valasz.hu/sport/csapo-gabor-lehet-hogy-a-kovetkezo-olimpiat-mar-nelkulunk-rendezik-129220

http://valasz.hu/sport/csapo-gabor-lehet-hogy-a-kovetkezo-olimpiat-mar-nelkulunk-rendezik-129220

Sport

Fehérek közt sok európai: a foci lenne az integrációs csodafegyver?

/ 2018.06.18., hétfő 12:00 /
Fehérek közt sok európai: a foci lenne az integrációs csodafegyver?

A nyugat-európai válogatottakban a társadalmi átlaghoz képest jóval több bevándorlógyökerű játékost láthatunk a focivébén. Ami általános megítélés szerint az integráció nagy sikere. De lehet, hogy inkább a kudarca?

A nyugat-európai futball közel sem lenne ilyen jó a bevándorlógyökerű játékosok nélkül. Hogy mennyi kiválóság van köztük, kiviláglik a mostani világbajnokságon is, ahol a nyugat-európai csapatok tele vannak sötét bőrű vagy éppen a Balkánról származó focistákkal. Európa ebben a tekintetben is kettészakadt: a keleti csapatok továbbra is homogének, ezt a térséget a futballban is inkább a ki-, mint a bevándorlás jellemzi – kivéve Magyarországot, ahol nemcsak jól focizó migránsok, de általában jó focisták sincsenek. És persze a keleti csapatok nem is számítanak esélyesnek a győzelemre. A nyugati sportszövetségek, politikusok és a sajtó pedig a sokszínű csapatokat a multikulturális társadalom sikereként tálalja, és nem győzi hangsúlyozni, hogy a foci micsoda integrációs sikertörténet.

Ám a helyzet árnyaltabb, s nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben szinte minden futballnagyhatalomnál viták izzottak fel a bevándorlás és a foci kapcsán. A német Nationalelf utolsó felkészülési meccsén a csereként beállt Ilkay Gündogan minden labdaérintését füttykoncert fogadta, olyannyira, hogy az ügyben Angela Merkel kancellár is megszólalt, és inkább szurkolásra biztatta a németeket. Az előzmény, hogy Gündogan a válogatott nagy sztárjával, a szintén török származású Mesut Özillel együtt bekapcsolódott az egyre diktatórikusabb török elnök választási kampányába.

Találkoztak Erdogannal, akinek Gündogan egy „nagy tisztelettel az elnökömnek“ feliratú mezt adott át. Márpedig a már német földön született, a német és nem a török válogatottság mellett döntő Gündoganról választott hazájában azt gondolták, hogy az elnökét Frank-Walter Steinmeiernek hívják. És ráadásul pont annak a török elnöknek udvarolt, aki nagyon is tudatosan akar jelen lenni és feszültséget kelteni a német politikában, s afféle ötödik hadoszlopként használni az ott élő hárommillió törököt.

Kinek a válogatottja?

Az egyik probléma tehát a lojalitás, vagyis hogy a bevándorlógyökerű játékosok közül sokan hiába játszanak országuk válogatottjában, nem igazán kötődnek választott hazájukhoz. Ez a német csapatnál egyébként rendszeresen felmerülő vád volt. Özil mellett a félig tunéziai Sami Khedira és a félig ghánai Jérôme Boateng (akinek féltestvére ghánai válogatott) is feltűnt azzal, hogy a csapattársak többségével ellentétben a meccs előtt nem énekelték a himnuszt. 2014-ben a német futballszövetség vezetője még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy a három játékos miatt kötelezővé tegye a himnuszéneklést.

Aztán ezt elsöpörte a Willkommenskultur: 2016 nyarán az Európa-bajnokságon a német nemzeti büszkeség sajátos megnyilvánulása volt, hogy nem győzték hangsúlyozni, a keretbe 11 migrációs hátterű játékos került be. Ami ugyan hasonlóan alakult a két korábbi világbajnokságon is, de óriási változás volt ahhoz képest, hogy a német csapat a kilencvenes években még tényleg a futballistafrizurák és a ritkás szőke bajszok csapata volt. Messze lemaradva e téren Európa úttörőitől, a franciáktól. Az első ország ugyanis, amely a válogatott etnikai sokszínűségét mint a siker titkát, mint egy új és jobb nemzetfogalom megszületésének ünnepi pillanatát hirdette, az 1998-os hazai vébén győztes Franciaország volt. Amely tele volt fekete bőrű játékosokkal, karmestere pedig az algériai, berber származású Zinédine Zidane volt, miközben az akkori német csapat sztárjai még olyan neveket viseltek, mint Möller, Bierhoff, Klinsmann vagy Matthäus.

Van utánpótlás

A szociológusok szerint egyébként a pályán elért győzelemnek tényleg van ilyen hatása, jobban összekovácsolja a nemzeteket. Tudósok például megvizsgáltak soknemzetiségű afrikai államokat, és megállapították, hogy azon országokban, amelyek sikerrel szerepeltek egy-egy tornán, a rákövetkező időszakban békésebb lett az etnikumok közötti helyzet. Sőt kimutatták, hogy a veszteseknél nem lépett fel ellentétes hatás, vagyis a foci tényleg csak segített, nem ártott.

