Sport

A Tátra újrafelfedezése

/ 2017.12.20., szerda 18:20 /

A rendszerváltás előtt szinte minden hazánkfia Szlovákiában síelt. Aztán jött a nyugati nyitás – s miközben a magyarok az Alpok lejtőiben lelték örömüket, egy tőzsdei óriáscég a Tátrában is paradicsomi állapotokat teremtett.

„Siket relakni tilos” – harminc-negyven éve még efféle, éktelen magyarsággal megfogalmazott feliratokkal köszöntötték a délről érkező turistákat a szlovákiai síközpontok. Merthogy rend a lelke mindennek: ha esetleg nem tudtuk volna, nem illik eltorlaszolni léceinkkel a jegypénztárakat vagy az éttermek bejáratát. Aztán jobbára mindenkinek kijutott heti egy-két inzultus, amikor a Tátra nagyhatalmú felvonókezelői „magyar, hátra!” kiáltásokkal tették még elviselhetetlenebbé a 20-30 perces sorállásokat. Voltak ugyan pályakarbantartó gépek, de ezeket inkább csak szerelgették, mintsem használták, így többnyire buckás, jeges, enyhén kavicsos, illetve nagyon sziklás, törpefenyős terepen kellett „kiheverni” a rángatásra optimalizált csákányos vagy tárcsás húzóliftek okozta sokkot.

Mindezek ellenére a magyarok hálával gondolhatnak a Tátrára. Aki ugyanis az akkori zord körülmények között átlagos sízővé fejlődött, a rendszerváltás után már profinak érezhette magát – a széles, mindig simára kezelt osztrák, olasz, francia „lankákon”. Hiába volt drágább a téliöröm-hajszolás az Alpokban, ár-érték arányban a Nyugat jócskán verte Szlovákiát. Alig kellett várakozni az ultragyors ülőlifteknél, a 20–50–100 kilométeres pályarendszereken eloszlott a tömeg, zárás után azonnal dübörögni kezdtek a karbantartást végző ratrakok, s hóágyúk tucatjait rendszeresítették a kikopott lejtők foltozgatására.

Már 2004-ben, tehát a magyar síturisták jelentős részének elvesztése után jártunk, amikor kegyelemdöféssel felérő természeti katasztrófa is sújtotta a világ legkisebb magashegységeként jegyzett Magas-Tátrát. A gerincen átbukó 150-200 kilométeres széllökések letarolták az ősfenyvest Tátralomnic és a Csorba-tó között – úgy tűnt, ez a térség még évtizedekig a tájsebeit „nyalogatja” majd, vagyis nemigen lesz érdemi forrás a sízők minőségibb kiszolgálására.

Csúcs a Chopok

És akkor lássunk csodát: a világ legjobb terepeit rangsoroló német portál, a skiresort.de 2017-es toplistájára – a 80 kilométer alatti pályahosszal rendelkező centrumok közé – két szlovák paradicsom is felkerült. Az egyik győztes a fapusztulás ellenére megújulni képes Tátralomnic-környék, a másik az alacsony-tátrai Chopok-Jasná síközpont, mely a kijelölt pályák mellett hatalmas – jobbára lavinamentes – magashegyi katlanokkal is várja a szűzhavas körülményeket kedvelő „fanatikusokat”. A Chopok újrafelfedezése magyar nézőpontból is kiemelkedő jelentőségű, hiszen nincs még egy hasonló fejlettségű, kabinos és ülőliftekkel behálózott hóbiztos terület, melynek hozzánk közelebb eső (déli) beszállóállomása csak 235 kilométerre lenne Budapesttől. A hasonló méretű, legalább 40-50 kilométeres hosszúságú ausztriai pályarendszerekig kétszer ennyit kell autózni – igaz, gyorsabb utakon.

A magyarok külső bázisaként számon tartott Murau például 460 kilométernyi kocsiútra van hazánk fővárosától. S míg e felső-stájerországi síparkban a felnőttnapijegy főszezonban 14 ezer forintra jön ki, Chopok-Jasná ennél valamivel olcsóbb, sőt online elővételben 10 ezer forint alá lehet szorítani az egynapos felvonóhasználat árát. (A tavasszal megrendelt 2017–18-as szezonbérletért pedig mindössze 200 eurót kértek.) Összehasonlításképpen: a legfelkapottabb, de az alacsony-tátraihoz képest rövidke és lapos magyarországi síhelyek napi 7–9,5 ezres tarifával dolgoznak. Csakúgy, mint a Keleti-Kárpátok impozáns ukrajnai pályarendszere, Bukovel, ahova viszont – a szigorú határellenőrzés és a kaotikus útviszonyok miatt – nemigen lehet olyan korán elindulni Budapestről, hogy még világosban odaérjünk.

A Déli-Kárpátok európai minőségű eszközökkel felszerelt lejtőin a román üzemeltetők 10 ezer forintnak megfelelő összegért kínálják a napijegyeket – ennél drágább csak a Fogarasi-havasokba álmodott, az év 250 napján síelhető, a tervek szintjén 1968 óta létező óriás pályarendszer lehetne, ám a bukaresti turisztikai minisztérium által kiemeltként kezelt beruházás megvalósulásában egyelőre kevesen hisznek. A ténylegesen is létező nyugati elit télisport-központok árfekvése másfél-kétszerese a chopokinak; ezeknél viszont a besízhető terület akár több száz kilométer is lehet (lásd táblázatunkat).

