Csak a látszat
Vihar tépte fa hátul, a színpad két szélén óriási falak redőnyökkel, mögülük néha szoba, konyha, sufni bukkan elő (a díszlet a rendező, Gothár Péter leleménye).
Mályva-sárga-barna árnyalatú, finoman extravagáns ruhákba öltöztetett (jelmez: Izsák Lili), fura frizurás udvaroncok zsizsegnek, családtagok, alattvalók téblábolnak, várnak a királyra, aki hirtelen a föld alól emelkedik föléjük, rozsdás oszlopon, teljes pompában. Megjelenése pillanatában Kulka János valódi nagyúr, hős (arca emlékeztet a Szent László-hermára), mígnem a következő percben lecsatolja és a mélybe dobja vértjét, a hatalmi jelvényeket, egymás után. Majd aláhull maga is, de elkapják - leszédülése bukásának kezdete is egyben.
Népmesei kérdést ("Legjobban közületek ki szeret?") intéz lányaihoz Lear, hogy aztán a válaszokat mérlegelve harmadolja birodalmát. Goneril és Regan hízelgése mellett Cordelia szótlanságában legkisebb lánya szeretetlenségét érzi a király, így száműzi, s nővérei között osztja el javait. Tragédiájának oka a tévedése, az, hogy nem akar tisztán látni, másokra hallgatni, melynek következtében saját bőrén tapasztalja meg, milyen is a kitaszítottak élete. Kulka felkészült Shakespeare-színész, Lear királya fokozatosan válik áldozattá: rezdüléseiben, pillantásaiban is nyomon követhető megtébolyodása, ahogy az egykor büszke, dühös-gőgös uralkodóból hajléktalan üldözött lesz, akinek legkisebb gyermeke elvesztése után csak a halál hozhat megváltást.
Hasonlóan erős alakítás az összetöpörödött, bölcs bolondként Bodrogi Gyuláé, a gonosz Gonerilként Nagy Marié és a számító Reganként Schell Judité, ám Cordelia szerepében Mészáros Piroska éppúgy kérdés, mint a kezében szorongatott alma jelentése. De a másik két lány sem marad szimbólum nélkül: Goneril aranygombolyagot, Regan ezüstkelyhet kapott. Intellektuális rendezőként Gothár szeret jelképekkel dolgozni - Lear vejei közül Cornwallnál (Alföldi Róbert) keménykalap, Albannál (Marton Róbert) bőrkesztyű a kiegészítő -, noha ezek feloldása nem mindig egyszerű. Sőt. Ahogy nem találunk például magyarázatot arra, miért kezdődik és zárul a dráma Schubert dalával, úgy nem értjük Lear cirkuszi akrobatára emlékeztető, kardnyelő - plakátra is került - mutatványát sem. A túl sok megfejtésre váró jel az előadás kárára válik, és mintha Gothár elfelejtette volna azt az egyszerű szabályt, hogy kockázatos a nézői figyelmet újabb és újabb rejtvényekkel megosztani. Még akkor is, ha Varró Dániel friss fordítása ad némi támpontot, hogy lássuk: ebben a világban csak a látszat számít, az őszinteség semmit sem ér.
Mindazonáltal a Nemzeti Színház új Lear királya - a remek színészválasztás mellett - sok jó megoldást is rejt. A két féltestvért például, a szelíd Edgart (Makranczi Zalán) és a romlott Edmundot (Rába Roland) hasonló kabátba bújtatták, apjuk, Gloucester (Gálffi László) szanált gönceit pedig a száműzött Kent (Znamenák István) ölti magára, hogy álruhába bújva tovább szolgálhassa földönfutó urát.
A Lear Shakespeare legkiábrándultabb drámája, ami éppúgy nem kíméli a nézőket, ahogy meggyötri a színészeket és a rendezőt is. "Olyan, mint egy óriási hegy, melyet mindenki csodál, de senkinek sincs kedve gyakrabban fölkeresni" - írja Jan Kott, és kénytelenek vagyunk egyetérteni. A Nemzeti társulata három éven belül másodszor próbálta megmászni ezt a hegyet: Bocsárdi László 2007-es rendezése 2008 tavaszán került le a repertoárról, most Gothár ragaszkodott a darabhoz. A hegy ettől az előadástól sem lett kisebb, de mi, nézők talán valamivel közelebb jutottunk a csúcsához.