Mindenesetre a franciáknál mostanra a helyzet valóban a fokozhatatlanságig jutott: az Oroszországban pályára lépett kezdőcsapatban mindössze három fehér bőrű játékos volt: Benjamin Pavard hátvéd,  a kapus Lloris, akinek családja amúgy katalán származású, valamint az apai ágon német, anyain portugál Antoine Griezmann. Ehhez képest a migrációs gyökerű focisták közül a németeknél csak Özil, Boateng és Khedira alapember – a magyar nagyapától származó Niklas Süle sajnos nem –, ami persze még mindig a pályán lévők több mint negyedét jelenti, s ez durván a duplája annak az aránynak, ahány bevándorló jut egy született németre.

A francia válogatott tagjai

Fotó: AFP/Gerard Julien

A franciák úttörőségét ezen a téren vélhetően az is okozza, hogy ők kezdtek először fiatal afrikai tehetségekre vadászni. Jean-Marc Guillou, volt válogatott focistából lett tréner 1994-ben nyitotta meg az első akadémiáját Elefántcsontparton – ma már ott van Maliban, Ghánában, Madagaszkáron, Egyiptomban és Algériában is. A 2010-es dél-afrikai vébén 13 tanítványa lépett fel. De ennek a sikernek sem mindenki örül. Mert egyrészt helytálló, amit Guillou mond, hogy ő lehetőséget ad tehetséges fiataloknak a jobb életre, ingyen ellátja és taníttatja őket, de abban a kritikában is sok igazság van, hogy itt újabb gyarmatosítás vagy emberkereskedelem zajlik. Gyerekeket szakítanak el otthonuktól és családjuktól, s óriási többségükből soha nem lesz focista, hanem elkallódik.

Van olyan afrikai focistagyerek, aki nyolcévesen hagyta el országát, mint ahogy olyan is, aki 12 és 15 éves kora között élt külföldi akadémián, s ez idő alatt egyszer láthatta a szüleit. Csak az olasz hatóságok több ezer olyan afrikairól tudnak, aki focistaként érkezett az országba, aztán nyoma veszett.

Európában már külön alapítványa van a cserben hagyott afrikai gyerekfocistáknak, amit egy volt kameruni válogatott játékos alapított, amikor egyszer megdöbbenve vette észre, hogy egy árván hagyott komplett 14 éves utánpótláscsapat táborozik a párizsi kameruni követség előtt.

De persze nem mindenhova Afrikából érkeznek a sztárok. A mostani svájci keretben például a hét fekete bőrű játékos mellett van hét balkáni (négy albán, két horvát és egy bosnyák) is. A franciaországi vébé emlékezetes képe volt a svájci–albán meccset a lelátóról figyelő anyuka, Elmaze Xhaka pólója, ami egy fél svájci és egy fél albán zászlót mutatott, mivel a mama egyik fia az albán, a másik a svájci válogatottban lépett pályára.

A leghíresebb svéd labdarúgó pedig a boszniai menekült családban, Malmö máig legszomorúbb negyedében született Zlatan Ibrahimović, akinek önéletrajza hárommillió példányban kelt el a tízmilliós Svédországban, vagyis egy egész ország ismerhette meg ennek a gettókban felnövő nemzedéknek a gondolatait, hangját.

„Én jelképezem az új Svédországot, ez nem arrogancia, ez tény” – jelentette ki a természetesen nagyon is arrogáns, de valóban karizmatikus csatár.

A példa ragadós

A vébé előtt kirobbant viták másik része a példamutatásról szólt, vagyis hogy ezek a játékosok mit üzennek hazájuk bevándorlóinak. Hatásuk ugyanis – a migránsok számában szintén felülreprezentált könnyűzene sztárjaihoz hasonlóan – óriási. És nem feltétlenül pozitív. Ami persze annyiban igazságtalan megállapítás, hogy a focisták származástól függetlenül soha sehol nem a tanulás, a szerénység és az egyéb polgári erények megtestesítői, ráadásul a sok fejelés bizonyíthatóan nem használ az agyműködésnek.

Az angol csapat támadója, a jamaikai születésű Raheem Sterling a vébé előtt egy friss tetoválással hívta fel magára a figyelmet: a jobb lábára rajzoltatott egy gépkarabélyt. Pont amikor Londont rég látott gyilkossági hullám sújtja, amelynek tettesei (és áldozatai is) nagyrészt a színes bőrű londoni fiatalok közül kerülnek ki. Sterling azzal védekezett, hogy ő fegyverellenes, és a tetoválás éppen azt jelenti, hogy puska helyett a jobb lábával lő, de ez nem tűnt meggyőző magyarázatnak, és voltak, akik azt követelték, tegyék ki a válogatottból.

