Sport

Az esélytelenek nyugalmával

/ 2016.06.08., szerda 18:31 /

Utoljára 44 éve jutott ki a magyar futballválogatott az Európa-bajnokságra. A nemzeti tizenegy ezúttal sem tartozik a bajnoki címre esélyesek közé. A Storck-csapat végső győzelmére 250-szeres pénzt fizet a Tippmix, de a legjobb 16 közé jutás nem látszik reménytelennek.

A válogatott Észak-Írország ellen hazai vereséggel nyitotta az Eb-küzdelmeket, s a csalódás oly nagy volt, hogy rögvest elsodorta a kapitány Pintér Attilát. Az új megbízott szakvezető, a Hertha Berlinben addig csak gyerekekkel foglalkozó Dárdai Pál remekül mutatkozott be a Románia elleni, bukaresti döntetlennel, majd legyűrte a Feröer-szigetek és Finnország együttesét. A folytatásba még egy hazai döntetlen fért bele – Görögországgal –, és egy idegenbeli győzelem a finnek ellen, aztán – a közben a Hertha első csapatához megmentőnek szerződtetett – Dárdainak döntenie kellett, hogy a magyar válogatott mellett vagy a Bundesligában folytatja áldásos tevékenységét. A fiatal edző a több tanulási lehetőséget nyújtó Hertha mellett tette le a voksát. Jegyezzük meg, helyesen, amit aztán az élet visszaigazolt, hiszen újonc edzőként a kiesés elkerülését célul tűző berlini klubbal az előkelő 7. helyet érte el az új idényben.

A válogatott irányítását az MLSZ-be korábban szakmai igazgatónak szerződtetett Bernd Storck vette át, és vele a csapat jogosultságot szerzett a Norvégia elleni pótselejtezőre. Bár északi ellenfelünknél előre ittak a továbbjutásra, a magyar csapat két győzelemmel vívta ki a részvétel jogát a franciaországi Európa-bajnokságra.

Az előkészületi mérkőzéseken a válogatott elsősorban stabilitásával jeleskedett. A nálánál jóval magasabban jegyzett Horvátország és az Afrika-bajnok Elefántcsontpart ellen egyaránt döntetlenre mérkőzött, majd június 4-én a világbajnok Németországgal szemben csak 2–0-s vereséget szenvedett el.

Hogy mindez mire lesz elegendő Franciaországban? Megjósolhatatlan. A játékosállományt a transfermarkt.de mértékadó portál mindösszesen 31 millió euróra, közel tízmilliárd forintra kalibrálja, miközben a horvát együttes ennek az összegnek a tízszeresét, a német pedig több mint hússzorosát éri. Az előbbiek ellen mégis volt egy remek második félidejük legjobbjainknak, és az 1–1-es végeredmény sem mutatott különbséget a két csapat között.

A papírforma szerint a magyar válogatott egy ellenfelével szemben sem esélyes, de jó formaidőzítéssel, nagy szívvel és persze szerencsével bármelyiküktől pontot vagy pontokat vehet el. Így akár a legjobb tizenhat közé is eljuthat.

Ennél vérmesebb reményekkel érkeznek Franciaországba a világbajnok németek, a címvédő spanyolok, a megfiatalított angolok, a mostanában győzelmet győzelemmel megfejelő belgák, és persze esélyesek a házigazda franciák is.

A hat csoportból az első kettő automatikusan továbbjut, de a legjobb négy harmadik helyezett is folytathatja a versenyt, s a döntőig immár egyenes kieséses rendszerben lehet eljutni. A június 10-i Franciaország–Románia találkozóval kezdődő menetelés július 10-én ér véget.

* * *

A magyar válogatott 23 fős utazó kerete:

Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Király Gábor (kapusok), Fiola Attila, Bese Barnabás, Juhász Roland, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Korhut Mihály, Pintér Ádám, Kádár Tamás, Nagy Ádám, Stieber Zoltán, Gera Zoltán, Elek Ákos, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs, Böde Dániel, Németh Krisztián, Nikolics Nemanja, Priskin Tamás, Szalai Ádám, Lovrencsics Gergő

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.