Gazdaság

A kormány eleget tesz a norvég kéréseknek

/ 2014.08.01., péntek 16:30 / Hírforrás: MTI
A kormány eleget tesz a norvég kéréseknek

A norvég kormány észrevételeinek figyelembevételével augusztus 15-étől a Miniszterelnökséghez kerül a Széchenyi Program Irodától (SzPI) a norvég alap nemzeti kapcsolattartó feladata a kormány által felügyelt 9 program esetében. Az átadás-átvétel augusztus 31-éig befejeződik, az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A norvég civil alapról ugyanakkor még nem közeledtek az álláspontok.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkár június 12-én a norvég féllel Brüsszelben folytatott egyeztetést követően úgy nyilatkozott, hogy a kormány elfogadja Norvégia álláspontját a kormány felügyelete alatt álló 9 program esetében, és a központi államigazgatáson belül, konkrétan a Miniszterelnökségen látja el a kabinethez  tartozó programok nemzeti kapcsolattartói feladatait. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a norvég civil alapról nem közeledtek az álláspontok.

Az egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosítása szerint az SzPI feladatkörébe utalt, az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus nemzeti kapcsolattartói feladatok, valamint a Svájci-Magyar Együttműködési Program Nemzeti Koordinációs Egység feladatainak vonatkozásában 2014. augusztus 15-étől az SzPI jogutódja az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium. Az átadás-átvételi eljárás levezetője az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter, az átadás-átvételi eljárást 2014. augusztus 31-éig le kell folytatni. Az átadás-átvételi megállapodás megkötése során az egyes kérdések - különösen a létszám, a vagyon-, a dokumentum-, a szerződés- és a kötelezettség-állomány - vonatkozásában a 2014. augusztus 14-i állapotot kell figyelembe venni - áll a kormányrendeletben.

A Miniszterelnökség az MTI érdeklődésére közölte: a kormányrendelet módosítása a norvég fél észrevételeinek figyelembevételével történt, és a jövőbeni tárgyalásokra való felkészülést szolgálja. Jogi szabályozás útján is olyan helyzetet kíván teremteni a magyar kormány, hogy a következő tárgyalásokon a norvég partner a lehető legnagyobb nyitottságot lássa a magyar fél részéről. A Miniszterelnökség közlése szerint július végén azért nem került sor a tervezett újabb egyeztetésre Budapesten, mert a norvég fél addig nem kíván tovább tárgyalni a norvég alapokról, amíg a KEHI-vizsgálatot a magyar hatóság nem függeszti fel.

Norvégia budapesti nagykövetségének honlapján, május elején közzétett tájékoztatás szerint Norvégia, Liechtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött. Kifogásolták, hogy 2014. január elsejével  a magyar kormány az alapok forrásainak és programjainak  lebonyolításával, a monitorozással kapcsolatos teendőket az állami  tulajdonban lévő, de attól szervezetileg független Széchenyi  Programiroda Nonprofit Kft-hez helyezte át, amit a megkötött egyezmények megszegésének neveztek. A magyar fél azt kérte, hogy a felfüggesztést a norvég döntéshozó terjessze ki a civilnek szóló három alapra is, amely Magyarországra az Ökotárs  Alapítványon keresztül érkezik, és a magyar kormány szerint az alapítvány politikai szervezethez köthető, nem civilszervezet.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.