Meglátod, jó leszek

A mai bulvár is tanulhatna Csehovtól. Amikor az orvos, Asztrov kérdőre vonja Vojnyickijt (akit csak unokahúga hív Ványa bácsinak), hogy mi van közte és Szerebjakov felesége között, ő azt mondja: jó barátok.

0

Sosem lehetnek boldogok

Világhírű rendező jegyzi a Nemzeti Színház első bemutatóját az évadban.

0

Függönyt fel!

Színészek, táncosok, bábosok közös évadnyitó fesztiválja, nyílt nap, külföldi vendégszereplés, rendhagyó jubileum - az induló színházi évad a nagy klasszikusok mellett különlegességeket is tartogat.

0

Még a csilláron is

Annyira vágyunk arra, hogy valami jót, vicceset, színvonalasan szórakoztatót, idétlenkedéstől mentes, felüdítően eredeti komédiát lássunk, hogy ha híre megy egy szenzációs előadásnak, tódul rá a közönség.

0

Ez itt a pokol

Színházi űrt kíván pótolni a Budapesti Kamaraszínház új előadása a Tivoliban.

0

A félelem bére

A szélsőjobbtól való félelem uralja a Verebes István vezette Kabaré 24 - volt Mikroszkóp Színpad - első bemutatóját.

0

Századelő derékszögben

A bécsi költő és a német komponista ismeretsége 1900-ban kezdődött, de pályájuk döntően csak A rózsalovaggal fonódott egybe, amit Hugo von Hofmannsthal már kifejezetten Richard Straussnak írt 1911-ben.

0

Csak a látszat

Vihar tépte fa hátul, a színpad két szélén óriási falak redőnyökkel, mögülük néha szoba, konyha, sufni bukkan elő (a díszlet a rendező, Gothár Péter leleménye).

0

Jégmesék

Alig van vége az előadásnak, két-hároméves gyerekek tipegnek a "színpad" széléhez, és várják, hogy pacsit kapjanak a korcsolyás Pinocchiótól, Gepetto mestertől vagy a tücsöktől.

0

Ami belefért

"Na, ezt aztán magyarázhatod a gyerekeidnek!" - fogadott a neves operaénekes a Vígszínház előcsarnokában, amikor családommal A varázsfuvolára érkeztem.

0

Kettészakadhat az Európai Unió

Ostobaság az EU elképzelése, hogy a vitás kérdéseket a visegrádi országok számára kifizetendő támogatások csorbításával rendezné – állítja Lubomír Zaorálek. A cseh külügyminiszter nem zárja ki, hogy az EU kettészakad. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Gulyás Gergely: „Ilyen diktatúrát kívánok mindenkinek!”

Nem tudja, nyertünk-e bármit is a CEU-üggyel, s amikor állami cégeknél a prémium megközelíti az éves fizetést, az elfogadhatatlan – mondja Gulyás Gergely. A Fidesz alelnöke szerint nem szabad felülniük a téves látszatnak, hogy a mutyiügyek következmények nélkül maradnak. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.