valasz.hu/sport/lemondott-mar-rola-40-evesen-vilagbajnok-lett-a-magyar-sportolo-114043

http://valasz.hu/sport/lemondott-mar-rola-40-evesen-vilagbajnok-lett-a-magyar-sportolo-114043

Sport

„Budapest nélkül nem megy”

/ 2018.01.10., szerda 18:00 /

Tavasszal átadják a Ludovika Campust, de nem a választás miatt, hanem mert végéhez ér a munka – mondja Fürjes Balázs. A kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost a Tarlós István felé tett kormányzati beszólásokról és Budapest kilátásairól is kérdeztük.

– Készül nagyszabású szalagátvágásra a választás előtt?

– Sosem a választásokhoz igazítjuk a nagy városfejlesztések határidejét. Első nagy munkám a Papp László Sportaréna volt – 2003 márciusában készült el, egy évvel a választás után. Nem is lett átadva rendesen, mert a szocik nem tudtak mit kezdeni vele – hazugságokkal sározták, majd kénytelenek voltak megnyitni Budapest első igazán XXI. századi középületét. A Groupama Arénát pedig 2014 augusztusában, hónapokkal a voksolást követően adtuk át, mert akkorra lehetett felelősen befejezni. Ezek az épületek akár száz évig is szolgálják a közösséget, adóforintjainkból épülnek – az alaposság fontosabb, mint a gyorsaság.

– Tehát nem zárul le egyik futó munkájuk sem áprilisig?

– Józan ésszel dolgozunk. Az is hiba lenne, ha egy városfejlesztés elkészül, de mesterkélt okból nem adnánk át. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE) befogadó Ludovika Campus kész lesz tavaszra, a diákok használhatnak minden épületet, a budapestiek és józsefvárosiak birtokba vehetik a megújult Orczy-kertet. Vagy a választás előtt, vagy utána – amikor odaérünk.

– A Ludovika az egyik első projektje, 2012 óta dolgozik rajta. Mire kellett hat év?

– Egy korábban elhanyagolt, lecsúszó városi környezetben az volt a szándék, hogy amit építünk, több legyen mint egyetem, az egész városrész gazdagodjék. Sokat egyeztettünk várostervezőkkel, parképítőkkel, Tarlós Istvánnal, Kocsis Mátéval, de megérte. Időigényesek voltak az országos nyílt tervpályázatok is, de ez is megérte. Ez Magyarország eddigi legnagyobb egybefüggő egyetemi campusfejlesztése. Felújítottuk a nagy múltú, 70 évig az ebek harmincadjára juttatott Ludovika főépületét és lovardáját. Felépítettük az NKE új, tízezer négyzetméteres oktatási épületét. Új, a nagyközönség számára is nyitott egyetemi sportközpontot és uszodát húzunk fel. Kollégiumok is épültek 1200 férőhellyel.

– Egyes kritikusok szerint a park az egyetem félig nyilvános belső kertjévé vált.

– Fake news, kurjantaná Trump elnök a Twitteren, joggal. Ez szemenszedett hazugság. Win-win szituációkra törekedtünk. Ezért kerül a közbiztonsági kihívásokkal terhelt környéken a Diószeghy utcába a rendőrtisztek kollégiuma és gyakorlóépülete – biztosított az állandó rendőri jelenlét. És ezért rehabilitáljuk Belső-Budapest legnagyobb zöldfelületét, az Orczy-kertet. Nyitott közpark lesz itt, játszóterekkel, kosár- és focipályákkal, futókörrel, gyalogossétányokkal, sok zölddel, csónakázótóval. Egy kis St. James’ Park Pesten, kerítéssel, éjjelre bezárva.

– Budapest és a kormány viszonya nem mindig felhőtlen. Hogy látja az elmúlt ciklus eredményeit?

– Az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány és Tarlós István főpolgármester 2010-ben látott munkához. Az ország a csőd szélén állt, tartott a válság, Budapest nyakig adósságban, a városvezetés nokiás dobozokban markolta fel a kenőpénzt, a 4-es metró ügye kilátástalannak tűnt. 2010-ben először azt szögeztük le közösen, hogy bármekkora is a baj, nemcsak romeltakarításra vállalkozunk, hanem építeni akarjuk Budapestet. Mert sikeres főváros nélkül nincs sikeres Magyarország. Azt mondtuk, a rossz viták helyét váltsa fel a kormány és a városvezetés közti együttműködés.

– A kancelláriaminiszter és a főpolgármester csörtéiről lemaradt?

