valasz.hu/sport/vilagbajnoksag-foci-politika-oroszorszag-129054

http://valasz.hu/sport/vilagbajnoksag-foci-politika-oroszorszag-129054

Sport

„A pénzt rosszul költjük el”

/ 2017.10.25., szerda 16:17 /

Szókimondását kevesen szívelik, pedig mondatainak van fedezete. Az év játékosa és az év sportvezetője is volt már idehaza, Izraelben pedig a mai napig sztárként tekintenek rá. Sallói István a magyar fociról.

– A kilencvenes évek végén csalódással könyveltük el, hogy a válogatott Sallói csak Izraelben talált helyet. Ehhez képest ma két izraeli klub is versenyben van az Euroligában, többek között a Vasas és a Kispest búcsúztatásával, magyar meg egy sem. Mi történt Izraelben, hogy tőlük is lemaradtunk?

– A Beitar Jerusalemben életem legszebb éveit tölthettem el. Elmesélni nem tudom, mennyire szerettek a szurkolók, és máig milyen becsben tartanak. De ami a kérdés érdemi részét illeti, a bajnokság pénzügyi háttere már akkor is lényegesen profibb volt Izraelben. A klubok szigorú szabályok között gazdálkodtak, addig nyújtózkodtak, ameddig a takarójuk ért, de a takarójuk sokkal hosszabb volt, mint magyar társaiké. Itthon a rendszerváltoztatás után öt évvel ezelőttig őskáosz uralkodott. A pályákat eladták, szponzorok alig voltak. A kétezres évek elején Siófokon még 200 ezer forint bruttó fizetést tudtunk adni a játékosoknak, s az volt a kérdés, lesz-e holnap. Akik azt az időszakot vezetőként vagy edzőként menedzselték, azokat megnyomorította a pénztelenség. És a rossz korszak bélyegét máig nem tudták lemosni magukról. Ezzel szemben ma a szakmáról szólhat a történet.

– Annál szembetűnőbb, hogy a két időszak között nincs teljesítménykülönbség. Vagy ha van, az a klubcsapatok esetében nem a jelent fényezi.

– Milyen teljesítményről beszélünk?

– Arról, hogy klubjaink a rajtvonalon buknak el a nemzetközi kupákban. A válogatott pedig utcahosszal maradt le a vb-selejtezőn az európai élvonalat képviselő ellenfelektől.

– Először is, el kellene döntenünk, mit tartunk legfontosabb célnak, mert forrás hiányában egyszerre minden problémát nem lehet megoldani. Az a kérdés, hogy a válogatottat vagy a klubfutballunkat akarjuk-e az elitkörbe emelni. És a válaszból következik minden más. De beszéljünk előbb a válogatottról, amely tavaly negyven év után kijutott az Európa-bajnokságra, és ott helytállt. Mivel csak tíz éve működnek az akadémiák, és öt éve javult jelentős mértékben a futballinvesztíció, ezt a sikert előrelépésként kell elkönyvelnünk.

– Azért ne lépjünk át a világbajnoki selejtezők kudarcán!

– Csak az Andorrán elszenvedett vereség vállalhatatlan. A feröeri műfüvön besült a csapat, de a futballban ez mással is előfordul. A franciák például Luxemburggal játszottak 0–0-t. A problémát nem abban látom, hogy Portugália és Svájc megelőzött bennünket, hanem abban, hogy a selejtezősorozatban nem csontosodott meg a jövő csapatának gerince. Nem épült be Sallai, Balogh Norbi, Nagy Dominik vagy más. A kapitánynak ezért kellett mennie, és az újnak ezért kell majdnem mindent az alapokról újraépítenie.

– Kérdés, szabad-e Bernd Storck nyakába varrni a fiatalok be nem épülését, amikor klubjaikban sem vívtak ki biztos pozíciót. Mi hiányzik belőlük?

