KIS LÉPÉSEK POLITIKÁJA

/ 2006.02.09., csütörtök 16:48 /

Paskai László együttműködött az állambiztonsággal, de javarészt tessék-lássék jelentéseket adott - erősíti meg a történész, a levéltáros, a paptárs és az egykori megfigyelt. A bíboros nyilvános tevékenysége már kérdéseket vet fel, de e téren is találni mentő körülményeket. Közben fény derül rá, hogy az új rendszerben miként találják meg számításukat a régi egyházügyisek.



A Kádár-rendszerben az MSZMP Agitációs és Propagandaosztálya, a Belügyminisztérium III/III-1-es csoportfőnöksége és az Állami Egyházügyi Hivatal felügyelte a felekezeteket.

E cikk alján (ld. a Microsoft Word formátumú LETÖLTHETŐ fájl-t) az ÁEH 1951 és 1987 közötti munkatársainak listáját közöljük.

Egyúttal fórumot nyitunk mindazok - lelkészek vagy civilek - számára, akik kapcsolatban álltak a hivatallal, és személyes történetükön, példájukon keresztül bepillantást tudnak nyújtani a rossz emlékű ÁEH működésébe.

A visszaemlékezéseket a
szerkesztoseg@hetivalasz.hu címen várjuk, és honlapunkon folyamatosan közöljük.



Szelet vetett Ungváry Krisztián a múlt heti Élet és Irodalomban. A történész szerint Paskai László 1965 és 1975 között Tanár fedőnéven bizonyosan, utána pedig valószínűsíthetően kapcsolatban állt az állambiztonsági szolgálattal. A későbbi bíboros kezdetben a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségének ügynökjelöltje volt, ám tevékenysége 1972 után egyre tartalmasabbá vált, s a ma ismert dokumentumok szerint legalább 1975-ig tartott. Ekkor a dossziét "élő kapcsolatként" zárták le, ami azt sejteti, hogy az együttműködés folytatódhatott; Ungváry szerint az esetleges későbbi iratokat vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal őrzi, vagy megsemmisültek.

LEALJASODÁS NÉLKÜL

A cikk mindenekelőtt terminológiai vitát váltott ki. Tomka Ferenc, a Halálra szántak, mégis élünk! - Egyházüldözés 1945-1990 és az ügynökkérdés című kötet szerzője szerint a történész a dolgozatáról beszámoló lapokkal ellentétben elismeri, hogy az iratokból nem bizonyítható Paskai ügynök mivolta. "Más kérdés, hogy a rendőrséggel való beszélgetéseket a papság egy része okosabbnak tartotta nem megtagadni. A hatóság emberei pedig e találkozókról magnófelvételeket készítettek, és azokat ügynöki jelentésként dokumentálták" - mondta lapunknak a teológus-plébános, felidézve saját példáját. Mint utóbb kiderült, egyik külföldi útja előtt róla is készítettek fedőnevet is tartalmazó ügynökkartont, s aláírását vették, hogy ha államellenes tevékenységet észlel, állampolgári kötelességének tartja jelenteni. "Ez alapján nem tartom magam ügyöknek, hiszen sosem tettem semmilyen nyilatkozatot" - tette hozzá.

Paskai László érintettségére először a köztévé A Hét című műsora utalt 2001-ben, majd Adriányi Gábor, Münchenben élő katolikus pap írta 2004-es, A Vatikán keleti politikája és Magyarország című kötetében: "Paskai neve - mint annyi másé - az államvédelem III/III-as aktáiban többször is szerepelt." Tomka Ferenc könyvének első kiadásában még megkérdőjelezi ezt az állítást, ám a harmadik kiadásban már ismerteti a Paskairól szóló, időközben megismert dossziét. Egyúttal azonban azt hangsúlyozza, hogy a későbbi bíboros nem adott értékelhető beszámolókat, s 1972-től is csak azért említik ügynökként, mert tartótisztje így akarta javítani a statisztikát.

