A sajtó az olajár kapcsán folyton a begyűrűzésről beszélt: a rezsim előbb azt bizonygatta, hogy a Nyugatot sújtó olajár-emelkedés a jó moszkvai kapcsolataink révén „nem fog hozzánk begyűrűzni”. Majd amikor mégis megnőtt az energiaszámla nálunk is, a sorozatos megszorításokért pontosan a „begyűrűzést” okolták. A másik köznapi fogalom, amivel a kátyús utakat vagy a túlzsúfolt bölcsődéket indokolta a propaganda: a fránya „cserearány”. Ez rendben lévő szakszó: az ország kiviteli árainak változását a behozott javak áralakulásával elosztva megkapjuk a külkereskedelmi cserearányok (terms of trade) alakulását. Az akkori kivitelünk nagy súlyú javainak (acélrúd, Globus konzerv, gabona, fagyasztott marha, textília) világpiaci ára nem nőtt, viszont a behozatalunkban jelentős részt kitevő kőolaj, földgáz, valamint a modern beruházási javak árszintje nőtt, így a megelőző időszakhoz képest tényleg jelentősen romlottak ezek a bizonyos cserearányok. Ami különösen azért fájt, mert a külkereskedelmi mérleg a Magyar Népköztársaság utolsó évtizedeiben amúgy is deficites volt.

Ez már a múlt. Olyannyira más világot élünk, hogy az utóbbi években nagyon is javunkra változtak a cserearányok. A nyolcmilliárd (!) euróra rúgó külkereskedelmi mérlegtöbbletet hozó 2015-ös év során csaknem egy százalékkal javultak a cserearányaink. A kivitelünkben döntően gépek, szállítóeszközök, feldolgozott termékek találhatók, az energia és nyersanyag aránya az exportunknak csupán 4-5 százalékát teszi ki, míg behozatalunkban 10 százalék a nyerstermékek aránya. Így a nyersanyagok, energiahordozók világpiaci árainak esése végre javunkra alakította a nemzetközi árviszonyokat. Az idei év első öt hónapjának adatai szerint folytatódtak a kedvező változások: cserearányaink 2,5 százalékkal javultak, döntően a nyersolaj alacsony világpiaci ára miatt. Szaúd-Arábiát, Oroszországot ez rosszul érinti, de a nettó olajimportőr országoknak, köztünk hazánknak az áresés egyfajta rezsicsökkenést hozott. Ebben persze semmi tevőleges részünk nem volt, de jól jött, hátszelet adott nekünk 2014-től mindmáig. Mivel a magyar gazdaságból kivitt feldolgozott cikkek (autók, elektronikai áruk, gyógyszerek) világpiaci árszintje nem csökkent, így a korábbinál kisebb olaj- és nyersanyagszámla jól megtolta külkereskedelmi többletünket. Emellett különösebb erőfeszítésünk nélkül mérséklődött, majd el is tűnt az infláció, hiszen a harmadára mérséklődő nyersolajár az árucikkek és szolgáltatások széles körében húzta lefelé a piaci árakat.

A külvilág ránk nézve kedvező tendenciái közé sorolható a nemzetközi kamatlábak sosem látott, világméretű esése is: egy ennyire eladósodott országon sokat segít a közelmúltban bekövetkezett nagyarányú kamatcsökkenés. Ez sem a mi érdemünk, megdolgozni nem kellett érte, de nagyon jó, hogy így alakult.

Ám érdemes a történteket végiggondolni, mert mind a globális kamatcsökkentés, mind a nyersanyagárak zuhanása átmeneti jelenség. A nemzetközi kamatoknak már nincs hova csökkenniük. A három évvel ezelőtti, 120 dolláros hordónkénti olajár pedig két éve 40 dollárra esett: ilyen mértékű további csökkenés elvileg is lehetetlen. Inkább mindkét területen a stabilizálódás, majd bizonyos mértékű emelkedés várható. Hacsak a magyarországi exportcikkek és szolgáltatások világpiaci ára nem indul gyors növekedésnek (ami természetesen remélt, de valószínűtlen esemény), akkor a cserearányaink nem tudnak javulni, sőt. És amint az 1970-es években megtanulhattuk: az új árviszonyok be fognak gyűrűzni a mindennapjainkba. 2014–2016 ebben a vonatkozásban kivételesen kedvező időszak volt – a monetáris politika, az energiatakarékossági politika, nemzetgazdasági növekedési képességünk igazi tesztje az lesz, ha netán megfordul a szélirány.