– Nem elég jók. Van, aki taktikailag, van, aki mentálisan. Van, akinek túl erős a környezet, más nem elég ambiciózus.

– Akkor máris az utánpótlásképzéshez érkeztünk. Selejtet gyártanak az akadémiák?

– Még korai ítéletet hirdetni, de az bizonyos, hogy Détári óta egyetlen nemzetközi klasszist sem sikerült kitermelnie a magyar futballnak, így az akadémiai korszaknak sem. Egyébként én a bentlakásos rendszerrel sem értek egyet. Mert szerintem egészségtelen tizenéves fiatalembereket rezervátumszerű környezetben tartani. Belőlük rendes fiúk lesznek, nem pedig a legszorultabb helyzetekben is magukat feltaláló futballvagányok. A statisztikák alapján egyébként ma egy korosztályban nyolcezer gyerek kezd futballozni, belőlük átlagosan harmincnak van esélye elérni az NB II-es, tizenötnek az NB I-es szintet, hárman szerződhetnek külföldre, és ugyanennyien lehetnek a válogatott tagjai. Vagyis az első osztályig jutó futballisták mögött több mint tíz év munka áll, sok lemondással, amire nem ildomos legyinteni. Izraelben az első osztályú futballisták presztízse magasabb, mint az ügyvédeké, nálunk viszont a labdarúgó az ingyenélő szinonimája. Ez rombolja a hazai környezetben felnőtt játékosok mentális bázisát. Néha ilyen különbségeken múlik a győzelem.

– A Bajnokok Ligájában csoportkörig jutó szlovén Maribor sportigazgatója azt nyilatkozta, hogy magyar játékost nem igazolna, mert nem látja benne a győzelembe vetett hitet.

– Zlatko Zahovič is arra utalt, hogy a magyar futballisták elsősorban lelkileg nincsenek rendben. Megjegyzem, taktikailag sem vagyunk a topon, ezért nem lep meg, hogy fiataljaink kudarcot vallanak olasz környezetben. De az is baj, hogy a magyar utánpótlás-bajnokságok alig érnek valamit. A fiataloknak nemzetközi tornákon kellene edződniük. Olyanokon, amilyen a Puskás Suzuki Kupa. De a sikerhez – rövid távon – az vinne legközelebb, ha a legígéretesebb 16-17 éves labdarúgóinkat Hollandiába, Belgiumba vagy Németországba engednék el, hogy nagy nyomás alatt érjenek labdarúgóvá, és próbáljanak betörni a topligákba. A hazai bajnokság sajnos nem készít fel a válogatott erőpróbáira.

– Korábban részünk volt abban, hogy a Fradi, a Debrecen vagy a Videoton valamelyik európai kupa csoportköréig jutott. Az utóbbi öt évben aztán semmi. Miért lépnénk előre a legtehetségesebb fiataljaink nélkül?

– Az imént a válogatott felépítéséről beszéltünk. A kupacsapatokkal más utat kell választanunk. Nekik kész futballistákat kell vásárolniuk. És jókat, akik valóban meghatározó játékosok a nemzetközi szinten, de hangsúlyozom, hogy vásárolni, mert most jellemzően ingyen igazolható játékosokkal próbálkozunk, ők pedig értelemszerűen ritkán jók. Hozzávetőlegesen húszmillió eurós költségvetésű kluboknak van jó esélyük csoportkörig jutni a nemzetközi porondon, a többiek bejutása esetleges. A kisebb futballnemzetek selejtezőket túlélő csapatai – ritka kivételektől eltekintve – ennyiből gazdálkodnak. Legalább hatmilliárd forintból. Ehhez képest a Ferencváros vagy a Videoton három-négymilliárdot, a többi magyar klub egymilliárd forint körüli összeget költ magára. És a pénzek többsége nem a jegybevételekből és egyéb kereskedelmi tevékenységből érkezik, hanem felülről, valamilyen központi csatornán keresztül. Tehát a futballra költött közös summa a húszmilliárdot közelíti, ami testvérek között is több ötvenmillió eurónál. A célra koncentráló elosztással minden évben lenne EL- vagy BL-csoportkörös csapatunk, amely a pénzdíjakból, játékoseladásokból saját lábra állhatna, és belföldi játékosvásárlásaival a többi klubot is finanszírozhatná.