Ezzel szemben Ungváry Krisztián lapunk megkeresésére azt nyilatkozta: bár nem ez a lényeg, szó sincs arról, hogy ne tartaná ügynöknek Paskai Lászlót. Szerinte ugyanis ezt a kifejezést kell alkalmazni, ha valaki éveken keresztül, ráadásul fedőnéven szóbeli vagy írásbeli jelentéseket ad egy tartótisztnek, akivel titkos lakásokon találkozik. Ezt a véleményt osztja Szabó Csaba egyháztörténész, az Országos Levéltár főigazgatóhelyettese is, aki - Ungváryval egyetértésben - nem a tevékenység megnevezését, hanem a jelentések tartalmát tartja fontosnak. Márpedig a szövegek arról tanúskodnak, hogy Paskai László először igyekezett elkerülni az együttműködést, majd tessék-lássék nyilatkozatokat tett, s csak hosszas unszolásra formalizálta kapcsolatát a III/III-mal, de ezután is csak semmitmondó dolgokat jelentett. "Nem az az igazi kérdés, hogy a pártállami diktatúrában ki írt alá beszervezési dokumentumot, hanem az, hogy mit csinált ez után. Paskainak mint hálózati személynek a története - legalábbis az eddig megismerhető jelentések alapján - arra bizonyíték, hogy különösebb lealjasodás nélkül is lehetett valaki hálózati személy" - írja Ungváry Krisztián az ÉS-ben.

A jelentések közül különösen érdekes az a beszámoló, amelyet Paskai 1966-ban, belgiumi útja után adott a leuveni magyar kollégium igazgatójáról, a jezsuita Muzslay Istvánról: "Tárgyilagos volt a szocialista országok életének a kiértékelésében. A jobboldali törekvésekről teljesen elítélően nyilatkozott (Mindszenty, Visinszkij). Marxot és tanítását igen becsüli. (...) Magyaros kifejezéssel így is jellemezhetném: "Jobban mondja a szöveget, mint mi idehaza, de ezt nyugaton és meggyőződésből"." Amikor Tomka Ferencet kérdeztük e szavakról, a teológus felhívta a figyelmet: Paskai azzal, hogy Muzslayt nem valami reakciós jobboldalinak, hanem kvázi marxistának állítja be, nemhogy lejáratni, hanem védeni igyekezett a jezsuita szerzetest. Ezt az értékelést az érintett is megerősítette lapunknak, mondván, a jellemzést nem tartja bántónak, és nem is szenvedett üldöztetést a kádári hatóságoktól. "Egyébként ismertem a bíboros úr múltját. Amikor Paskai László nálam járt, elmondta, hogyan szorongatják az állam emberei, és ki is kérte a tanácsomat, hogy ne maradjon-e külföldön. Azt javasoltam, menjen haza, máskülönben olyan embert ültetnek a helyébe, akinek az állam kiszolgálásában nem lesznek lelkiismereti aggályai" - nyilatkozta lapunknak a Belgiumban élő Muzslay István.

NYÁJAS HANGVÉTEL

Írása második felében Ungváry Krisztián a publicisztika eszközeivel igyekszik bizonyítani, hogy míg Paskai ügynöki múltjában nincs szégyellnivaló, az 1978-ban püspöknek, 1982-ben érseknek, 1987-ben prímásnak kinevezett főpap nyilvános tevékenységét a pártállam kiszolgálása jellemezte. Kétségtelen, Paskai Lászlónak az 1990 előtti időkből több olyan megnyilvánulása maradt fenn, amely kétségekre adhat okot. 1986-ban például így nyilatkozott az egyik nyugati hírügynökségnek: "Már jóval messzebb volnánk, ha a múltban nem követtek volna el végzetes hibákat. Nem helytálló ugyanis az az állítás, hogy a kommunisták 1945 után a katolikus egyházat el akarták törölni a föld színéről... Ha Magyarország akkori bíboros prímása, Mindszenty József nem számítja el magát, minden másként történt volna. De Mindszentynek az volt a véleménye, hogy a kommunista rezsim bukása csak idő kérdése. Pár év múlva ismét hatalmi pozícióból fenyegetőzött volna. Most már tudjuk, hogy a bíboros prímás tévedett. Erre a súlyos következményekkel járó tévedésre a magyar katolikus egyház szinte mindent ráfizetett."

