Sport

Hét szűk világbajnokság

/ 2014.07.16., szerda 15:28 /

Mi a most lezárult világbajnokság tanulsága a magyar labdarúgás számára? Miért nem érdemes gúnyolni Louis van Gaalt? Hogyan lehetne fenntarthatóvá tenni a sok helyütt veszteséges focit? A sportközgazdász válaszai Brazília után.

Huszonnégy éve, hogy hazánk legjobb labdarúgói is csak tévén nézhetik a labdarúgó-világbajnokságokat. A nemzeti válogatottnak nem sikerült kijutnia az elmúlt hét eseményre, miközben Magyarország háromszor is sikertelenül pályázott futball-Eb rendezésére – nemrég nyújtottuk be a negyediket, hátha most sikerül. Tizennégy éve indítottuk a gyorsan befulladt stadionrekonstrukciós, tíz éve a két-három évente újraszabott nemzeti utánpótlás-nevelési programot. Négy éve ömlik a közpénz a futballba, van társaságiadó-kedvezményen keresztüli sporttámogatás, stadionépítés és akadémiai program – mégsem jött össze a részvétel. Mit tanulhatunk a most befejeződő brazíliai világbajnokságból, mi kell ahhoz, hogy sikeres legyen a futballunk, és mire kell figyelnünk, ha tényleg komoly labdarúgótornát akarnak rendezni a politikai döntéshozók?

A proletariátus mákonya?

A futballt Magyarországon is közfigyelem övezi. A világbajnokság egyértelművé tette: a fejlett országok tendenciáihoz hasonlóan a szabadidőipar hazánkban is egyre inkább húzóágazattá válik, ezen belül a sportszórakoztatás, különösen a látványfutball központi jelentőségű. Személyes élményemmé ez akkor vált, amikor a vb első hete után tudatosult bennem, hogy az otthoni tévézések során gyakorta felhangzó „Miért mindig az a hülye foci?” álkérdés elmarad. Nemcsak családom nőtagjai, de a környezetemben mindenki fontosnak tartotta, hogy „képben legyen”, ismerjen legalább egy futballista sztárt, nagyjából tudja, kik a favoritok, és legalább egy mérkőzést megnézzen (belenézzen). Ma már nem lehet trendinek lenni, ha valaki kimarad a futballszórakoztatás világából, és már csak a nagyon elfogultak gondolják úgy, hogy a labdarúgás nem több, mint a proletariátus mákonya.

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert Magyarországon a közvélemény jelentős része nem érti, miért kell a labdarúgást kiemelt társadalmi ügyként kezelni, és miközben a sikertelenség miatt ostorozza a magyar focit, értetlenkedik, ha közpénzt áldoznak a döntéshozók a helyzet megváltoztatására. Pedig a labdarúgás óriási társadalmi erő, közösségszervező és gazdasági lehetőség – pontosan azok a területek, ahol nagyon szeretnénk előrelépni. A futball katalizátor lehet, amit jól ismert fel a 2010-ben kormányra került politikai erő vezetője, Orbán Viktor.

A brazil világbajnokság ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy világosan megfogalmazott célok, a futballra szánt közpénzek felhasználásának ellenőrizhetősége nélkül, a társadalmi csoportokkal folytatott elégtelen és rossz párbeszéddel könnyen elfogy vagy éppenséggel meg sem szerezhető a nagy társadalmi átalakítások támogatottsága. Bevált jóslatunk (Hajrá, Brazília, hajrá, brazilok! Heti Válasz, 2014. 1–2. szám): a világbajnokság komolyabb rendzavarások nélkül zajlott le – a hangulat csak a németek ellen elszenvedett 7:1-es vereség után izzott fel. Ezt teljesen átérezzük, hiszen jól tudjuk, milyen a németektől fájón kikapni egy vb-n –, de az oktatásért, egészségügyért, a szociális helyzetért aggódó milliók nem kaptak választ arra, hogy miért is kellett 11-13 milliárd dollár közpénzt költeni erre. A válogatott negyedik helye nem igazolta, hogy érdemes a nemzeti büszkeségre ennyit áldozni, a kínosan gyenge játéknak pedig nem sikerült egységbe forrasztania a nemzetet. A helyzet azért is súlyos, mert két év múlva olimpiát rendez Rio de Janeiro, az előkészületek rosszul állnak, és most bele kellene húzniuk, de például egy kajakszlalompálya közpénzekből való felépítésének szükségességét nem lesz egyszerű elmagyarázni, ha futballstadionokét is alig sikerült.

