Gazdaság

Az elektronikus számláké a jövő

/ 2010.05.20., csütörtök 12:03 /

A költségcsökkentés és a hatékonyság a modern vállalatirányítás kulcsszavai, s ezek elérésében a kezelhetőbb adminisztrációra döntő szerep hárulhat. Mire érdemes figyelni a cégeknek? Erről is szó volt az SAP szakmai támogatásával létrejött konferencián.

Költségcsökkentés, kedvezőbb folyamatszervezés és a külső nyomás a három legfőbb ok, amiért a cégek belevágnak egy dokumentummenedzsment-projektbe - foglalta össze Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte a folyamatok digitalizálásával nemcsak a működés lesz hatékonyabb, de a vállalat is környezettudatosabbá válik, sokan ugyanakkor azért váltanak a papíralapú rendszerről, mert felismerik, hogy azon keresztül a folyamatok nincsenek jól megszervezve. Kezelhetetlen mennyiségű papír keletkezik, lassú a rendszer, éppen ezért egy egyszerű jóváhagyási folyamat is elhúzódhat.

"Legrosszabb úgy végrehajtani egy ilyen projektet, hogy végül azt látjuk, a működés többe kerül, mint korábban - tette hozzá. - A dokumentummenedzsment során gondoljuk át a folyamatokat, s ne azt akarjuk megvalósítani, amit korábban papíralapon. Egy ilyen beruházást nem lehet saját környezetünktől függetlenül végrehajtani, érdemes odafigyelni partnereink szempontjaira, és fontos, hogy olyan megoldást alkalmazzunk, aminek a későbbiekben a lehető legkisebb fejlesztési igénye lesz."

A felhasználói oldalt képviselő Werle Zoltán, a MÁV Zrt. társasági szolgáltatási igazgatója megjegyezte: ha egy vállalat hatékonyabbá szeretné tenni adminisztrációját, érdemes körbenézni, meghallgatni a felhasználókat is a tapasztalataikról. Gyönyörű rendszerek vannak a világban, de egy vállalatnak azt is föl kell mérnie, hogy mire van szüksége. Nem szabad abba a csapdába esni, hogy egyszerre mindent meg akarunk venni. Legyen skálázható, amit be akarunk szerezni. Werle szerint a legnehezebb megértetni az igénylővel, hogy amit akar, ahhoz milyen rendszerre van szüksége. Ezért is kell minél több helyről tapasztalatot szerezni. Szükség van a lehető legtöbb folyamat elektronizálására, használni kell a rendszereket, nem pedig félni tőlük.

Berczik Márton az SAP részéről példákkal illusztrálta a dokumentumarchiválásra kidolgozott megoldásokat, azok fontosságát. Nem megfelelő archiválás mellett nő az adatkarbantartás költsége, továbbá a régi számítógépes rendszerek sem dolgoznak elég hatékonyan, havi ezer euró is lehet az energiaköltségük. Megfelelő programokkal viszont a dokumentumokhoz való hozzáférés is javulhat.

Piaci előnyökkel is járhat, ha egy vállalat a határidőket betartva fizet, vagy akár még korábban is. Ehhez azonban a számlák hatékony és korrekt feldolgozására van szükség. Mára a papíralapú számlák szkennelésétől eljutottunk az elektronikus számlákig - ennek lehetőségeit vázolta Lázár Péter, az IDS Scheer Hungária Kft. ECM üzletágának vezetője. Ahogyan az elektronikus dokumentáció lehetőségeibe nyújtott bepillantást Füzessy Tamás a FreeSoft Nyrt. részéről és Csamangó András, a Creative 4U Kft. SAP tanácsadója is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.