Author's

Szerzői oldal

Estefán Zsolt

Elnökválasztások futószalagon

Spanyolország, majd július 1-től Belgium tölti be fél évre az Európai Unió soros elnöki tisztét. A trió harmadik tagja Magyarország lesz 2011 első félévében. Idén elnökválasztást tartanak Horvátországban, Ukrajnában és Lengyelországban is.

Estefán Zsolt | 2010.01.14., csütörtök 12:12

0

Gén-etika

Lehet még élet a Földön kívül a világegyetemben - mondja lapunknak Werner Arber. A génsebészet alapjait megteremtő Nobel-díjas svájci mikrobiológus a múlt heti budapesti IV. Tudományos Világfórum díszvendégeként nyilatkozott lapunknak.

Estefán Zsolt | 2009.11.12., csütörtök 15:47

0

A cseh államfő elkésett

Európában ma már nem nemzetiségi kisebbségekről, hanem egyenrangú közösségekről beszélünk, és az uniós tagországoknak el kell fogadniuk ezek kulturális autonómiáját - mondja la punknak Wilfried Martens belga politikus. Az Európai Néppárt elnöke önéletrajzi könyvének bemutatóján járt Budapesten. A kötetet Orbán Viktor, a Fidesz elnöke méltatta.

Estefán Zsolt | 2009.10.27., kedd 10:48

0

Valamit valamiért

A két héttel ezelőtti, sikeres írországi népszavazás után már csak a cseh államfő hozzájárulása kell ahhoz, hogy életbe lépjen az EU alkotmányaként működő lisszaboni szerződés. Az unióellenes polgárok utolsó mentsvára Václav Klaus maradt, az írek viszont nagyobb függetlenséget értek el az unióban.

Estefán Zsolt | 2009.10.15., csütörtök 13:26

0

Atomhatalom készülődik

Hétfőn hozta nyilvánosságra az Irán elleni büntető intézkedéseit Washington, amiért a perzsa állam az eddig ismert nukleáris programja mellett egy második, titkos urándúsító üzemet is létrehozott.

Estefán Zsolt | 2009.10.01., csütörtök 08:09

0

Nincs mit a latba vetni

Romokban hever az EU nemrég még leggyorsabban fejlődő gazdasága. Lettország kölcsön felvételére szorult, a tüntetők a kormány távozását követelik, az idei évre pedig további gazdasági visszaesés várható. A lettek már csak a külső segítségben bízhatnak.

Estefán Zsolt | 2009.02.19., csütörtök 18:40

0

Az energia ne legyen politikai eszköz

Magyarországnak annál jobb, minél több gázvezeték épül az ország energiafüggőségének csökkentésére. Az adókat pedig a gazdasági fejlődés érdekében mérsékelni kell, akár az állami kiadások visszafogásának árán is. April Foley budapesti amerikai nagykövet a két országot érintő kérdésekről beszélt a Heti Válasznak.

Estefán Zsolt | 2009.02.10., kedd 10:26

0

Uniós űrprogram

Kitörési pont lehet Európának az űrkutatás Barsiné Pataky Etelka szerint. A Fidesz néppárti európai parlamenti képviselője annak kapcsán nyilatkozott a Heti Válasznak, hogy hétfőn és kedden tartották Budapesten az Eurisyt, az európai űrkutatási konferenciát.

Estefán Zsolt | 2009.01.30., péntek 14:17

0

Obama vagy a szőke hölgy?

Biztos tipp híján megpróbálhatjuk számba venni, hogy kinek és milyen eseményeknek szentel majd nagy figyelmet a világsajtó a következő évben. Mit hoz a kínai holdnaptár szerinti bivaly éve, amely január 26-án köszönt be?

Estefán Zsolt | 2009.01.06., kedd 12:16

0

Terror árnyékában az atomhatalmak

Háborút kirobbantani két atomhatalom, Pakisztán és India között - ez is megfordulhatott azoknak a fegyvereseknek a fejében, akik a múlt héten négy napon át tartották rettegésben India kereskedelmi központját. A Mumbaiban elkövetett terrortámadás résztvevői állítólag Pakisztánból érkeztek.