Szintén a Mindszentyhez fűződő felemás viszonyra utal, hogy Paskai László 1989 tavaszán azt közölte: nem tartja szükségesnek meghurcolt elődje rehabilitációját. És arra, hogy e vélekedése nem csak utólag vitatható, Szendi József veszprémi püspök 1989. májusi nyílt levele a példa: "Eminenciád legutóbbi televíziós riportjában úgy nyilatkozott Vitray Tamásnak, hogy a katolikus ember nem áll ki becsületének megvédésére. Ezért eminenciád sem áll ki Mindszenty József bíboros ügyében. Szabadjon ezzel kapcsolatban az Úr Jézus példájára hivatkoznom, hogy amikor kihallgatása alkalmával az egyik poroszló arcul ütötte, azt kikérte magának, és nem fogadta bambán, bárgyú alázattal" - írta Paskainak püspöktársa. (A bíboros néhány hét múlva már kérvényezte Németh Miklós miniszterelnöknél a rehabilitálást.)

Paskai László a rendszerváltásról is feltűnő óvatossággal nyilatkozott. "A mostani időben - érthetően - nagyon sok hibát, sérelmet fel lehet sorolni, és önkéntelenül is előjöhet az emberekben az elkövetett hibák visszafizetésének óhaja, a leszámolás más személyekkel. Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a kereszténység egyik alapvető elve volt mindig is a megbocsátás, még az ellenség szeretete is" - vélekedett a bíboros 1989. december 22-én az Új Fórum című lapban, majd a stabilitásra, a megfontoltságra, a különböző véleményen lévők - értsd: a diktatúra fenntartói és ellenzői - közötti tiszteletre, megbecsülésre és az együvé tartozás fontosságára intett.

Amint azonban Szabó Csaba felhívja a figyelmet, a képet árnyalhatja, hogy 1956 után a magyar társadalom abból a feltételezésből indult ki, hogy a kommunizmusnak nem látható a vége, tehát tartós együttélésre kell berendezkedni, s a főpapoknak e rendszerben kell - szükségszerű kompromisszumok árán, ahogy akkor mondták, a kis lépések politikájával - biztosítaniuk a vallásgyakorlás feltételeit. A Magyarország és a Vatikán között 1964-ben kötött egyezség aztán némileg enyhítette azt az 1957-es rendeletet, mely szerint minden egyházi tisztség betöltését állami engedélyhez kötötték, az azt követő években pedig állam és egyház - a vallásgyakorlás szűkre szabott korlátai között - a békés egymás mellett élésre rendezkedett be. "És ha az Egyesült Államok megannyi CIA-ügynöke még a nyolcvanas évek végén sem tudta megjósolni, mi fog történni, hogyan lehetne nagyobb előrelátást várni egy, a diktatúrában szocializálódott magyar főpaptól?" - teszi fel a kérdést Szabó Csaba.

KÉMEK A VATIKÁNBAN

A Vatikán ezekben az években arra törekedett, hogy - még ha az állam által jóváhagyott személyeket kell is kineveznie - a helyi egyházakkal való kapcsolat fenntartására minden magyarországi püspöki széket betöltsön. Szabó Csaba szerint ezt a helyzetet a felek többféleképpen is hasznosították. A Szentszék széles körű kapcsolatrendszere a világ legtöbb országára kiterjedt, így a Vatikánba értékesebbnél értékesebb információk érkeztek. A Magyar Népköztársaság pedig a Szentszékkel történt kapcsolatfelvétel után csatlakozott ehhez az információs hálózathoz: Róma fontos értesülésekre tett szert a magyar, sőt néha egyéb közép- és kelet-európai ügyekben, de a magyarok is megtalálták a maguk hírforrásait a Vatikánban. "Nemcsak a magyar hírszerzés használta ki a Vatikán helyzetéből adódó lehetőségeket akár a magyar állami szervbe, az Állami Egyházügyi Hivatalba telepített "Világosság" rezidentúra működtetésével, valamint ügynökök, társadalmi kapcsolatok tömegével, de biztosan a Szentszék is eredményesen szerzett híreket a magyar egyházról, sőt rajta keresztül akár más szocialista országok katolikusairól is" - írja Szabó A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hatvanas években című könyvében.