Szórakoztató stadionok

Márpedig az világos, hogy jó futball nem létezhet, nagy világesemény megrendezése pedig elképzelhetetlen jó stadionok nélkül. A stadionépítéseket Brazíliában is belengte a késedelmes, gyakran rossz minőségű kivitelezés és a korrupció okozta rossz hangulat, amit kevéssé oldott az a tudat, hogy néhány ország kivételével ez minden megasportesemény rendezésének velejárója. A nagyobb probléma az, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) által előírt nyolc stadion helyett 12-t építettek, melyeknek ésszerű továbbhasznosítása erősen kérdéses. Épült stadion szinte megközelíthetetlen helyen vagy olyan városban is, ahol első osztályú csapat sincs, pedig a nyolc stadiont sem lenne egyszerű kihasználni, mert a brazil futballgazdaság nem áll fényesen. Az országon belül nincs a magas szintű – tehát költséges – labdarúgás iránt fizetőképes kereslet, ezért is próbál szerencsét sok hivatásos játékos máshol, főleg Európában. Márpedig ha a legjobbak elmennek, kevésbé lesz jó a foci, csökken a szolgáltatás minősége, még kevésbé érdekes a futballszórakoztatás, még kevesebb lesz a néző, még kevesebb a pénz – jól ismert lefelé menő spirál ez a Kárpát-medencében is.

A feltételezések és néhány jó példa szerint ezt a negatív tendenciát fordíthatják ellenkezőjére a minőségi szolgáltatásokat nyújtani képes stadionok, melyek sokféle elvárást képesek kiszolgálni, ahova a városi lakosok szórakozni, kikapcsolódni járhatnak – akár futballmérkőzésre is. Ha ésszerű számban, az adott ország futballgazdaságának megfelelően nagy lakosságú, komoly futballkultúrával rendelkező városokban építenek stadionokat, van remény arra, hogy a szórakoztatóipari labdarúgás közpénzek felhasználása nélkül is magas szinten tudjon működni, ami megalapozhatja a stadionok hosszú távon fenntartható működését is.

A hardver és a szoftver

A hivatásos labdarúgás számára a stadionok a hardvert adják, de a sikerhez szoftverre, azaz minőségi labdarúgókra és izgalmas eseményekre is szükség van. A tehetséges, felkészült játékosok vagy az adott ország utánpótlás-nevelési rendszerén keresztül kerülnek a csapatokhoz, vagy külföldről a klubhoz igazolt „vendégművészek” töltik meg a stadionokat. A hazai bajnokságban játszók száma nem határozza meg egyértelműen a válogatott sikerét: a 2014-es világbajnokság négy elődöntős csapatából kettő az otthoni bajnokságban játszókra, kettő az idegenlégiósokra épült. Ezzel együtt a nemzeti válogatottak eredményes szereplése szempontjából döntő, hogy az adott futballkultúra hogyan fedezi fel a tehetségeket, miként indítja el őket a karrier útján, és milyen képzési alapokat biztosít.

Ebből a szempontból is a világbajnok német válogatott az esemény ikonikus csapata. A németek a 2000-es Eb-n magukhoz képest leszerepeltek, abban az időben az utánpótlás-válogatottak sem remekeltek, és klubcsapataik sem tartották a lépést a pénzszóró európai klubokkal. A helyzet kezelésére indították el a gondosan felépített és menedzselt utánpótlás-nevelési programjukat. Standardizálták az akadémiai képzést, pénzt fordítottak a sportág népszerűsítésére, a kiválasztásra, megbecsülték és gondozták a tehetségeiket. Nem kellett tíz év, és meg is lett az eredmény: a 2009-es U21-es Európa-bajnokságot a német csapat nyerte. A csapat gerincét – most tessék figyelni! – Neuer, Höwedes, Boateng, Khedira, Özil, Hummels alkotta: mindannyian tagjai voltak a vasárnap világbajnokságot nyert német válogatottnak. 2009-ben egyébként az U17-es Eb-t is ők nyerték, soraikban azzal a Mario Götzével, aki most csodálatos góljával eldöntötte a finálét.

