Méreg a vénába

/ 2014.02.26., szerda 15:51 /

A legbrutálisabb gyilkosok sem kaphatnak méreginjekciót, de a gyógyíthatatlan gyermekek Belgiumban egy új törvény szerint igen. Ám ha még a legkegyetlenebb bűnözőket sem kínozzák meg, a csillapíthatatlan fájdalmú betegek miért szenvedjenek? Az élet és a halál kérdései a magyar egészségügy felől nézve.

Méreginjekciót adni egy 12 év alatti gyermeknek olyan rettenet, amit felfogni is nehéz. Mi vezethette Belgium törvényhozását arra, hogy ezt a minap megengedje? Sokan a halál kultúrájának térnyerését emlegethetik, de az igazsághoz hozzátartozik: menthetetlen betegekről beszélünk, akiknek fájdalmait a legmodernebb eljárásokkal sem sikerül csillapítani.

"A legerősebb tumoros fájdalmat nehéz elképzelni; talán leginkább a foghúzáshoz hasonlít, amelyhez nem adnak érzéstelenítést. Mint egy kínzás, mintha kést döfnének a testbe" - érzékelteti a jelenséget Gergely Anita, a Magyar Hospice Alapítvány orvosa, akinek fő feladata a fájdalom csillapítása. Kovács József bioetikus, egyetemi tanár pedig azt mondja: "Olyan szenvedések ezek, amelyekről hallani sem szeretünk. Filmekben sem mutatják be, mert a nézők nem viselnék el. Ám az orvosnál nem szakadhat meg a film" - utal arra, hogy valakik ezekben a kíméletlenül nehéz helyzetekben is elkísérik a beteget.

"Belgiumban sem az eutanázia az első kérdés, hanem az: mindent megtettek-e a beteg szenvedésének enyhítésére" - árnyalja a képet Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatási igazgató-helyettese, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület vezetőségi tagja. Mindhárman vallják: Magyarországon az aktív eutanázia - amikor az orvos kioltja a beteg életét - elfogadhatatlan és bevezethetetlen. Hegedűs Katalin meghökkentő indokot ad erre: ma a fájdalomcsillapítás olyan sok felnőtt számára megoldatlan, hogy az eutanázia engedélyezése esetén tömegek kérnék a méreginjekciót.

Elnyújtott haldoklás

Belgiumban aláírásgyűjtés folyik az új törvény ellen, s a vita megértéséhez 1960-ig kell visszanyúlnunk, amikor először számoltak be sikeres újraélesztésről. Az intenzív terápia azóta elképesztő fejlődésen ment át. Korábban menthetetlen embereket gyógyítanak meg - ám az orvosok gyakran csak a halál előtti szakaszt, a haldoklást képesek megnyújtani. Új, tömeges és mesterséges jelenséggel van tehát dolgunk, amelyre nehezen alkalmazhatóak több ezer éves fogalmaink.

Még a kérdésben a legszigorúbb elveket valló katolikus egyház is engedményeket tett, észlelve, hogy az élet szentségének és az emberi méltóság megőrzésének elve került szembe egymással. Az egyháza tanításához hű katolikus a szokásos kezeléseket nem utasíthatja vissza, de a rendkívüli (vagyis kevés haszonnal kecsegtető), túlságosan terhes beavatkozásokat igen. Egy végstádiumú rákbeteg a mesterséges táplálását és a folyadékpótlást nem tilthatja meg, az újraélesztésre viszont nemet mondhat.

Mára különös helyzet alakult ki: a magyar jogi szabályozás még az egyházi parancsnál is rigorózusabb. Az egészségügyi törvény 1998 óta lehetővé teszi ugyan a gyógyíthatatlan betegek számára az életmentő és -fenntartó beavatkozások visszautasítását, ám ehhez olyan feltételeket szab, amelyeknek lehetetlen megfelelni. (A közjegyző előtt - jelentős összegért - tett nyilatkozatot kétévente pszichológiai szakvéleménnyel kell megerősíttetni, s ha tényleg ilyen helyzetbe kerül valaki, akkor egy orvoscsoportnak kétszeri egyöntetű döntése is szükséges.)

Ám ettől az ilyen élethelyzetek még megmaradnak. Élő Gábor, a budai Kútvölgyi kórházban működő intenzív terápiás klinika igazgatóhelyettese doktori disszertációjában idézi, hogy Franciaországban az orvosok a halálesetek 59 százalékában hoznak döntést életfenntartó kezelés megszüntetéséről, magyarán arról, hogy lekapcsolják a gépről a beteget. Magyarországon pedig a megkérdezett orvosok 57 százaléka a beteg és hozzátartozója nélkül hozza meg ugyanezt a döntést.

Ha szenved a gyermek

"Találkoztam már azzal, hogy a szülő eutanáziát kért. Finoman utaltak rá, hogy ha már elviselhetetlen lesz a fájdalom, akkor vessünk véget a gyermek életének, de erről szó sem lehet - mutat rá hospice-tapasztalatai alapján Gergely Anita, hogy nem pusztán a belgiumi orvosok kerülnek szembe ilyen kérésekkel. - A család legtöbbször az első találkozáskor veti ezt fel, amikor azt hiszik, valóban csillapíthatatlan a fájdalom, ám ha sikerül enyhíteni a szenvedést, akkor a kérés már nem ismétlődik meg" - mondja, hozzátéve: bő három év alatt eddig tíznél kevesebb olyan esettel találkozott, amikor minden tudásukat latba vetve sem tudták csökkenteni a fájdalmat; ilyenkor sem adják fel, nyugtatókkal vagy altatással segítenek.

