Sport

„Ötéves korom óta erről álmodtam” – Fucsovics Márton a Heti Válasznak

/ 2018.01.25., csütörtök 14:45 /

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy magyar teniszező a nyolcaddöntőig jusson az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokságon. De nincs megállás, a jövő hét végén Fucsovics Márton vezetésével 22 év után játszhatunk újra a Davis Kupa világcsoportjában.

Fotó: MTI/AP/Dita Alangkara

Fucsovics Mártonnal interjúztunk, mert hétfői teljesítménye alapján úgy gondoltuk, ő lehet a hét embere. Erre mi történik? Babos Tímea döntőt játszhat női párosban ugyanazon a tornán! Ráadásul úgy, hogy a holnap magyar idő szerint nem korábban, mint reggel hat órára kiírt női páros mérkőzés után két órával már jelenése lenne vegyes párosban, elődöntőzni. (A teniszben csak az első mérkőzések időpontját adják meg pontosan, a többi akkor kezdődik, amikor az előző meccs véget ér és a játékosok bemelegítettek.) Babos Tímea partnere a világranglista 11. helyezett francia Kristina Mladenovic, akivel négy éve wimbledoni páros döntőt játszott. Vegyes párosban pedig a 38 éves indiai Rohan Bopanaval küzd a döntőbe kerülésért. Bopana igazi párosspecialista, tavaly Roland Garost nyert egy kanadai partnernővel.

Babos Tímea sikere nem kisebbíti Fucsovics Márton érdemeit, külön köszönet első számú férfi teniszezőnknek, hogy hazafelé az ausztrál reptéren válaszolt a kérdéseinkre. 

– Hallotta, hogy az Eurosport magyar kommentátoraitól kértek hangfájlt arról, hogyan kell kimondani az ön nevét? Milyen érzés volt Fukszovikszból Fucsoviccsá válni?

– Nem tudtam, csak meglepődtem, mennyire jól ejtik a nevem. Pedig nem tartozik a könnyűek közé, még itthon is gondjuk van vele.

– Korábban is képes volt egy-egy meccsen győzni, de most sorozatban nyert. Minek köszönhető a fordulat?

– Az edzőmnek, Sávolt Attilának köszönhetem. Már a nyáron éreztem, hogy csak kicsi választ el a TOP100-tól. Két olyan meccs hozta meg az önbizalmam, amelyeken végül kikaptam, először a francia Nicolas Mahut ellen a US Openen, majd a világranglistán jelenleg hatodik horvát Marin Čilić ellen.

– A budapesti Davis Kupa-fordulóban viszont legyőzte a világranglistán 32. Rubljovot, Ausztráliában pedig legnagyobb skalpja a 13. helyezett Sam Querrey-é volt. Mi változott közben?

– A körülmények, és az, hogy képes vagyok jobban alkalmazkodni hozzájuk. Szerepe volt ebben a canberrai előversenynek, a mérkőzéseken hozzászoktam az ausztrál hőséghez. De ha hidegben kellett volna játszani, azt is megoldottam volna, mert végre teljesen a meccsre tudok koncentrálni.

– Az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében a világ talán valaha volt legnagyobb teniszezőjével játszott. Jól láttuk, hogy élvezte?

– Ötéves korom óta erről álmodtam. Hatalmas boldogság, mert nem véletlenül sorsoltak össze, hanem megküzdöttem azért, hogy játszhassunk. Élveztem a reflektorfényt, és azt, hogy az egész ország szurkolt értem. Hálás vagyok ezért.

– Mit tudott meg önmagáról a Federerrel vívott mérkőzésen? Hogy 200 kilométeres sebesség fölé kell vinni az adogatásokat? Vagy nem szabad elfogyni a harmadik szettre sem?

– Megtudtam, milyen 15 ezer ember előtt játszani, és mennyire nehéz Federer szerváit és ritmusváltásait „olvasni”. Nincs elveszett labda számára, bárhonnan üthet győztes pontot. Végig nyomás alatt tart, amit eddig más játékostól nem éreztem.

– Nem bosszantotta, hogy noha a második szettben rövidítésre kényszerítette, a svájci még csak meg sem izzadt? Láttuk, hogy meglapogatta a hálónál – azért emberből van ő is?

– Federer mindig tökéletesen elegáns, és lehet, hogy a tévében úgy tűnt, nem izzadt meg, neki is melege volt. Csodálatos élmény, hogy elismerően nyilatkozott rólam, az öltözőben is váltottunk pár szót, és megkérdezte, mi lesz a következő versenyem.

– A korábbi TOP20-as Taróczy Balázs azt mondta, az év végéig akár a világ legjobb 30 teniszezője közé is bekerülhet. Merésznek érzi a jóslatát?

– Inkább megtisztelőnek. Lépésről lépésre haladunk, a cél először a legjobb 50.

– Következő fellépése jövő hét végén Belgium ellen lesz a Davis Kupa világcsoportjában. A belgáknak David Goffin személyében világranglista 7. teniszezőjük van. Partnere, Balázs Attila nincs bent a legjobb 200-ban. Lehetetlen küldetés?

– Az elmúlt három évben szinte csak lehetetlen küldetéseket hajtottunk végre a fiúkkal Izrael, Szlovákia vagy Oroszország ellen. A Davis Kupában bármi megtörténhet. A szurkolókra mindenesetre nagy szükségünk lenne Liége-ben, a mérkőzés helyszínén.

Fucsovics Márton
Nyíregyházán született 1992-ben. 2009-ben párosban nyert junior US Opent. 2010-ben Wimbledonban győzött a juniorok között. 2017-ben a 158. helyről a 85. helyre küzdötte fel magát a világranglistán.

Az interjú a Heti Válasz január 25-i lapszámában is megjelent.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!

Ma született Mátyás király

A Mátyás király Emlékév alkalmából ma este a budavári Mátyás-templomban ad koncertet az Angelica Leánykar, Kolozsváron pedig Mátyás Napok kezdődnek.

Ki ez az ember? Dél-Afrika Mészáros Lőrince?

Korrupt elnökének eltávolításával Dél-Afrika adott magának még egy esélyt, hogy valóra váltsa a reményeket, amire negyed százada nem képes. A friss Heti Válaszból kiderül, hogy az utódnak csodát kéne tennie: például vizet fakasztania a Fokváros körüli sziklákból.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.