És igazán csak ellenpontozásként tegyük hozzá, hogy a 2000-es évek elején a németekkel szinte egy napon indította el a magyar labdarúgás is utánpótlás-nevelési programját, a Bozsik-programot. 2001-ben jön létre az agárdi Sándor Károly Akadémia, mely intézmény adta 2009-ben az U20-as vb-n bronzérmes magyar válogatott gerincét. Jogosan reménykedtünk hát: most már a felnőttválogatottnak is sikerülnie kell. 2009-ben a bronzmeccsen Costa Rica válogatottját győztük le 11-esekkel. Öt évvel később a közép-amerikai ország felnőttcsapata a brazíliai világbajnokságon a negyeddöntőig jutott ott, ahová nekünk kijutni sem sikerült. Mi történt velünk? Hány tucat edzőt küldött ki a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy derítsék fel, mit játszanak másképp azok a válogatottak, amelyek eljutottak Brazíliába? Ki dolgozza fel azt a nyilván sok száz oldalas jelentést, ami születik? Hogyan válnak a tapasztalatok a mindennapok gyakorlatává felnőtt- és gyerekszinten? Nem tudjuk.

És már megint a németek. Megvilágosodásként hatott a magyar közvéleményben, hogy önálló edzőközpontot építettek fel Brazíliában a nyugodt helyszíni felkészüléshez, rehabilitációhoz, orvosi ellátáshoz. Több tucat egyetemi szakembert, intézeti kutatót, szakértőt vontak be, hogy elemezzék az ellenfeleket, találják meg a legjobb taktikát, dolgozzák ki a leghatékonyabb egyénre szabott edzésterveket. Tanulni akartak, és meg is tanulták a leckét.

A magyar hírfolyamban, közösségi médiumokban meglepetéssel tapasztaltam, mi mennyire nem erre vagyunk beállítva. Van, aki szerint legalább tucatnyi edző jobban elirányította volna az angol válogatottat, mint a kinevezett kapitány, mások szerint a németek elleni súlyos, a hollandok elleni 0:3 után senki sem mondhatja, hogy a magyar játékosok rosszabbak, mint a brazilok. Az angol sajtóban edzői géniusznak nevezett, BL-t és a holland válogatott élén most vb-bronzérmet nyert Louis van Gaal ma Magyarországon közutálat és nevetség tárgya. Utáljuk, mert az általa vezetett Ajax 1995/96-ban oda-vissza verte a Fradit, és szóvá tette, hogy rasszistának lenni és huhogni nem szép dolog, röhögünk rajta, mert 62 évesen papírral és ceruzával ül a kispadon és jegyzetel. Tényleg röhejes…

Tanulni kellene, most már bárkitől, mindenkitől. És szerényebbnek is kellene lennünk. Szerényebbnek játékosnak, edzőnek, tulajdonosnak, menedzsernek, politikusnak, sportközgazdásznak. Nem mellesleg: szurkolónak. Ne „merjünk kicsik lenni”, hanem merjünk józanok maradni. Abból még jó is kisülhet. Értem ezen, hogy kicsit sikeresebb, gazdaságilag önfenntartó magyar labdarúgás is létrejöhet – még ha nem leszünk is világbajnokok.

A csendes taktikus
Sem játékosként, sem klubedzőként nem alkotott nagyot, a német válogatottal viszont már a negyedik tornáján nyert érmet – végre aranyat – Joachim Löw. Az 54 éves szakembert Jürgen Klinsmann vette maga mellé a Nationalelfhez, mivel az edzőiskolában nagy hatással volt rá kollégája taktikai érzéke. Már a 2006-os, bronzéremmel zárult hazai vb-n is Löw volt a karizmatikus Klinsmann mögött a taktikai guru, majd az utódja is.

Rosta

Borbás Barna

Találkozunk 2016-ban!

Kettészakadhat az Európai Unió

Ostobaság az EU elképzelése, hogy a vitás kérdéseket a visegrádi országok számára kifizetendő támogatások csorbításával rendezné – állítja Lubomír Zaorálek. A cseh külügyminiszter nem zárja ki, hogy az EU kettészakad. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Gulyás Gergely: „Ilyen diktatúrát kívánok mindenkinek!”

Nem tudja, nyertünk-e bármit is a CEU-üggyel, s amikor állami cégeknél a prémium megközelíti az éves fizetést, az elfogadhatatlan – mondja Gulyás Gergely. A Fidesz alelnöke szerint nem szabad felülniük a téves látszatnak, hogy a mutyiügyek következmények nélkül maradnak. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.