. Hol kellett visszavonulnia a kabinetnek, és mely ügyben ismerte el az EU a rebellis magyar kormány igazát?

Közös nevezőre hozni négy év több ezer kormányzati döntését, több mint nyolcszáz új törvényét és törvénymódosítását? A feladat azért nem lehetetlen, mert a Fidesz vezetői és Orbán Viktor miniszterelnök számos alkalommal beszéltek a ciklus sorvezetőjéről: a legtöbb kormányzati intézkedés visszavezethető a gazdasági-politikai önrendelkezésért vívott küzdelemre. Ez a híres-nevezetes "szabadságharc", amely az Európai Unióval, a nagy energiaszolgáltató cégekkel, bankokkal vívott vagy éppen a háztartások, önkormányzatok, az állam eladósodottsága elleni küzdelemben nyilvánult meg. De az autonómiatörekvés még a társadalompolitikában is tetten érhető: a Fidesz négy évének nyertesei a dolgozó, gyermeket nevelő, azaz önmagukról gondoskodni képes középosztálybeli családok.

Orbán Viktor kormányzásának vezérmotívuma lehet az egyik magyarázata annak, hogy a választások legnagyobb esélyese a Fidesz: híveinek-támogatóinak jól átélhető és világos narratívát adott. Ugyanakkor a ciklusban a legtöbb sebet a kormánypárt éppen a néha agresszivitásba csapó voluntarizmus miatt szenvedte el, illetve emiatt alakult ki számos konfliktus kül- és belföldön.

Egy dologban azonban nincs vita: a kormány kitűzött egy irányt, amelyhez minden körülmények között ragaszkodik. Ellenfelei szerint ez az út a romlásba visz, támogatói viszont tapsolnak neki. A hátunk mögött hagyott négy évet ez a cselekvőképesség különbözteti meg leginkább a 2002 és 2010 közötti időszaktól. Akkor a kormánynál egy közjogi értelemben teljes felhatalmazással bíró, ám politikai potensségét mindjobban elveszítő baloldal állt, s vele egy közjogi értelemben súlytalan, ám támogatottsága miatt erős ellenfél nézett farkasszemet.

Ez a helyzet változott meg 2010-ben, amikor az MSZP-t olyan vereség érte, mint 1990 óta egyetlen kormánypártot sem (kivéve az első szabad választás után kamikázeszerepre vállalkozó MDF-et). A 2010 óta eltelt időben a Fidesz azt folytatta, amit egész életében csinált: harcolt. Míg 1990 előtt a kommunista hatalom, az első szabad választások után a liberális nagytestvér, az SZDSZ halálos ölelése ellen, 1994 után a jobboldal elfoglalásáért, 1998 és 2002 között a még igencsak virulens posztkommunista hálózatok ellenében küzdött, hogy aztán 2002 és 2010 között módszeresen gyalulja az MSZP-t. A kétharmados siker után már külső szereplők, az IMF, az Európai Unió, a multinacionális vállalatok ellenében folytatódott a meccs. Az ítéletet a választók mondhatják ki jövő vasárnap.

Brüsszeli bozótharc

A ciklus ívének felvázolásához érdemes felidézni a kezdeteket: 2010. május végén az új parlament első dolga volt elfogadni a könnyített honosításról szóló törvényt, június 2-án Orbán Viktor Brüsszelben találkozott Jose Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével. Az Országgyűlés ez után fogadta el a "nemzeti együttműködésről" szóló, közhivatalokban kifüggesztett nyilatkozatot, illetve a három csapásról szóló törvényt a visszaeső bűnözők ellen. Nemzetpolitika, Európai Unió, harc a jelképes mezőben, közbiztonság: már a második Orbán-kormány első napjában ott voltak azok a témák, amelyekről még a ciklus utolsó napjaiban is sok szó esik.

A 2010-es brüsszeli találkozó azért volt különösen fontos, mert kiderült, az Európai Bizottság nem engedi, hogy a költségvetési hiány mégoly szolid elengedésével teremtsen magának mozgásteret az új kormány. Ekkor kezdődött az a gazdaságpolitikai szkanderparti az Európai Unióval, melynek során Brüsszel szigorúan bevasalta Magyarországon a számokat. Sőt, Olli Rehn pénzügyi biztos nemegyszer felülbecsülte a magyar költségvetési hiányt, így kényszerítve újabb egyenlegjavító intézkedésekre a kabinetet. "Cserébe" a kormány mind harciasabb hangot ütött meg, s Orbán még nyilvános rendezvényeken is párhuzamot vont Brüsszel és Moszkva között.