Nagyításért kattintson a képre!

 

 

 

 

 

 

 

 

A tőzsde a pálya

S akkor vissza a lényeghez: hogyan lett a „szocialista” Tátrából az utóbbi néhány esztendőben nyugati színvonalú üdülőhely? Olyan, ahol például a 2024 méteres Chopok-csúcsra tavaly óta tíz perc alatt fel lehet jutni – immár végig modern kabinos felvonóval? Mi kellett ahhoz, hogy a régi idők roncsliftjeitől csak a közelmúltban megszabadult Jasnán 2016-ban már női sívilágkupa-futamot lehessen rendezni?

A varázslatot a Tatry Mountain Resorts (TMR) részvénytársaság hajtotta végre, melynek papírjai mára a pozsonyi, prágai és varsói tőzsdén is forognak. A szlovák nemzeti vagyonkezelő alap 1992-ben hozta létre a jogelőd céget (Ski Jasná, a. s.), amely a későbbi tőkebevonás és névváltoztatás után összeolvadt az államvasutaktól privatizált Tátrai Drótkötélpályás Közlekedési Vállalattal. A magánosítási, „tőzsdésítési” folyamatot Szlovákia második legnagyobb üzletember-közössége, a Robert Fico kormánypártjával gyakran kapcsolatba hozott J&T tartotta kézben – a TMR kilenctagú felügyelőbizottságában jelenleg is három embere van ennek a pénzügyi csoportnak.

A cseh leágazásokkal is rendelkező J&T Group neve a gazdaság iránt érdeklődő magyarok számára sem ismeretlen. Az Ivan Jakabovič és a Tkáč család alapította társaság a 2000-es évek elején még a Slovnaftot megszerző Mol ellenlábasaként lépett fel, a horvát INA-részvények későbbi felhalmozásánál viszont már a magyar olajóriás partnereként mutatkozott. A J&T-ből nőtt ki továbbá az a cseh EPH (Energetický a průmyslový) energetikai holding, amelyről a közelmúltig csak annyit illett tudni idehaza, hogy a Budapesti Erőmű Zrt. gazdája. A minap aztán kiderült, hogy az EPH-kör Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel összeállva a visontai székhelyű Mátrai Erőművet is megvásárolja.

Kisgömböc-üzemmód

A síliftektől a pozsonyi alapítású J&T-n át hamar eljutottunk a prágai (és hazánkban is honos) EPH-ig. Ez az összefüggésrendszer csak azt hivatott igazolni, hogy valójában egy ezer lábon álló, szupergazdag klub bíbelődik a tátrai TMR felfuttatásával. A hóbizniszben utazó részvénytársaság azzal kezdte a jövőépítést, hogy közös irányítás alá helyezte a Chopok-Jasná centrumot és a tátralomnici pályákat – majd 2010-től kisgömböc-üzemmódba kapcsolt. A Magas-Tátra Csorba-tavi felvonóit attól a Boris Kollártól szerezte meg, aki azóta – Család Vagyunk nevű ellenzéki pártjával – politikai babérokra tört, s jelenleg már csak a magyar határhoz legközelebb eső, jóval szerényebb dóvali (Donovaly-)síközpont felett rendelkezik. A TMR 2012-ben beszállt a legjelentősebb cseh pályarendszer, Špindlerův Mlýn működtetésébe, majd két évre rá Lengyelország híres télisport-arénájával, a Sziléziai-Beszkidekben található Szczyrkkel gyarapította portfólióját, most novemberben pedig újabb cseh paradicsomot bérelt ki Liberec városa mellett.

A TMR tehát mostanra regionális multivá gyarapodott, és a síhelyeken lévő sportüzletek, -kölcsönzők, -szervizek, vendéglátóipari egységek, szállodák mellett fürdőlétesítményeket és vidámparkokat is behúzott maga alá. A társaság néhány éven belül Közép-Európa legnagyobb turisztikai szereplőjévé akar válni, és a cég vezetői azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a nem túl távoli jövőben akár osztrák sípályák üzemeltetését is vállalniuk „kell”. A terjeszkedési lehetőségek persze nem korlátlanok, hiszen a környezetvédelmi hatóságok mellett néha a célországok nemzeti érdekeivel is ütközik a TMR egy-egy elképzelése – a Magas-Tátra lengyel oldalának felvonórendszerét például sikertelenül próbálta bekebelezni a szlovák gigavállalat. Legalábbis egyelőre…

* * *

Alapfogalmak

Hóágyú – Ha nincs elegendő természetes hó, de a hőmérséklet tartósan fagypont alá süllyed, téliessé lehet varázsolni a tájat – praktikusan a sípályákat. A műhógyártó eszköznek két típusa van. Az egyik egy ágyú formájú turbina, amely a kifújt levegő útjába nagy nyomással porlasztott vizet fúj, így a mikroszkopikus vízcseppek – immár megfagyva – visszahullanak a földre. A másik típus egy villanypóznához hasonlító cső, amelybe alulról szintén vizet pumpálnak, hogy aztán felülről porlasztott szemek hullhassanak alá.