– A főpolgármester a legnagyobb választói közösség által közvetlenül megválasztott politikus. A kormánytól alkotmányosan független, azzal csak partneri viszonyban lehet, alárendeltben semmiképp. Ráadásul Tarlós István az egyik legtapasztaltabb és legsikeresebb magyar politikus. 1990 óta egy kivétellel minden választást megnyert, amin elindult – budapestiként őszintén remélem, a sorozat jövőre is folytatódik. A legtöbb kormányzati vezetőnél akár évtizedekkel is idősebb. Bőven van miért tisztelettel illetni. Igen, volt eset, amikor lett volna tanulnivaló tisztelettudásból, és lehettek volna hátrébb az agarak. Ez neveltetés kérdése is – én budapesti polgárcsalád sarja vagyok, másutt más minták vannak. Szerencsére Tarlós István mindig bölcsen és nagyvonalúan járt el. Ezért maradt meghatározó a kölcsönös tisztelet és együttműködés.

– A presztízsberuházások mögött nem szorultak háttérbe a fővárosiak mindennapjait befolyásoló, például közlekedési projektek?

– Nem, sőt! Budapestnek két minősége van: egyrészt a budapestiek otthona, melynek élhetőnek, otthonosnak, működőnek kell lennie. Másrészt a nemzet fővárosa, amely minőség büszkeséget, méltóságot, nagyobbszerűséget kíván. Kisugárzást és vonzerőt. A városvezetés dolgozik azon, hogy Budapest jó, működő, felhasználóbarát otthona legyen a lakóinak. Az pedig inkább a kormány feladata, hogy megvalósuljanak azok a fejlesztések és nagy események, amelyek méltóságteli, büszke, vonzó fővárossá teszik. Az elmúlt években a városvezetés talán épp a közlekedés fejlesztésével tette a legtöbbet azért, hogy Budapest egyre jobb otthon legyen.

– Konkrétan?

– Új villamosok, buszok, metrókocsik, évtizedek óta halogatott pályafelújítások, az 1-es és 3-as villamos meghosszabbítása, a 4-es metró befejezése, a 3-as felújításának megkezdése a metróközlekedés bravúros kiváltása mellett a budaörsi úti nagy csomópont megépítése, fonódó budai villamoshálózat, Bubi, több kilométeres gyalogos- és kerékpáros sétány a Duna-parton, csak így séróból. Tarlós István és csapata csak a közlekedés terén többet tett Budapestért hét év alatt, mint öncélú politikai celeb elődje húsz év során.

– Az ön által felügyelt sportberuházások hogyan szolgálják a várost?

– Az uszodák, a Duna Aréna, a Komjádi, a Hajós kiszolgálnak mindenkit. A családokat, mert otthonai a kisiskolások és óvodások úszásoktatásának. A korosztályos és felnőtt versenysportot, a szabadidejükben úszni vágyókat. Lehetővé teszik, hogy világversenyeken hazai pályán szurkolhassunk legjobbjainknak, a világ jobban megismerje Budapestet. A Duna Arénánál zajlik az ideiglenes lelátók bontása, utána, májustól a látogatók is birtokba vehetik az új vízfelületet a felújított Dagály-stranddal együtt. A most véget érő kormányzati ciklus pedig a Fradi-stadion átadásával kezdődött, ami a Puskás elkészültéig a válogatott otthona is, nemzeti stadion.

– Azért a stadionépítés nem éppen egyöntetűen ünnepelt sikerágazat.

– Várjuk ki a végét. A Groupama Arénát a Stadium Business Awards 2014 legjobb új építésű stadionjának választotta – teljes egészében magyarok tervezték és építették. Ez a világ egyik legolcsóbb modern arénája. Az eleve alacsony, 14,5 milliárd forintos bekerülési költségéből már több mint tízmilliárd visszajött az új Telekom-székháznak helyet adó telekrész értékesítéséből, a két építkezés adó- és járulékbevételeiből. Nemcsak futballstadion ez, hanem rendezvényközpont évi 150 eseménnyel, aminek alig ötöde focimeccs, a többség konferencia, üzleti esemény, fogadás, esküvő, koncert.

– A Sorsok Házát három éve átadták, de Schmidt Mária és Lázár János kötélhúzása miatt máig nem nyílt meg. Van remény, hogy ez megváltozik?