A konfliktus, ha nem is a felek kibékülésével, legalábbis fegyvernyugvással ért véget. A fegyelmezett költségvetési politika elismeréseként Magyarország 2013 júniusában kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, ahová még 2004-es uniós belépésünkkor kerültünk. Az Európai Bizottság korábbi borús jóslatait félretéve ma már két százalék fölötti gazdasági növekedést vetít előre a magyar gazdaságnak, és a többi mutató is jobban alakul (lásd grafikonjainkat). Sőt már a szabadságharcos mitológiában ősellenségnek számító hitelminősítők is elismerik a megtett utat: a Standard and Poor's a hét elején az eddigi negatívról stabilra javította Magyarország hosszú futamú államadós-besorolásának kilátását.

A Brüsszellel a gazdaságirányítás, az igazságszolgáltatási reform, a médiatörvény miatt kialakult konfliktusok sora azért is volt érdekes, mert annak csúcspontján fejtette ki európai plénumon a nemzetközi sajtóban össztűz alatt álló miniszterelnök világfelfogását. Orbán Viktor a Magyarországról szóló brüsszeli európai parlamenti vitában 2012 januárjában azt mondta: "Tudomásul kell venni, hogy az általunk képviselt eszmerendszer - nemzet, egyéni felelősség, kereszténység, család - Európában jelenleg nem élvezi a többség támogatását. De ettől ez még egy európai álláspont, amit nekünk szabad képviselnünk."


Lezárt frontok

A négy évet meghatározó "szuverenitásháború" egyik legfontosabb csatája a magánnyugdíjpénztárak ügye volt. E kérdésben a költségvetési egyensúlyon és a nemzetközi piaci érdekeken át az európai szintű konfliktusokig a ciklus sok csatája összesűrűsödött. A négy év több más háborújával ellentétben azonban itt európai fórumok is elismerték a sokat vitatott intézkedés jogszerűségét. Ennek tanújeleként az Európai Emberi Jogi Bíróság 2013 januárjában elutasította egy magyar állampolgárnak a pénztárak ügyében tett panaszát. A döntés szerint az érdekelt magántulajdonhoz fűződő joga nem sérült, hiszen a jövőben is igényt tarthat nyugdíjra a foglalkoztatása alatt fizetett járulékok alapján - függetlenül attól, hogy állami vagy magánkézben lévő nyugdíjpénztárba folytak be. Idén februárban pedig az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője, Fritz von Nordheim állapította meg: a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje hibás volt, Brüsszel ezért nem tartja riasztónak a szisztéma visszaalakítását. Nem véletlen, hogy azóta Lengyelország is a közpénzfaló rendszer megszüntetése mellett döntött, valamint Csehország és Románia is a kilencvenes évek végén az IMF ajánlására bevezetett rendszer felülvizsgálatára készül.

A "szabadságharcos" ciklus további jellemzője volt, hogy míg a kormány mindig trombitaszóval nyitott frontot, a szükségessé vált visszavonulásokról nem nagyon beszélt. 2012 végén például tömeges diáktüntetések kezdődtek, miután egy kormány-előterjesztés szerint tízezerre csökkent volna az államilag finanszírozott helyek száma, a hallgatók többsége (több mint negyvenezer diák) csak úgynevezett részösztöndíjas helyre nyerhetett volna felvételt. Ezrek tüntettek a javaslat ellen, ami politikai szempontból is kínos volt a fiatal szót a nevében is viselő - s a tandíj ellen 2008-ban még népszavazást kezdeményező - Fidesznek. Ezért néhány nap múlva a parlament elé került a keretszámokat eltörlő javaslat.

Ennél hosszabb ideig húzódott és az "autoriter" magyarországi berendezkedés legfőbb bizonyítékává vált az igazságszolgáltatás átalakítása (például az Országos Bírósági Hivatal, az OBH elnökének hatásköre), illetve a médiatörvény. E kérdésekben végül fegyverszünet jött létre, s a magyar kormány több ponton módosította a rendelkezéseket. Tavaly januárban Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára megelégedéssel nyugtázta, hogy az eredeti szabályoktól eltérően az OBH elnöke nem lesz újraválasztható, és megbízatásának letelte után nem maradhat automatikusan a hivatalában utódjának megválasztásáig. Megállapodás született arról is, hogy a jövőben a kormányfő helyett - utóbbi javaslatára - a köztársasági elnök nevezi ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét. Az egyezségnek megfelelően a médiatörvény tavaly márciusi módosításával a parlament azt is törvénybe iktatta, hogy mandátumuk lejárta után a médiahatóság és a médiatanács elnöke, illetve annak tagjai sem választhatók újabb ciklusra.