– Valamelyest, de valószínűbb, hogy európai nagy csapatunkat „sivatag” venné körül itthon.

– A kézilabdában jól működik ez a rendszer. A Veszprém, a Szeged, a nőknél a Győr és a Ferencváros a legjobb európai csapatok közé tartozik, és telt házat vonz a kupameccseire. A kézilabdát körülölelő hangulat nem is temetői, mint a futballban. A központi pénzek egyenletes szétterítésével azt érjük el, hogy ugyanazok a játékosok ugyanazért a teljesítményért ma sokkal több pénzt visznek haza, és kényelmessé váltak. A sport lételeme a versenyhelyzet, amit a magyarok és a magyar fiatalok kötelező szerepeltetésének előírásával drasztikusan csökkentettünk. Az akadémiákról kikerült fiatalok ajándékba kapják az NB I-es szereplést, nem kell megküzdeniük érte, hiszen a klubok így is központi támogatáshoz juthatnak. Miért is akarnának külföldön, kemény feltételek között versenyezni, ha itthon is majdnem annyit kereshetnek? De ne legyek félreérthető, örülök, hogy a futball ma már jelentős közpénzhez jut. Csak azt állítom, hogy a pénzt rosszul költjük el, nem úgy, hogy mihamarabb nemzetközi sikereket érjünk el.

– Ahhoz mi kellene, hogy az emberek futballmeccsre járjanak?

– Sajnos élő sportrendezvényre, legyen szó akármilyen sportágról, korlátos számban járnak az emberek. Kivétel, ha nemzetközi sikerrel kecsegtetnek. Ezért van mindig telt ház a veszprémi vagy a győri kézilabdások kupameccsein. De így van ez a szlovákoknál, a cseheknél, vagy a horvátoknál is. És visszatekinthetünk akár a kilencvenes évek elejére is, azt fogjuk látni, hogy a hazai futballmeccsek átlag nézőszáma már akkor sem érte el a tízezret.

– Boldog idők. Ma háromezer alatt vagyunk. Miközben a stadionok több helyen már nem XIX., de XXI. századiak.

– Csakhogy túlzásokba estünk, és nemcsak akkor, amikor vénaszkennereket állítunk a szurkolók útjába, hanem akkor is, amikor nem a mai igényekhez építünk bővíthető lelátókat, hanem jövőbeni reményeinkhez. A debreceni Oláh Gábor utcai pályán például tízezren fértek el. Ha hat-hétezren kimentek, már teltház-közeli volt a hangulat és a látvány. Az új, húszezres stadionnak hatezer ember meg sem kottyan, és aki kimegy, azt is zavarja az üresség. Legközelebb már ő is otthon marad, mert a nézőt taszítja a nézőhiány. Ugyanez a helyzet Újpesten, és sajnos főszabály szerint nem lesz más Diósgyőrben vagy Székesfehérváron sem, ahol ugyancsak túlméretezett lelátókat húznak fel. És akkor még ott vannak azok a televíziós mérkőzések, ahol kilencven percen keresztül üres szektorokat mutat a kamera, miközben a főlelátón akadnak emberek. Szóval, baj van a termékkel, de legalább annyi az eladással.

– Ezen a téren mit változtatna meg?

