Gazdaság

Andy Vajna az Alaptörvény felett: ez már sok a Fidesz-híveknek

/ 2015.07.29., szerda 10:30 /
Andy Vajna az Alaptörvény felett: ez már sok a Fidesz-híveknek

Andy Vajna úgy építette fel cégbirodalmát, hogy nemcsak a kaszinópénzeket, hanem lényegében minden Magyarországon keletkezett nyereségét ki tudja menteni az országból – derül ki a csütörtöki Heti Válasz címlapsztorijából. A hatalom ennek ellenére bízik a kaszinó-, gyémánt- és filmmogulban; még az új jobboldali médiabirodalom egy részét is vele építteti fel.

Andy Vajna munkásságának van színe és fonákja. A filmipari kormánybiztos szakmai tevékenységét sokan elismerik – ennek is bőven szentelünk teret a csütörtöki Heti Válaszban. Vajna üzletemberi énjére viszont még az elkötelezett jobboldaliak is gyanakodva tekintenek. Legalábbis amikor a múlt heti tusványosi tábor egyik fórumán az LMP-s Schiffer András arról beszélt, hogy néhány nagyvállalkozó, például Andy Vajna az Alaptörvény felett áll, ő is kedvezményezettje a „központilag kijelölöm a nyerteseket” politikának, a Fidesz-hívek nemhogy nem zavarták haza az ellenzéki politikust, hanem egyetértő tapssal jutalmazták.

A Heti Válasz címlapsztorijából világossá válik: szó sincs arról, hogy Vajna csak a kaszinócégeiben keletkezett profitot vinné ki külföldre. Központi vagyonkezelő vállalkozását, az AV Investments Kft.-t is eleve úgy építette fel, hogy évi kétmillió dollárig a kisebbségi tulajdonos Cinergi Pictures Entertainmentnek kell elutalni a nyereség 99 százalékát. Az egykor az Evita című filmet is gyártó amerikai cégnek pedig az offshore-közvetítők által adóparadicsomként számon tartott Nevada államban van a központja.

Minden, amit Andy Vajna munkásságának színéről és fonákjáról tudni érdemes, kiderül a július 30-i Heti Válasz hatoldalas összeállításából. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.