Estefán Zsolt | 2008.12.04., csütörtök 15:00

0

New York-i emberünk

Kicsit beszél magyarul, és gyermekkora meghatározó élménye, hogy a tévében szüleivel nézte az '56-os forradalomról szóló beszámolókat. A republikánus George Pataki 12 évig vezette New York államot, neve kétszer amerikai elnökjelöltként is felmerült.

Estefán Zsolt | 2008.11.29., szombat 17:42

0

Veszélyes Magyarország energiafüggősége

Richard Holbrooke az amerikai elnökválasztás előtt néhány nappal Zágrábban részt vett az Adriatiq Island Group szervezésében a fenntartható turizmusról tartott nemzetközi konferencián.

Estefán Zsolt | 2008.11.08., szombat 04:02

0

Az egyetlen világhatalom

In God we Trust, vagyis Bízunk Istenben - szól az Egyesült Államoknak az ország bankjegyein is olvasható jelmondata.

Estefán Zsolt | 2008.10.30., csütörtök 18:54

0

Befagyott források

Összeomlott az izlandi bankrendszer. Az állam kénytelen volt felvásárolni az ország három legnagyobb pénzintéze tét, majd gyorskölcsönt kérni Oroszországtól a válság enyhítésére.

Estefán Zsolt | 2008.10.17., péntek 15:27

0

A finnek rajonganak a sorkötelezettségért

Akár a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben is részt vesz a NATO vezetésű nemzetközi biztonsági erő. Lapunk a semleges, de a NATO-val együttműködő Finnország védelmi miniszterét, Jyri Häkämiest kérdezte a jubileumi NATO-tanácskozás szünetében.

Estefán Zsolt | 2008.10.16., csütörtök 04:47

0

Füstszűrő

Kevesebb dohányzás, hosszabb élet. Az unió mind több országában tiltják meg a füstölgést a vendéglátóhelyeken, néhol viszont épp enyhítenek a korábban bevezetett szigorításokon.

Estefán Zsolt | 2008.09.26., péntek 15:43

0

Összeköltözők

Néhány hónap múlva már Óbudán készülnek a Magyar Televízió műsorai. A III. kerület a környék felértékelődését várja az épülő új tévészékház megnyitásától.

Estefán Zsolt | 2008.09.22., hétfő 04:55

0

Leállósáv

Ígéretekben nincs hiány, a megvalósítás annál több kívánnivalót hagy maga után. Lassan épülnek a romániai autópályák. Délkeleti szomszédunk az EU segítségére számít.

Estefán Zsolt | 2008.09.11., csütörtök 16:50

0

Lesz-e bolgár bűnbánat?

Legalább 60 kilométer sztráda megépítésére elegendő összegtől esett el Bulgária, mert az EU felfüggesztette 500 millió eurós támogatását a korrupció és a szervezett bűnözés miatt.

Estefán Zsolt | 2008.09.09., kedd 13:52

0

A vég kezdete

Választás nélkül lett miniszterelnök, választás nélkül bukhat ki a székéből. Nagy-Britanniában már szinte mindenki a kormányfő, Gordon Brown távozását várja. A brit napi- és hetilapok naponta és hetente találgatják, mi lesz Brown sorsa. A legderűlátóbbak sem adnak neki egy évnél többet a miniszterelnöki tisztségben.

Estefán Zsolt | 2008.08.31., vasárnap 08:13

0

Duna-parti kilátás

Néhány éven belül megújul a XXII. kerület egyik elhanyagolt Duna-parti szakasza. Erről és a legfontosabb önkormányzati teendőkről a kerület polgármestere, Szabolcs Attila nyilatkozott a Budai Látképnek.

Estefán Zsolt | 2008.08.25., hétfő 11:45

0

Félévnyi remény Prágában

Rövid évnek bizonyult 1968 a csehszlovákiai reformfolyamat szempontjából. Az esztendő e szemszögből a januári személyi változásoktól az augusztus 21-i katonai invázióig tartott.

Estefán Zsolt | 2008.08.18., hétfő 12:40

0

Hova álljanak a belgák?

Szokásos kormányválságnak indult - aztán a végén még országbomláshoz is vezethet a belga koalíció tizenhárom hónapja tartó vergődése. A történelmi vallon-flamand ellentét legújabb fejezete Európa szívében.

Estefán Zsolt | 2008.08.12., kedd 08:03

0

Szerzők /