– Sok mindent. Amerikai mintára átszervezném a bajnokságot. Az elitliga klubjait tizenhatra emelném, és megszüntetném a kieséses rendszert, mert igazi tulajdonosok nem fektetnek be olyan csapatokba, amelyek könnyen a senkit nem érdeklő második vonalban találják magukat. Márpedig előbb-utóbb szükség lesz valódi tulajdonosokra. Az idegenlégiósok számát klubonként nyolc főben korlátoznám, de engedném, hogy a külföldi helyekkel bárki kereskedjék. Így az erősebb, a nemzetközi térben érdekelt klubok jobban bevásárolhatnának.

– Annál is jobban, mint most teszik? De hát néhány csapatból már így is kicsordulnak a külföldiek.

– Nem volna ezzel baj, ha jók lennének, és még most is talpon volnánk valamelyik kupában. De a Magyarországon játszók többsége ingyen igazolható futballista. Olykor akadnak köztük használhatók, de többségük nem az. A Sahtar Doneck azzal emelkedett az európai élvonalba, hogy Brazíliából tehetséges 18 éveseket vásárolt 15 millió euróért. Szoktam kérdezni magyar klubvezetőktől, miért gondolják, hogy másutt hülyék irányítanak, és a jókat eresztik szélnek? Azzal vágnak vissza, hogy a magyar bajnokságban szóhoz jutó harmincszázaléknyi külföldiből még mindig jobb üzletet tudnak csinálni, mint a hetvenszázaléknyi magyarból.

– Visszakanyarodtunk az utánpótlásképzés hiányosságaihoz. Huszonegy éves Dániel fia ellenben néhány hete az Egyesült Államok kupadöntőjén gólt rúgott a győztes Sporting Kansas színeiben. Sallóiéknál az utánpótlás-nevelés kifogástalannak tűnik.

– Egyelőre nem panaszkodunk. Dani az utóbbi tizennégy meccsből tizenkettőn kezdő volt, és nem mellesleg egy online egyetemen tanul, amely tevékenységet a soccerbajnokságot működtető MLS támogatja.

– Válogatott is lehet belőle?

– Nemrég még azt sem hittem, hogy profi futballistává érik, aztán rám cáfolt, és szépen halad felfelé. Mert nagyon akar.

– Mit gondol, milyen kapitány tenne jót a magyar futballnak? Hazai vagy külföldi?

– Szakmailag megkérdőjelezhetetlen személyiség, nagynevű kapitány kell. Tehát külföldire szavazok, de mellé fiatal magyar edzőket kellene szerződtetni, hogy tanuljanak. Szabicsot, Lőwöt vagy Szélesit el tudnám képzelni segítőként. A Storck-időszaknak ez is hiányossága volt.

* * *

Névjegy

Sallói István (51 éves) 13-szoros magyar válogatott, kétszeres izraeli bajnok (Beitar Jerusalem), magyar ezüstérmes (Kispest Honvéd), az év játékosa 1993-ban, játszott még a Videoton-Walthamban és a Győri ETO-ban. Klubvezetőként dolgozott az MLSZ-ben, Siófokon, Újpesten, Diósgyőrben és Kecskeméten. Az év sportvezetőjévé választották 2003-ban. 2010 óta a Digisport szakértője.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Összeomlott a magyar ellenzék – csődbiztos kerestetik

Budapest V. és VIII. kerületében győzelmet remélt az ellenzék a július 8-i időközi erőpróbákon, hiszen a parlamenti szavazáshoz képest egységesebb formában indult – ráadásul a főváros Fidesz-kritikusabb, mint az ország. Aztán jött a feketeleves, illetve a tanácstalanság: jövőre milyen felállásban lenne célszerű „elszenvedni” az uniós és az önkormányzati választást? Részletes háttér a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Magyarország kétharmada alkalmas lakóhely lehet a medvéknek

Egyre gyakrabban főszereplői a híreknek az országon keresztül-kasul trappoló medvék, a Bükkben szaporodó farkascsaládok, sőt, néha hiúzokról is hallani. Örüljünk-e a nagyragadozók újbóli megjelenésének, vagy inkább féljünk tőlük?