Rejtett hungarikum

/ 2014.06.11., szerda 17:44 /

A magyar fesztiválkultúra nemzetközi viszonylatban is egyedi jelenség, ezért támogatja a hazai fesztiválok több mint háromnegyedét a Heineken Hungária – mondja Joris Huijsmans, a soproni székhelyű sörgyár vezérigazgatója. A holland cégvezető drukkol, hogy a következő futballvébére már a magyar válogatott is kijusson.

– Melyik a kedvenc fesztiválja?

– Egy éve élek Magyarországon, tavaly éppen a fesztiválszezon kellős közepén, július 1-jén érkeztem. Végigjártam a nagyokat – VOLT, EFOTT, Balaton Sound –, és mindet élveztem, de a kedvencem az EFOTT volt. Nagyon imponáló, hogy 85 ezer diák gyűlik össze az ország minden tájáról. Felemelő az összetartásuk és hogy az egészet önkéntesek szervezik.

– Amikor a Heineken Hungária élére került, még nem látta, mennyire meg fog ugrani az értékesítés a fesztiválszezonban. Meglepte a jelenség?

– Azzal kezdeném, hogy a magyar fesztiválkultúra nemzetközi viszonylatban egyedi jelenség. Sok európai országban van egy-egy nagyobb esemény, de a fesztiválok száma, mérete és gazdasági hatása Magyarországon egyedülálló. Rejtett hungarikum. A mi célunk ezért nem is az, hogy egy-két sikeres rendezvényhez kössük a márkanevünket, hanem hogy magához a jelenséghez. Ezért szponzoráljuk az összes magyar fesztivál 75 százalékát, ezért vettünk fel idén tizenegy új rendezvényt a támogatottak sorába. És hát ne tagadjuk: sok sört adunk el a fesztiválok alatt.

– Más országokban nem is szponzorálják ilyen mértékben a fesztiválokat?

– Nem, ez teljesen országspecifikus. Máshol erősebben támogatjuk a sportot és egyes zenei irányzatokat, de ilyen széles merítésben sehol sem vagyunk jelen a fesztiválszcénában. Hosszú gondolkodás után arra jutottunk, hogy Magyarországon így tudjuk megszólítani a legszélesebb fogyasztói réteget. Ráadásul úgy, hogy jó hangulattal kötjük össze a márkáinkat. Azért megy fesztiválra az ember, hogy jól érezze magát, és ehhez hozzátartozik a sörivás.

– Akkor tehát a szponzoráció üzlet, és nem jótékonyság.

– A társadalmi felelősségvállalásra is figyelünk – népszerűsítjük például a sörösdobozok és -üvegek újrahasznosítását és a felelős alkoholfogyasztást, támogatunk kisebb művészeti és hagyományőrző fesztiválokat –, de végső soron sörgyártásból és a sör eladásából élünk. A fesztiválok arra jók, hogy eljussunk egy széles fogyasztói réteghez.

– Visszajön az eladásokból a szponzorációra fordított összeg?

– Fesztiválja válogatja. Vannak rendezvények, amelyek annyira fontosak a márka építéséhez, hogy akkor is szponzoráljuk őket, ha nem jön vissza az áruk az eladásból. Az induló, de nagy potenciállal bíró eseményeknél sem a profit a legfontosabb az első néhány évben. Melléjük állunk, tapasztalatainkkal segítjük a növekedésüket, hogy idővel jövedelmezővé váljanak. De a fesztiválok többsége nullszaldós vagy nyereséges a sörértékesítés szempontjából.

– Melyek azok a fesztiválok, amelyeknek nem feltétlenül kell behozniuk az árukat?

– Tipikus márkaépítő esemény a Balaton Sound, ahol hat évig névadó szponzorok voltunk, és az EFOTT, ahol az egyik legfontosabb célcsoportunkat, a diákságot tudjuk megszólítani.

– Vagyis nem a legnagyobb fesztiválok a legjövedelmezőbbek?

– Nem, inkább a kisebbek, mivel a szervezők nem kérnek el akkora pénzt a szponzorációért, mint a nagyok. Hogy mondjak néhány példát: BME Napok, B.my.Lake, Harley Davidson Fesztivál.

– Ha szponzorálnak egy eseményt, ott csak Heineken sört lehet inni?

– Alapvetően csak a mi márkáinkat lehet forgalmazni, de nem csak a Heineken tartozik ide. A VOLT-on és az EFOTT-on például a Soproni az első számú márka, de idén és tavaly már nagy hangsúlyt fordítunk a nem alkoholos italokra és a Strongbow ciderre is.

– Igaz, hogy a külföldi fesztivállátogatók többet fogyasztanak, mint a magyarok?

– Nehéz követni a fogyasztást. Az biztos, hogy a magyarok sörfogyasztása Európához mérve átlagosnak mondható, de amikor jó az idő, a hangulat és a zene, többet isznak. Már csak ezért is érdemes fesztivált támogatni. Fontos leszögezni, hogy a Balaton Sound kivételével az összes általunk támogatott eseményen a magyarok vannak többségben. Ez jó, hiszen a magyar fogyasztók fejében akarunk hosszú távra jó képet kialakítani magunkról.

– Nemcsak fesztiválokon iszunk több sört, hanem meccsnézés közben is. Mennyit számít egy sörgyárnak, hogy kezdődik a futballvébé?

– Az igazi kérdés az, hogy mennyit számít egy magyarországi sörgyárnak. Először fogok itt végignézni nagy focitornát, úgyhogy én is kíváncsi vagyok, hogyan alakul a fogyasztás, de a tapasztalatok alapján csak kismértékben fog nőni, elvégre nem vagyunk érdekeltek a vébén.

– Mármint a magyarok nem érdekeltek. Mi a helyzet a hazájában, Hollandiában?

– Ott egzakt matematikai képlet van arra, hogy mennyivel nő a sörfogyasztás attól függően, hogy meddig jut az Oranje. Drukkolok is, hogy a következő vébén legyenek ott a magyarok.

– Egyre népszerűbbek Magyarországon is a kézműves sörök. Ezt fenyegetésként élik meg?

– Én örülök ennek a folyamatnak. Ez nem csak szöveg – Magyarországnak tényleg szüksége van arra, hogy fejlődjön a sörkultúra, és ebben kulcsszerepet játszanak a kézműves sörök. A magyar borkultúra gazdag hagyományból és elképesztő sokszínűségből táplálkozik. A sörrel nem ez a helyzet. De az, hogy egyre többen beszélnek, írnak a sörökről, egyre többféle ízű sört kóstolnak az emberek, segíthet, és nekünk is jó. Számunkra is megkönnyíti, hogy a fejlettebb sörkultúrájú országokban népszerű, különféle ízű sörökből, valamint a prémium söreinkből többet tudjunk eladni. Viszont figyelni kell, hogy jó kézműves sörök kerüljenek a piacra – sajnos nem mindegyik kis főzde tudja biztosítani az állandó minőséget. És az is fontos, hogy kiegyenlített játékszabályok mellett játsszanak a kis és a nagy főzdék, például az adók terén. Ha ezek a feltételek teljesülnek, csak örülni tudok a kézműves sörfőzés fejlődésének.

 

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.