Shakespeare: Lear király, Nemzeti Színház. Rendező: Gothár Péter.
Népmesei kérdést ("Legjobban közületek ki szeret?") intéz lányaihoz Lear, hogy aztán a válaszokat mérlegelve harmadolja birodalmát. Goneril és Regan hízelgése mellett Cordelia szótlanságában legkisebb lánya szeretetlenségét érzi a király, így száműzi, s nővérei között osztja el javait. Tragédiájának oka a tévedése, az, hogy nem akar tisztán látni, másokra hallgatni, melynek következtében saját bőrén tapasztalja meg, milyen is a kitaszítottak élete. Kulka felkészült Shakespeare-színész, Lear királya fokozatosan válik áldozattá: rezdüléseiben, pillantásaiban is nyomon követhető megtébolyodása, ahogy az egykor büszke, dühös-gőgös uralkodóból hajléktalan üldözött lesz, akinek legkisebb gyermeke elvesztése után csak a halál hozhat megváltást.
Hasonlóan erős alakítás az összetöpörödött, bölcs bolondként Bodrogi Gyuláé, a gonosz Gonerilként Nagy Marié és a számító Reganként Schell Judité, ám Cordelia szerepében Mészáros Piroska éppúgy kérdés, mint a kezében szorongatott alma jelentése. De a másik két lány sem marad szimbólum nélkül: Goneril aranygombolyagot, Regan ezüstkelyhet kapott. Intellektuális rendezőként Gothár szeret jelképekkel dolgozni - Lear vejei közül Cornwallnál (Alföldi Róbert) keménykalap, Albannál (Marton Róbert) bőrkesztyű a kiegészítő -, noha ezek feloldása nem mindig egyszerű. Sőt. Ahogy nem találunk például magyarázatot arra, miért kezdődik és zárul a dráma Schubert dalával, úgy nem értjük Lear cirkuszi akrobatára emlékeztető, kardnyelő - plakátra is került - mutatványát sem. A túl sok megfejtésre váró jel az előadás kárára válik, és mintha Gothár elfelejtette volna azt az egyszerű szabályt, hogy kockázatos a nézői figyelmet újabb és újabb rejtvényekkel megosztani. Még akkor is, ha Varró Dániel friss fordítása ad némi támpontot, hogy lássuk: ebben a világban csak a látszat számít, az őszinteség semmit sem ér.
Mindazonáltal a Nemzeti Színház új Lear királya - a remek színészválasztás mellett - sok jó megoldást is rejt. A két féltestvért például, a szelíd Edgart (Makranczi Zalán) és a romlott Edmundot (Rába Roland) hasonló kabátba bújtatták, apjuk, Gloucester (Gálffi László) szanált gönceit pedig a száműzött Kent (Znamenák István) ölti magára, hogy álruhába bújva tovább szolgálhassa földönfutó urát.
A Lear Shakespeare legkiábrándultabb drámája, ami éppúgy nem kíméli a nézőket, ahogy meggyötri a színészeket és a rendezőt is. "Olyan, mint egy óriási hegy, melyet mindenki csodál, de senkinek sincs kedve gyakrabban fölkeresni" - írja Jan Kott, és kénytelenek vagyunk egyetérteni. A Nemzeti társulata három éven belül másodszor próbálta megmászni ezt a hegyet: Bocsárdi László 2007-es rendezése 2008 tavaszán került le a repertoárról, most Gothár ragaszkodott a darabhoz. A hegy ettől az előadástól sem lett kisebb, de mi, nézők talán valamivel közelebb jutottunk a csúcsához.
Shakespeare: Lear király, Nemzeti Színház. Rendező: Gothár Péter.
Csak a látszat
