Sport

Budapest több olimpiai bajnokot is adott már

/ 2013.12.05., csütörtök 16:30 /

Magyar versenyzőknek is szurkolhatunk a budapesti rendezésű Műkorcsolya és Jégtánc Európa Bajnokságon. Bár sokáig kérdéses volt, lesz-e magyar induló, a Turóczi Dóra-Major Balázs jégtánc kettős és Forgó Kristóf is megszerezte az induláshoz szükséges minimum technikai pontszámot.

Harminchat ország 180 versenyzője már biztosan jelen lesz a budapesti rendezésű Műkorcsolya és Jégtánc Európa Bajnokságon január 13 és 19-e között. Jó eséllyel az egy hónappal később Szocsiban kezdődő XXIII. Téli Olimpiai Játékok éremesélyeseivel találkozhat a hazai közönség az olimpia előtti utolsó megméretésen.

Forgó Kristóf  Forrás: moksz.hu

A férfi mezőnyben induló Forgó Kristóf 19 éves, négyéves kora óta korcsolyázik, ám az idei az első senior éve, számára tehát még nehéz az átállás. Célja - mint elmondta - bekerülni az első 24-be.

Túróczi Dóra és Major Balázs 2006 óta korcsolyáznak együtt, jövőre vehetnek részt először EB-n, seniorként négy éve versenyeznek. A rövid programjukat egy charleston-quick-step zenére adják elő, a kűrjük viszont magyaros lesz, a Csárdáskirálynőre futnak majd. A kettős női tagja - aki épp az EB-t beharangozó sajtótájékoztató napján védte meg a diplomáját a Corvinus Egyetemen számvitelből - elmondta: akkor lesznek elégedettek magukkal, ha hibátlanul le tudják futni a programjukat.

Mindegyik magyar résztvevő néhány hétig nemzetközi hírű edzőkkel is készülhetett. A jégtáncosok a 2008-as világbajnoktól, a francia Olivier Schoenfeldertől és korábbi edzőjétől, Muriel Zazoui-tól sajátították el az original programba beépített kötelező táncelemeket, Forgó Kristóf pedig Alekszej Misin orosz edzőtől tanulhatott, aki korábban olyan olimpiai bajnokokat nevelt mint Alekszej Jagugyin és Jevgenyij Pljuscsenko.

Vedresné Berecz Ilona, Dóra és Balázs edzője szerint szükség is van a híres segítőkre, így „jobban észreveszik" a bírók a magyarokat - fogalmazott.

De hol vannak a fiatalok?

Magyarország hetedik alkalommal rendez EB-t, ebből háromszor is magyar bajnokot avattak: 1895-ben Földváry Tibor, 1955-ben a Nagy testvérek, legutóbb, 10 éve Sebestyén Júlia diadalmaskodott (ugyanitt Pavuk Viktória negyedik lett). Sebestyén Juli ugyan már visszavonult a versenyzéstől, de edzőként azóta is az utánpótlás-neveléssel foglalkozik, és aktív résztvevője lesz a januári EB nyitó- és záróshowjának is.

A Turóczi - Major kettős

2014-ben bizonyosan nem lesz magyar bajnoka az EB-nek, az utóbbi időben többen megkongatták a vészharangot, hogy Sebestyén Júlia és a jégtáncos Hoffmann Nóra távoztával nyoma nincs az utánpótlásnak, és már régen nem tartják a magyart „koris nemzetnek", ahogyan korábban. A Heti Válasz Online erre vonatkozó kérdésére Bálint Csaba, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) ágazatigazgatója úgy válaszolt: a tehetséges fiatalok már ott állnak a kapu előtt. A nők között a 14 éves Tóth Ivett igazi kiválóságnak számít, ha egy évvel idősebb lenne, már részt vehetne a budapesti EB-n is. Párosban is van olyan magyar, aki már sikeresen kvalifikált a junior világbajnokságra, a grazi Grand Prix versenyen pedig megszerezték az első helyet.

Bár Szocsiban nem indul egyetlen magyar sem, 2018-ban már biztosan más lesz a helyzet - fogalmazott. Sallak György, a MOKSZ ügyvezető igazgatója egyenesen azt mondta: „Ott leszünk a következő olimpián, a dél-koreai Phjongcshangban." Hozzátette: a 2020-ig kapott hárommilliárd forintnyi állami támogatást a felzárkóztatásra és az utánpótlás nevelésre fordítják. Ezzel kapcsolatban Bálint Csaba megjegyezte: több városban elkezdtek a legkisebb, 4-7 éves korosztállyal is foglalkozni, hogy minél szélesebb bázisa legyen a valamikori utánpótlás-nevelésnek.

„Magyarország olimpiai bajnokai"

A korábban Budapesten rendezett bajnokságok 15 győztese közül hatan lettek később olimpiai bajnokok - mondta az EB sajtófőnöke, Dobor Dezső. A nők közül a holland Sjoukje Dijkstra 1946-ben, Katerina Witt pedig 1984-ben; párosok közül 1984-ben Elena Valova és Oleg Vasziljev 1984-ben, tíz évvel később Tatjana Totmjanina és Maxim Marinin (mindketten oroszok); a jégtáncosoknál pedig a brit Jayne Torvill és Christopher Dean 1984-ben, és ugyancsak 2004-ben Tatjana Navka és Roman Kosztomarov.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.