Búcsú a medencétől | Válasz.hu
heti-valasz.hu/sport/a-hatosagok-a-hirek-szerint-mar-ertesitettek-a-csaladjat-67819/?page=2

http://heti-valasz.hu/sport/a-hatosagok-a-hirek-szerint-mar-ertesitettek-a-csaladjat-67819/?page=2

Sport

Búcsú a medencétől

/ 2018.04.04., szerda 17:08 /

A magyar úszósportot fogja segíteni a jövőben Gyurta Dániel olimpiai bajnok, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó, aki a napokban jelentette be: befejezi versenyzői pályafutását.

Könnyeivel küszködve köszönte meg sokak segítségét, majd egy utolsó, 50 méteres úszással zárta le karrierjét a Császár–Komjádi sportuszodában. Mióta készült a búcsúra?

Hosszú folyamat volt. Egyre inkább azt láttam, hogy míg korábban 110 százalékot tudtam nyújtani, az utóbbi hónapokban csak 90-et, pedig ugyanazt a munkát elvégeztem. Nekem ez már nem volt, nem lehet elég.

Tizenöt évesen lett olimpiai ezüstérmes, világcsúcsot úszott a londoni olimpián. Volt legszebb pillanat?

Az egyik kedvenc győzelmem a 2011- es világbajnoki arany, amikor az addig egyeduralkodó japán Kitadzsima Koszukét is sikerült legyőznöm. De a londoni olimpiai arany is közel áll a szívemhez.

Sokak szívébe belopta magát, amikor a londoni olimpiai arany után felajánlotta az érem másolatát a szívinfarktusban elhunyt norvég Alexander Dale Oennek, és át is adta a hozzátartozóinak.

A sportolókról sok esetben csupán a kemény küzdelem, a mindent felülíró harc jut az emberek eszébe, az érzelmek kevésbé. Nálam a kettő együtt jár. Tudja, milyen sok érzés megy át az emberen, miközben heti tíz edzésen alkalmanként 6-8 kilométert úszik? Nagyon megdöbbentett a barátom és vetélytársam hirtelen halála. Természetes volt, hogy valahogy megemlékezzem róla.

Versenyzői teljesítménye, kitartása, nyilatkozatai, hozzáállása, magatartása sokak példaképévé tette. Mikor vette ezt először észre?

Szerintem minden sportoló, akire eredményei okán odafigyel a közvélemény, példát mutat. Ki ilyet, ki olyat. Ez felelősség, és azt hiszem, ahogy én is férfivá értem, ezt is egyre inkább megértettem. Remélem, erre a figyelemre rászolgálok a jövőben is. Most is nagyon jólesik a közönség folyamatos támogatása és szeretete, amit a múlt keddi bejelentés után kaptam.

Tizenötmillióan búcsúzunk – olvashattuk most több helyen, utalva arra, hogy Londonban azt mondta: ennyi magyarért úszik. A jövőben is 15 millió magyarért dolgozik majd?

Sportkarrierem legfelemelőbb érzése, hogy amikor vízbe ugrottam, egy nemzetet képviseltem. Egy nemzetet, amelybe minden magyar beletartozik szerte a világban. Magyarként dobogóra állni és a Himnuszt hallgatni, egy ilyen közösségnek örömöt szerezni a legnagyobb büszkeség volt minden alkalommal.

A téli olimpián a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nevében érmet adott át, hiszen a három magyar NOB-tag egyike. A jövőben többször láthatjuk ilyen szerepben?

Ez jelentős kihívás, nagyon fontos megbízatás, amit ráadásul közel másfél ezer olimpikon társam ruházott rám Rióban. Érdekes, új világ, ahol sok feladatot látok.

Minden idők legsikeresebb magyar férfi mellúszójaként mivel tudja segíteni a magyar úszósportot?

Tagja vagyok a Magyar Úszó Szövetség elnökségének és a szövetség által frissen alapított Olimpiai Bajnokok Testületének. Minden erőmmel azon leszek, hogy volt úszóként olyan viszonyokat teremtsünk a magyar úszásban, hogy az a jövő nemzedékének a lehető legjobb legyen. Egyéb terveim is vannak, de ezekről még korai beszélni.

Gyurta Dániel
Budapesten született 1989-ben. 2004-ben 15 évesen ezüstérmes az athéni olimpián. 2009-ben Rómában nyerte első világbajnoki aranyérmét. 2012-ben világcsúccsal lett olimpiai bajnok Londonban. 2013-ban Nemzetközi Fair Play Díjat kapott. 2016-tól a NOB sportolói bizottságának tagja.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.