Az olaszoknál pedig a frissen megalakult populista kormány bevándorlásellenes belügyminisztere szócsatába keveredett az egyik legnagyobb olasz sztárral. Bár az olaszok szégyenszemre ki sem jutottak a vébére, Mario Balotelli azt nyilatkozta, ha ő lenne a válogatott csapatkapitánya, „az fontos jelzés volna a bevándorlóknak”. És itt az idő, hogy Olaszország olyan legyen, mint Franciaország vagy Anglia.

Az olaszoknál ugyanis tényleg ritka az olyan fekete bőrű játékos, mint a ghánai migránsok gyerekeként született és már kicsiként örökbe adott Balotelli. Igényének jogosságát azonban megkérdőjelezi, hogy sokkal inkább botrányaival, fegyelmezetlenségeivel, kiállításaival hívja fel magára a figyelmet, mint kétségtelenül lenyűgöző futballtudásával. Úgyhogy joggal mondhatta Matteo Salvini belügyminiszter, hogy neki Balotelli nem tűnik egyesítő személyiségnek, és egyébként sem származás alapján kellene csapatkapitányt választani.

Fotó: Anadolu/Mustafa Yalcin

Az ilyen viták rendszeresek szerte Európában a bevándorlásellenes pártok vezetői és a focisták között. Németországban például vihart kavart az AfD vezetője, amikor kijelentette, hogy „az emberek jó futballistának tartják Boatenget, de nem akarnak egy Boatenget szomszédnak”.

Nők a partvonalon

A futballsztárok példaképpé válásának az esetleges rossz minták utánzásán túl van egy mélyebben ható következménye is. Mégpedig az, hogy ma szinte minden etnikai gettóban felcseperedő nyugat-európai fiú focicsillag akar lenni. Ami azonban csak a töredéküknek sikerülhet. A Bayern München akadémiájának egyik edzője nyilatkozta nemrég, hogy az oda kerülő gyerekeknek nincs B tervük. Sőt, még aki odáig eljutott, azok többségéből sem lesz élvonalbeli focista: „Ahhoz biztos elég jók lesznek, hogy a negyedosztályban játsszanak.”

Vagyis bevándorló gyerekek tömegei hanyagolják el a tanulást abban a reményben, hogy úgyis focisták lesznek. Aztán frusztráltan, végzettség nélkül vághatnak neki felnőtt életüknek. A Boateng fivéreknek például van egy harmadik testvérük, aki szintén kiváló focistának indult, de neki nem jött össze a sportkarrier, helyette börtönbe került. Ha innen nézzük, akkor lehet, hogy a nők hosszabb távon még szerencsésebbek is. A muszlim családok nagy részében ugyanis a sport a lányoknak továbbra sem felemelkedési opció, hanem a romlásba vezető út első állomása, ezért tiltott, vagy legalábbis nem ajánlott tevékenység. Olyannyira, hogy például a világbajnok német női csapat keretében egyetlen török származású játékos sem volt – magyar viszont ott is van, Marozsán Dzsenifer.

Ha tehát a futball integrációs pozitívumairól beszélünk, lehet, hogy fontosabb volna az amatőr labdarúgással foglalkozni. Az nyilvánvalóan lényeges, hogy például a legutóbbi menekülthullámmal Európába érkezettek részévé váljanak új lakóhelyük közösségeinek. Ehhez pedig a helyi labdarúgó-egyesület éppolyan kiváló eszköz, mint a falu fúvószenekara vagy önkéntestűzoltó-egylete. Ám sajnos még ez sem ilyen egyszerű.

A foci küzdősport

A bevándorlók többsége nagyvárosokban, s azoknak is olyan kerületeiben telepszik le, ahol már inkább a többségi, mint a kisebbségi társadalmat alkotják. Ennek következtében az ottani fociegyesületek is egyneműek: Németországban ötszáz török amatőr fociegyesület működik. Ami éppen hogy az integráció ellen hat, hiszen az ezekben focizó németországi törökök a szabadidejüket is németországi törökök között töltik.

A bevándorlásnak van egy másik hátulütője is: erős és egyértelmű az összefüggés a játékosok magatartása és származása között. Legutóbb másfél hete a berlini német hetedosztályban a csak törökökből álló vendégcsapat és a hazaiak között alakult ki félszáz ember részvételével tömegverekedés.

A tübingeni egyetem szociológusai végeztek még az évtized elején egy felmérést: több szezonon át végignézték az összes félbeszakadt mérkőzést, és megállapították, hogy a migránsok túlreprezentáltak a tettesek között. Egy hasonló témában kutató hannoveri professzor még egyszerűbben fogalmazott: „Minél durvább az eset, annál gyakoribb, hogy nem német származású követte el. Másik különbség, hogy míg a német elkövetőknél általában a másik oldal játékosai a célpontok, a migránsoknál a bírók.” Vagy, ahogy egy német körzeti ligás csapat, a BV Altenessen vezetője egy tömegverekedés után összefoglalta: „Én is libanoni vagyok, de sajnos meg kell állapítanom, hogy a migránscsapatok nem tudnak viselkedni. Többet veszekszenek, mint játszanak.”

A cikk a Heti Válasz legújabb, digitális számában jelent meg. 

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámon.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.