A szenvedés enyhítésére elkötelezett orvosoknak és nővéreknek évente 50-60 esetben kell végstádiumban lévő gyermeket kísérniük. A felnőtteknél viszont évi harmincezer rákhalál következik be, így ott még érzékelhetőbb a különbség: ma a terápiában jóval közelebb állunk a Nyugathoz, mint a fájdalomcsillapítás gyakorlatában.

Ezt a fajta fájdalmat nem egyenes vonalként, hanem úgy kell elképzelni, mint egy lázgörbét - a nagy részét jól tudják csillapítani, a baj a csúcsokkal, az úgynevezett áttörő fájdalommal van. Benyó Gábor onkológus, a törökbálinti Thábitha gyermekhospice főorvosa szerint Nyugat-Európában ezt nyelv alá helyezhető vagy orrspray formájú, gyors hatású szerekkel csillapítják, ám az itthoni eszköztárból ezek a drága gyógyszerek hiányoznak.

Hegedűs Katalin arra emlékeztet, hogy az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint a fájdalom 96 százalékban mérsékelhető, s noha e téren sok pozitív dolog történt Magyarországon, még messze vagyunk ettől a szinttől. A magyar hospice-hálózat - ahol a végstádiumban lévő betegek szenvedéseit úgy enyhítik, hogy sem az életük megrövidítésére, sem megnyújtására nem törekszenek - évi nyolcezer ember számára nyújt lehetőséget a méltó búcsúra. A többi haldokló nagy eséllyel találja magát olyan ápolási részlegen, ahol a nap jó részében még orvos sincs, nemhogy fájdalomcsillapítással foglalkozó specialista. De előfordulhat a másik véglet is, hogy gyógyíthatatlan betegek az életmentéssel foglalkozó intenzív osztályra kerülnek, vagy még haláluk előtt is kemoterápiát kapnak, hasztalanul. Kicsi hát az esélyük arra, hogy az életük végéről szóló döntésben szerepük legyen. Márpedig Kovács József hangsúlyozza ennek fontosságát: vannak, akik nem akarják haláltusájuk meghosszabbítását, mások ellenben küzdeni szeretnének, mert fontos nekik, hogy megéljék azt a néhány napot, amely az ötvenedik házassági évfordulójukig vagy mondjuk unokájuk diplomaosztójáig még hátravan.

Magyarországon tehát elsőként a felnőttek széles körében is alkalmazni kellene a modern fájdalomcsillapítási eszköztárat. Hegedűs Katalin szerint fontos előrelépés, hogy a gyógyíthatatlan betegek ellátása és a velük való kommunikáció 2013 óta kötelező tárgy a szakorvosképzésben, 2014-től pedig a szakorvosok úgynevezett licence vizsgát tehetnek. Persze a világon sehol sem ez a legtöbb sikerélménnyel kecsegtető terület. Králik Istvánné, a törökbálinti gyermekhospice főnővére így fogalmaz: "Nehéz, de segít, ha az embernek van hite. Csillapítani a fájdalmat és az élet végén lelassuló időben beszélgetni a gyermekkel, a szülőkkel - ez olyan, mintha valami szépet adnánk nekik." A házban nemcsak végstádiumú gyerekeket kísérnek, hanem krónikus tartós betegeket is. Egyetlen mostani lakójuk, Levente életét például tüdőtranszplantáció menthetné meg.

A gazdagok problémája

Az eutanázia a gazdag országok gondja. Magyarországon viszont elsősorban azért szoronganak a betegek, hogy az összes gyógyítási lehetőséget megkapják-e. Az egészségügyre háromszor annyit költő Belgiumban vagy a gyógyításra a négyszeresét fordító Hollandiában pedig azért, hogy ne kezeljék túl, engedjék őket meghalni, vagy akár át is segítsék a túlvilágra.

A modern egészségügyben a betegnek súlyos döntéseket kell hoznia a végnapjairól, de ehhez biztosan tudnia kellene, hogy itt a vég. Ám nálunk még előfordul, hogy az orvos azt mondja - többszörös áttétjei ellenére - a betegnek: szedjen fel néhány kilót, s majd utána folytatják a kezelést. Hegedűs Katalin szerint ha a kommunikáció nyílttá válik és a fájdalomcsillapítást sikerül megoldani, akkor kell felmérni, hány beteg fájdalmát nem lehet csillapítani a legjobb módszerekkel sem.

A Benelux-államokban az eutanáziatörvényt az egész társadalmat foglalkoztató perek kényszerítették ki. Nálunk utoljára 1993-ban volt példa arra, hogy egy anyát jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, amiért szenvedő gyermekét - annak kérésére - megölte. Az anya később köztársasági elnöki kegyelemben részesült.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.