– Az „emlékezni és emlékeztetni kötelező, felejteni tilos” parancsának jegyében akartunk emléket állítani a Soá áldozatainak és a vészkorszaknak. Biztos vagyok benne, hogy a Sorsok Háza néhány éven belül a világ egyik legmegrendítőbb és leglátogatottabb holokauszt-emlékközpontja lesz. Tisztelem Schmidt Máriát és az általa kidolgozott érzékeny és hiteles kiállítási koncepciót – én vettem a fáradságot, hogy megismerjem a dolgot magát. Jobban járnánk, ha erről folyt volna érdemi vita a mesterséges ideológiai huzavona helyett, a kommunista rezsim vállalhatatlan szereplőinek bevonásával. Mi, építők elvégeztük a feladatunkat: izgalmas feszültség jött létre egy helyreállított műemlék épületegyüttes és a beléékelt kortárs motívumok között. A fundamentum erős, a szándék tisztességes, a ház fizikailag és szellemileg is kősziklára épült. Az épület kész arra, hogy bármikor az emlékközpont otthonává váljék.

– Hogy halad az új Puskás Ferenc Stadion építése?

– Hú, éles a váltás… A munka első harmadánál járunk, az építkezés terv szerint halad. A kritikus rész még hátravan, ezért dicsérjük majd nyugtával a napot. Nincs lehetőség a csúszásra, hiszen 2020-ban Budapest a labdarúgó-Eb társházigazdája lesz. Remélem, a labdarúgó-szövetség és focistáink is mindent megtesznek, hogy kijussanak az Eb-re. Szomorú lenne, ha a budapesti meccseken szomszédaink a szlovák vagy a román csapatnak szurkolnának ahelyett, hogy az új arénában a „Hajrá, magyarok!” zúgna.

– Zajlik az Óbudai Velodrom tervezése, de az óbudai gázgyár területén gázmassza szennyezi a 200 ezer tonna talajt. Hogy áll ennek megtisztítása?

– Itt mérnöki vita zajlik, amit laikusként próbálok megérteni – ahogy a vita mögött húzódó üzleti érdekeket is. Az első lehetőség, hogy a talajt felszínre hozzák és elszállítják. A talaj mozgatása azonban nem feltétlenül szükséges, ráadásul ez a drágább megoldás, amivel egy osztrák tulajdonú hulladékkezelő telephely kétségtelenül nagyon jól járna... Az alternatíva, hogy kellő vastagságú betonlemezekkel hermetikusan bezárnák a mélyebben található szennyezett talajt, és erre építenénk. Elképzelhető, hogy ez a kevésbé kockázatos és olcsóbb megoldás. De valamiért ennek megtervezésére és ellenőrzésére eddig kevesebb energiát és szakmai munkát fordítottak. Így még nem hasonlítható össze kellő alapossággal a két megoldás. Én egyet kértem minden szereplőtől: első a biztonság.

– Mikor jöhet itt előrelépés?

– A biztonság kérdésében nincs kompromisszum. Sem határidőt, sem költséget nem szeretnék mondani, amíg nincs golyóálló terv és lefolytatott közbeszerzés. A nyílt, országos tervpályázat eredményes volt, Anthony Gall irodája dolgozik a velodrom tervein. Tervezés, engedélyeztetés, kivitelezői versenypályázat – két évnél hamarabb nem lehet építkezni, ennyi idő elegendő lehet a terület problémáinak megoldására.

– Beszéltünk Budapest elmúlt hét évéről. Mit várhatunk a következő hét esztendőtől?

– Ha valaki tanulmányozza a Budapest-gondolat XIX. századi megerősödését és megvalósítását, látja, hogy Budapest az egyik valaha volt legnagyobb magyar siker. Arra számítok, hogy a következő évtizedekben ennek az eredendően és karakteresen XIX. századi városnak a legsikeresebb korszaka jön. Ehhez minden feltétel adott. Ez Európa egyik legbiztonságosabb, legbékésebb fővárosa. A földrész közepén vagyunk, remek elérhetőséggel földön, vízen, levegőben. Gazdasága zakatol, kultúrája pezsgő, fekvése káprázatos. Elég nagy, de nem túl nagy – barátságos, közepes méretű világváros. Minden értelemben teli van növekedési potenciállal. Tudunk-e élni a lehetőséggel? Sikerülhet, ha a felelősséget bátran vállaljuk, és hagyjuk, hogy a lehetőségek inspiráljanak. Ha fel tudunk nőni a feladathoz – ami nem magától értetődő –, a következő évtizedekben Budapest lesz a legjobb hely Európában.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.