Sport

Gasztrofutball

/ 2012.09.19., szerda 17:44 /

Válogatott labdarúgóink szép reményekkel fordultak rá a világbajnoki selejtezőkre, ám a brazíliai célállomás már a második forduló után messzire sodródott tőlük. A hollandok elleni 1-4-es vereség súlyos hiányosságra irányította figyelmünket: a magyar foci és a magyar gasztronómia gondjai egy tőről fakadnak.

Legjobb éttermeink szoktak panaszkodni arra, hogy hazai forrásból képtelenek folyamatosan, jó minőségű alapanyagokat beszerezni, mert színvonaluk kiszámíthatatlan. Hol kiváló, hol közepes, hol meg csak elégséges. Márpedig e nélkül ők sem nyújthatnak megbízhatóan magas színvonalú szolgáltatásokat. A vendéget pedig nem érdekli, hogy a szakács indiszponáltsága, a karalábé pudvássága, esetleg az öregecskedő állat húsának állaga tette élvezhetetlenné a vacsorát. Legközelebb otthon marad, vagy másik helyet választ magának.

Nem törekedvén Vinkó József kollégám babérjaira, a gasztrovilágba csak azért kalandoztam át, hogy jobban megértessem az olvasókkal a futballválogatott legutóbbi súlyos vereségének okát. Legalábbis a szerintem lévőt. Merthogy labdarúgásunkban is az alapanyag-ellátás bizonytalanságában keresendőek az igazi gondok.


A hollandok elleni világbajnoki selejtezőre úgy készült az ország, hogy most végre miénk lesz itt a tér. Gondolhattuk ezt azért is, mert a vendégek sztárcsapata lehajtott fejjel, pont nélkül kellett hazatérjen a júniusi Európa-bajnokságról, és új szakvezetőjével alig foghatott önmaga keresésébe. A két éve munkához látó Egervári Sándornak viszont már módjában állt maga alá rendezni egy alkalmanként biztató játékkal is kirukkoló keretet. A finnek idegenbeli vagy a svédek budapesti legyőzése eufórikus örömet jelentett a hazai drukkereknek. Ráadásul a válogatott apránként a világranglistán is majd' harminc helyet lépkedett előre, és a harminc legjobb közé jutva, csoportjában a hollandok mögötti második legerősebb pozíciót mondhatta magáénak.

Az Egervári-legénység összeállni látszott, s a formállogika szabályai szerint innentől kezdve a csapatbéli harmóniának és a taktikai érettségnek az idővel arányosan kellett volna hozzájárulnia a teljesítmény növekedéséhez.

Aztán nem úgy lett.

Az év eleji, bolgárok elleni barátságos mérkőzésen kaptuk az első riasztó jelet, hogy a dolgok más irányt is vehetnek. Aztán a csehek, majd az írek ellen sem hozta remélt formáját a válogatott, az Izraellel szembeni előkészületi találkozó pedig kifejezetten lehangoló képet vetített elénk.

Egészen a hollandok elleni találkozóig senki sem törődött azzal a jelenséggel, hogy a jobbára külhonba szerződött labdarúgóink az elmúlt egy évben klubjaikban alig rúghattak labdába. A válogatott oszlopos tagjai közül Gera és Szalai hosszú időn keresztül sérült volt. Koman kétszer is csapatot váltott, mire megállapodott Krasznodarban. Rudolf Gergely sem Olaszországban, sem Görögországban nem találta a helyét, míg végül hazaszerződött. Dzsudzsákot Oroszországba repítette egy álomszerződés, ám folyamatos, erőtől duzzadó játéka odalett, és inkább kudarcok érték. Eleket és Liptákot menesztette a Videoton, mert a válogatottá lett fiatalok többet gondoltak magukról, mint portugál szakvezetőjük, s a Fehérvár utáni időszakuk valóságos kálváriának mondható. Juhász Roland pedig az új idényben nem tudta stabilizálni magát az Anderlecht tengelyében, ezért nem játszik.

A fentiekből következően a mögöttünk hagyott szűk egy évben a válogatott nem erősödött, hanem erodálódott. Fizikailag, taktikailag és lelkileg egyaránt. Ebből az alapanyagból Michelin-csillagos főztöt produkálni pedig egyenesen bravúr lett volna. Nem csoda, hogy odakozmált. (Talán az átigazolásokkor a gyors pénzszerzésen kívül a játékosok karrierjére is érdemes lenne figyelemmel lenni.) De a hollandok elleni súlyos vereség felelőssége alól a szakvezető sem menthető ki, mert ha Egervári jobban hisz a saját szemének, mint a szívének, nem egy "nosztalgiacsapatot" küld pályára, s alighanem a játékhiányból fakadó elképesztő egyéni hibák sorozata sem következik be.

A selejtezők sikeres megvívásának esélye persze még nem szállt el teljesen. Az említettek jó része felgyógyult, és új klubjában fixálódott, tehát játszik. Reményünk lehet arra, hogy októberben olyan válogatott lép majd pályára, amelynek tagjai játékban és így formában vannak. Észtország idegenbeli és Törökország budapesti legyőzése másként el sem képzelhető.

És a sikerre ki vagyunk éhezve.



Szereptévesztés

Egy éve, a Videoton-Sturm Graz mérkőzés televíziós közvetítésének apropóján óvatosan jeleztem, hogy a találkozót önkívületi állapotban végigszurkoló ifjú riporter nem a legjobb felfogásban teszi a dolgát. Nem állítom, hogy írásom célba ért volna, mert most, a magyar-holland után ugyanarról a jelenségről vagyok kénytelen írni, csak már úgy, hogy a kritizált tudósítót a sportszerkesztőség első számú futballszakértőjévé léptették elő. Tehát immár nem a sorban hátul kullogó Vitár Robi bácsi hasonmásáról szól a történet, hanem a korszakot fémjelző Vitray Tamás megjelenítőjéről. Ami rendszerhibára utal.

Sokféle külföldi és hazai mintát követhet egy televíziós riporter, de mindenkor a közönséget kell szolgálnia. Nem pedig az őt befogadó csapat játékosainak vagy a nagy tekintélyű edzőjének hízelegni: "Tökéletesen megértem a kapitány érzéseit, amik feltételezem, hogy vannak...", "Pedig alapvetően azt gondolom, hogy amit Egervári Sándor eltervezett, az működik. Mert nem vágjuk előre a labdákat." "Rendre képesek vagyunk szabadrúgásokat kiharcolni." Oh, mily nagyszerű!

A néző úgy szeretné élvezni a mérkőzést, hogy közben többlet-, de minimum a látottakkal megegyező információkat kap, plusz tudásra tesz szert, netán még el is gondolkodhat a hallottakon. Ha ezt tiszteletben tartja a tudósító, akkor nem üvöltözik kilencven percen keresztül szakkifejezésekkel agyonzsúfolt taktikai utasításokat a mikrofonjába. Amitől a sokkolt televíziónéző a legszívesebben feltépné a fotelkarfát.

Aki így közvetít mérkőzést, az szerepet téveszt. Érdemes lenne a tudomására hozni.

Ha a fiatal kolléga valóban tehetséges, foglalkozni kellene vele. Ha viszont megváltoztathatatlan, akkor nem célravezető rászabadítani a nézőre.

Az sem jó, ha ő megy rá a történetre, de sokkal rosszabb, ha a közönség.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.