valasz.hu/sport/csapo-gabor-lehet-hogy-a-kovetkezo-olimpiat-mar-nelkulunk-rendezik-129220

http://valasz.hu/sport/csapo-gabor-lehet-hogy-a-kovetkezo-olimpiat-mar-nelkulunk-rendezik-129220

Sport

Meghalt Major István

/ 2014.05.05., hétfő 13:39 /

Elhunyt Major István, a magyar atlétika egyik legeredményesebb versenyzője; a magasugró a hetvenes évek elejének háromszor nyert fedettpályás Európa-bajnokságot.

Major István az első magyar ugró volt, aki a flop technikát sikeresen alkalmazta - olvasható a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján. 1969 és 1973 között tíz alkalommal javította meg az országos csúcsot, utolsó rekordja (224 cm) öt évig volt érvényben. Tíz éven át szerepelt a magyar válogatottban. Részt vett az 1972-es müncheni - hatodik hely - és az 1976-os montreali olimpián. Három alkalommal vehette át az Év atlétája elismerést. Fedettpályás Eb-ken három aranyérme mellett egyszer második lett, míg szabadtéren kétszer Eb-negyedik és egyszer Eb-ötödik volt. Universiadén kétszer szerzett ezüstérmet.

Az életének 65. évében elhunyt kiváló sportember 1966-tól 15 évig volt a Budapest Honvéd versenyzője, aktív pályafutását a Volán SC-ben fejezte be.

A hatszoros magyar bajnok magasugró szakedzői diplomát szerzett, a nyolcvanas évek elején Kanadában telepedett le.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.