És ha ehhez hozzátesszük, hogy a Magyar Népköztársaság - úgy is, mint a szocialista blokkban a Szentszékkel szembeni kémkedéssel megbízott állam - kiterjedt ügynökhálózattal rendelkezett a Vatikánban, felsejlik egy mindent behálózó nemzetközi információs láncolat képe. Ez is magyarázza, hogy 1967-ben a Belügyminisztérium miért telepített négy hírszerző tisztet az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) "Világosság" rezidentúrájára - mely alegységet ugyan a hetvenes évek közepén feloszlatták, tagjai a nyolcvanas évek végéig a hivatalnál maradtak. Az ÁEH 1989. júniusi megszűnésekor aztán a rossz emlékű szervezet korábbi munkatársai közül többen nyugdíjba vonultak, ám nem kis számban akadtak olyanok, akik az új rendszerben is megtalálták a számításukat (lásd táblázatunkat a cikk elején).

A hivatal felszámolásakor Paskai László az utókor meglepetésére az udvariasságon túllépő, nyájas hangvételű levélben mondott köszönetet a szervezet távozó elnökének, Miklós Imrének az "eredményes", "fáradságos" munkáért és a "jóindulatért". Zavarba ejtő és a bíboros mondatait más színben láttató körülmény ugyanakkor, hogy nem ő volt az egyetlen, aki így fogalmazott. Az evangélikusok hazai vezetői, Harmati Béla és Frenkl Róbert, mi több, a Vatikán fél tucat főpapja - élükön a magyar hatóságokkal évtizedek óta kapcsolatban álló Agostino Casaroli bíborossal - szintén szívélyes hangvételű, baráti levélben méltatta Miklós Imre tevékenységét, sőt egyesek "az új körülmények közötti együttműködés reményében" zárták soraikat.

A fogalmazás indítékát az ÁEH 1971 és 1989 közötti elnökével 2003-as halála előtt életútinterjút készítő Szabó Csaba abban látja, hogy az egykori villamoskalauz az elődeihez képest nyitottabb szellemben közelített a felekezetekhez. Ennek következtében a három évtizedes "munkakapcsolat" során több egyházi vezetővel bizalmas viszonyt alakított ki, így egyes főpapok - minő meghasonlás - egyszerre látták benne a diktatúra megtestesítőjét és a velük már-már baráti viszonyt ápoló partnert. E helyzet megítélése azonban már inkább a szociálpszichológia, semmint a história tudományának illetékességébe tartozik - annak eldöntése pedig lélekbúvárokra és gyóntatókra vár, hogy adott történelmi viszonyok között egy rossz helyzetértékelés honnantól politikai hiba, és mikortól számít bűnnek.



Alapos vizsgálat

Bár Paskai László elzárkózik a nyilvánosságtól, tudomásunk szerint szűk körben többek között azzal magyarázza egykori szerepét, hogy tevékenységét a Szentszék megbízásából és jóváhagyásával végezte. Amint pedig Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök A Hét 2001. nyári adásában elmondta, Róma egy-egy kinevezés előtt többek között a paptársak megkérdezésével - "akár a hit vonalán, akár erkölcsi vonalon, akár egyéb dolgokban" - hosszasan vizsgálódik a személy alkalmassága felől, így minden főpap csak a szükséges egyházi "átvilágítás" után nyerheti el tisztségét.

Adriányi Gábor már idézett könyvének tanúsága szerint az is előfordul, hogy valaki önszorgalomból hozza Róma tudomására, miként vélekedik valamely püspökesélyes kollégájáról. "1954 és 1959 között a budapesti Központi Szeminárium növendéke voltam, ahol Semptey a prefektusi, illetve a vicerektori tisztet látta el. Akkori püspökömtől, Badalik Bertalantól és az akkori házi személyzettől biztosan tudom - és ezt mindenkor esküvel megerősíthetem -, hogy Semptey úr egy asszonnyal intim kapcsolatban volt... Semptey úr sem nem jámbor, sem nem egyházias. Ravasz, hazudós, bosszúálló, és az egész budapesti klérus körében - mint információim tanúsítják - alapos gyűlöletnek örvend" - jelentette a katolikus lelkész 1976 márciusában Agostino Casarolinak, miért ellenzi bizonyos Semptey László - hírei szerint - tervbe vett püspöki kinevezését. (Az illető - bár bizonyára nem csak e fellépés miatt - nem lett főpap.)

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.