Mindegy, kutya játssza-e Horatiót

/ 2014.07.02., szerda 16:47 /

Kortársunk még Shakespeare? – feszegeti az idei gyulai fesztivál konferenciája. Kicsit másként, de ennek megválaszolására kértük Darvay Nagy Adrienne színháztörténészt is, aki szerint ha koherens, hiteles előadás születik, bármeddig elmehet egy rendező.

– Shakespeare a legtöbbet játszott szerző a világon. Sokan próbálták már megfejteni, hogy miért lehet folyton színpadon tartani.

– Hevesi Sándor az 1917-es Az igazi Shakespeare című esszéjében ezt azzal magyarázza, hogy Shakespeare az egyetlen szerző a világ irodalmában, aki egyszerre volt ízig-vérig színházi ember és költő, ráadásul mindkét hivatását azonos szinten művelte. Egyszerre írt a tömegeknek és a vájt fülűeknek, egyidejűleg mély és közönséges. Ugyanakkor nála találjuk a legjobb szerepeket és a leghatásosabb jeleneteket.

– Könnyű vagy nehéz őt játszani?

– Is-is. Jó színházi előadás csak úgy születhet, ha egyrészt a máról szól, másrészt igazi játék, ami nem hagyja figyelmen kívül a nézőket. Nem feltétlenül szükséges az interaktivitás; nem kell piszkálni a közönséget, nem kell a fejükre ülni, erőltetett fogások nélkül is el lehet érni, hogy a hatása alá kerüljenek. Shakespeare népszerűségének valószínűleg az a titka, hogy ő mindig az emberről szól, az embernek. Nála az ember a keret, semmi más nem számít – írja Hevesi. Nem véletlen, hogy a Globe Színházban a középkori színpad epikus hagyományait folytatták, és annak minimális berendezését választották mintaként, hiszen a szövegben minden lényeges benne van: a hangulat, az idő, a környezet, még a fényviszonyok is. Elég, ha minden jelzésszinten jelenik meg a színen, mert a közönség úgyis veszi a jelrendszert. Nem kell kitenni a kardot, hogy tudjuk, fegyverről van szó. Shakespeare-nél mindig a jellemek a legfontosabbak. És az alapvető jellemek és jellemtelenségek mindenkor, mindenhol egyformák.

– A világot járva mit lát: vannak trendek, amiknek meg kell felelni?

– Az egyetlen szempont, hogy a rendező mit lát a szövegben, hogyan viszonyul hozzá – és ez vonatkozik a színészekre, sőt a nézőkre is. Nincs két egyforma előadás, de a hatás a közönségtől is függ, és hogy milyen állapotban van a színész, a társulat. Viszont vannak emlékek korábbi, nagy alakításokról és fordításokról is. Felkapjuk a fejünket, ha nem azt halljuk, amit megszoktunk. Pedig az új fordítások is kitűnőek, ám ettől még nem biztos, hogy a színpadon is működnek. A Hamletet legalább 25 nyelven hallottam, és minden előadást értettem, ugyanakkor előfordult, hogy éppen olyan előadást nem értettem, amelyiknek a nyelvét beszélem. Mert a színházi nyelv a lényeges.

– Az alkotóktól függ tehát a siker, de meddig mehet el egy rendező?

– Fontos, hogy legyen mondanivaló, ami miatt előveszik az adott darabot. Alapvető követelmény, hogy legyen szereposztás megfelelő színészekkel, és a közönség is nyitottan álljon a műhöz. Nem a kritikusok, hanem a nézők. A normális nézőnek ugyanis nincsenek előítéletei, nem végez előtanulmányokat, nem gondolkodik azon, mit is szeretne látni a színpadon. Pusztán élvezni szeretné az előadást, azt szeretné, hogy hasson rá. És akkor mindegy, hogy kutya játssza-e Horatiót, vagy 8-10 évesen szereti-e meg egymást Rómeó és Júlia. Ha koherens, hiteles előadás születik, bármeddig el lehet menni.

– Meg lehet jósolni, hogy a Shakespeare-kultusz milyen irányba tart?

– Inkább korszakolni lehet. Többször volt már például Hamlet-éra. Nyilván a történelmi helyzettől függ, hogy éppen mi fontos belőle: az őrület, a politikai vagy a szerelmi szál, a lenni vagy nem lenni kérdése. A színház nem választható el az aktuális viszonyoktól, csak az rossz, ha durván aktualizálni akarnak a színpadon. Ha szájbarágósan viszik színre a darabot valami ellen vagy valaki mellett, tehát, ha kampányelőadás születik – mindegy, melyik irányba. Most Vihar-korszak tombol Európában, bár érezhető a Macbeth elszaporodása is. Korábban volt Lear- és III. Richárd-időszak, Ahogy tetszik- és Vízkereszt-hullám is. Ezek a darabok tükröt tartanak, bennük van a kor, a közösség, a kulturális és gazdasági helyzet.

– Olyasvalakit ünnepelünk, akiről fogalmunk sincs, kicsoda valójában.

– Volt már nő, őrgróf, nemrég azt olvastam, hogy uzsorás, sőt gabonatermesztő, de ezeknek semmi közük a műveihez. A sírján, Stratfordban az áll, hogy aki megpiszkálja a csontjait, azt sújtsa átok. Valószínűleg az emberiségnek jobb, ha nem tud róla több biztosat, mert így mindig van min morfondírozni. Közben ránk hagyta darabjait, amelyek alapján mégis pontosan ismerhetjük őt: egy ember volt, aki a színháznak élt és a színészeknek írt.

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

„Néha az én fejemben is megfordul, hogy végleg haza kellene költözni”

Véletlenül épp a nagyapa, Molnár Ferenc fényképe alatt ülünk le a Centrál kávéházban, hogy az édesapáról, Sárközi Györgyről szóló új könyvéről és írói terveiről beszélgessünk a Londonban élő Sárközi Mátyással. Nagyinterjú a csütörtöki Heti Válaszban a nyolcvanéves íróval, lapunk állandó szerzőjével.

Ezért nem fogad el állami pénzt a magyar magánszínház alapítója

A magyar színházi élet megkerülhetetlen szereplője lett az idén tízéves Orlai Produkciós Iroda. Ahogy a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, Orlai Tibor a színházi világ csapkodó villámai között megy előre, s az általános panaszkodás közepette még a pénzt is előteremti.