Ratrak – Pengés lánctalppal felszerelt, traktorszerű jármű a hó tömörítésére, a pályák simítására.

Felvonók – Ausztria, Svájc, Olaszország és Franciaország magashegyi sípályáin nem ritka egy-egy gleccservasút, sikló vagy fogaskerekű. A sícentrumoknak egyre elengedhetetlenebb kellékei a két-, három-, négy-, hat- vagy akár nyolcszemélyes, gyakran lehajtható tetővel felszerelt ülőliftek, melyek a nyári kirándulószezonban is bevethetők. A szélnek kitett területeken a libegőszékek helyett kabinokat akasztanak a vontatókötélre; ezek tízesével, húszasával, harmincasával hordják a hegycsúcsra a sízőket. Korábban a pályákon a leggyakoribb látvány a csákányos felvonó (itt a kötélen lógó, csákány alakú eszköz két oldalán helyezkedhetnek el a sízők), illetve az ehhez hasonló, egyszemélyes, tárcsával felszerelt húzólift volt.

* * *

Magyarország: Szent Sólyom helyett Audi Sport

Az alapvetően hegy- és hószegény, enyhe telekkel sújtott Magyarország nem tud és nem is akarhat versenyezni Franciaország, Svájc, Ausztria, Olaszország, illetve Szlovákia vagy Szlovénia télisport-komplexumaival. A hazai sívállalkozók inkább arra próbálnak berendezkedni, hogy pályáikon lehetőséget kínáljanak a hosszabb külföldi kiruccanások előtti bemelegítésre, az egy-két napos szinten tartásra, illetőleg a munka utáni – villanyfényes – „hangulatsízésre”.

Ezt a szerepfelfogást képviseli az ország két legfejlettebb lejtőrendszere, az eplényi Síaréna a Bakonyban, valamint a mátraszentistváni Sípark. Előbbi gazdája egy országos hírű üzletember, az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. nevű tőzsdei céget elnöklő Soós Csaba, utóbbit pedig egy hajdúszoboszlói, eredetileg agrárműszer-fejlesztéssel foglalkozó családi cég üzemelteti. Soós bő harminc éve Eplényben tanult meg síelni, a hajdúszoboszlói família feje, a hét esztendeje elhunyt Kőrösi Imre pedig egy maga által barkácsolt drótköteles húzólifttel kezdte az „ipart” a mátraszentistváni víkendházuk mellett – jelenleg felesége és gyermekei viszik tovább az örökséget. Nem is akárhogy: a 2017–18-as szezon attrakciója egy vadonatúj, négyszemélyes ülőlift, melyet a világ leghíresebb gyártói között számon tartott osztrák Doppelmayr vállalat szállított.

Közben a Veszprémtől egy nagyobb kőhajításnyira lévő Eplény fejlesztése sem torpant meg: a nyolc kilométeres terepet idénre egy használt, Ausztriából „átszerelt” kétüléses felvonóval modernizálták – vagyis társat kapott a már meglévő négyszemélyes libegő. Ezzel persze végleg vége a „kézműves” síeltetés korszakának. Néhány éve a négyes lift még Szent Sólyom néven futott, majd jöttek újabb és újabb pályaszponzorok, így a gépet Audi Sportra kellett keresztelni – a kétüléses pedig eleve Intersport márkajelzéssel kezdi meg magyarországi működését.

Hogy miért egyszerre lép előre Mátraszentistván és Eplény? A kormány tavaly ilyenkor jelentette be, hogy 150-150 millió forintos összeggel támogatja a két síközpont ülőfelvonós fejlesztését. A projektgazdák azért a libegő jellegű lifteket részesítik előnyben, mert ezek – a kirándulók és a hegyi kerékpárosok révén – négy évszakos kihasználtságot biztosíthatnak a sportközpontoknak.

Az elmúlt években idehaza már az is hírré válhatott, ha egy-egy pályafenntartó beszerzett néhány hóágyút vagy használt ratrakot, illetve az Alpokban feleslegessé vált felvonóoszlopot, -kötelet. Nemigen szokhattunk hát a gondolathoz, hogy szakmányban épülnek majd ülőszékes felvonók a hegyeinkben. Lehetséges, hogy most van a korszakhatár, s nem csak azért, mert a Bakonyban és a Mátrában megmozdult valami. Nyáron például a kormány meghatározta a Dunakanyar kiemelt turisztikai térségébe tartozó településeket, valamint a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fejlesztési programot. Eszerint a Budapesttől 40 kilométernyi autóútra lévő dobogókői kirándulóközpont 1,5 milliárd forintot kapna, s ugyanitt az elaggott síinfrastruktúrát közel egymilliárdból újítanák meg. Síarénánk és síparkunk tehát már van – s lehet, hogy lesz egyszer „sícsakránk” is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.