Nagyobb politikai hatást keltett, amikor a Fidesz tavaly januárban visszalépett minden magyar állampolgár kötelező választási regisztrációjától. Az Alkotmánybíróság ugyanis megsemmisítette a választási eljárási törvény több passzusát, így a választók kötelező feliratkozását is. (Azt ugyanakkor a bírák nem kifogásolták, hogy az állandó lakcímmel nem rendelkező külhoniaknak, illetve a szavazás napján külföldön tartózkodóknak legyen regisztráció.) Az Ab döntése után a kétharmados kormánytöbbség alaptörvénybe foglalhatta volna a feliratkozást, ám a Fidesz váratlanul önmérsékletet gyakorolt.

A húzás ugyanakkor fényesen bizonyította azt, amit a konfrontációkat szinte elvből kereső kormánypártban kevesen vallanak: a nagyvonalúságnak és kompromisszumkészségnek olykor még politikai haszna is lehet. A mind jogi, mind gyakorlati szempontból megkérdőjelezhető választási regisztrációtól való elállás ugyanis megzavarta a bevezetést biztosra vevő ellenzéket. A baloldalon hónapok óta biztosak voltak abban, hogy a kötelező feliratkozás törvénybe iktatásával a kormánytöbbség adja az ellenzék kezébe azt a zászlót, amely alá gyűlhetnek a jogszűkítést gyanító szegény romák éppúgy, mint az adminisztratív vegzálás miatt felháborodott középosztálybeliek.


Állandó kultúrkampf


A ciklus alapvonásának számító mozgástérbővítés látványos és gyakran meddő konfliktusokhoz vezetett szimbolikus ügyekben. A fősodrú kulturális világmagyarázattal szemben vívott harc külön felelőst is kapott Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott személyében. Feladatai az alaptörvény elfogadását megünneplő programok után gyorsan terebélyesedtek. Míg a Nemzeti Könyvtárnak nevezett sorozat köteteinek kiadását, a Bethlen István miniszterelnöknek vagy Bánffy Miklós író-politikusnak állított szobrokat nem kísérte különösebb vihar, rövid időn belül két projekt is befulladt. A reprezentatív polgári folyóiratnak szánt Magyar Krónika még elindulása előtt elbukni látszott (a megjelenést el kellett halasztani, állítólag májusban kijön az első szám), a német megszállás évfordulójára tervezett emlékmű pedig nemzetközi botrányt okozott. A német követség és zsidó szervezetek egyaránt tiltakoztak a szobor ellen, amelyet aztán nem is állítottak fel a március 19-i tervezett időpontban.

Az emlékezetpolitikai küzdelemnek a kabinet intézményalapítással is nyomatékot adott. Létrejöttek a múlttal foglalkozó intézetek (az egykori MDF-elnök Bíró Zoltán nevével fémjelzett Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet, a Szakály Sándor igazgatta Veritas Történetkutató Intézet), elindult a holokauszt gyermekáldozatai emlékének szentelt Sorsok Háza és a 70 évvel ezelőtti népirtás évfordulójának előkészítése is - azonban utóbbi két projekt is nemzetközi polémiát váltott ki. (A Sorsok Háza már épül, de egyértelmű, hogy idén tavaszra nem lesz kész.) Igaz, addigra már távolról sem volt újdonság a kedvezőtlen külföldi sajtókörnyezet. Legkésőbb a médiatörvény 2010-es elfogadása óta a kormány belekerült az "autoriter, populista, szélsőjobbal kokettáló" fiókba. Az ellenséges hangvétel néha már az abszurdba csapott át, komoly nemzetközi lapok is a fasizmus szélén tántorgó országnak festették le Magyarországot. A mértéktartás elveszítésével párhuzamosan a józan és indokolt kritika is szinte kiveszett a külföldi újságokból.

Igaz, a gazdasági eredmények javulásával ezen a területen is fordult a szél. A Nézőpont Médiaműhely 12 ország közel hétezer megjelenését vizsgálva úgy találta, hogy 2013-ban - bár nem nőtt a Magyarországról szóló pozitív híradások száma - az előző évhez képest 13 százalékkal csökkent (46-ról 33 százalékra) a negatív tartalmú cikkek aránya. A semlegeseké viszont 48 százalékról 62 százalékra nőtt; a legfontosabb téma a magyar gazdaság helyzete volt.

A sajtóban tapasztalható fordulat a politikában is érzékelhető volt. Míg korábban például a német külügyminisztérium többször bíráló hangot ütött meg a magyarországi változások miatt, minapi budapesti látogatásán a különben szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier tárcavezető Martonyi Jánossal való tárgyalása után tartott tájékoztatón úgy vélekedett: a német-magyar kapcsolatokban minden a lehető legnagyobb rendben.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.