Gazdaság

Véget ér az Arany Alkony-kálvária?

/ 2013.02.27., szerda 08:38 /
Véget ér az Arany Alkony-kálvária?

Visszavonta a működési engedélyt az Arany Alkony idősotthonokat fenntartó Kálvin János Presbiteri Missziótól a fővárosi kormányhivatal – írja szerdai számában a Magyar Nemzet és a Népszabadság. A lépéssel az otthonok sokéves, még a Gyurcsány-kormány forráskivonásával kezdődött kálváriájának végére kerül pont: tavaly csak a Főpolgármesteri Hivatal közbenjárására sikerült elkerülni a kisebb fajta szociális válságot Budapesten, mára biztosnak mondható, hogy az idősek új ellátója közvetve az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség lesz.

A budapesti kormányhivatal határozatban kötelezte a Kálvin János Presbiteri Missziót, hogy 2013. március 31-vel hagyjon fel a szociális szolgáltatásokkal az ezerháromszáz idős embert ellátó Arany Alkony otthonokban – írja szerdai számában a Magyar Nemzet. A misszió a határozat átvételével számított 15 napon belül fellebbezéssel élhet. Amennyiben ezt megteszi, másodfokon az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) dönt a működési engedély újabb visszavonásáról vagy meghosszabbításáról.

Az Arany Alkony-történet a kilencvenes évek közepére vezethető vissza: ekkoriban jó üzletnek számított magas színvonalú bentlakásos nyugdíjas otthont építeni, mivel az állam, pénz hiányában, átengedte a terepet a magánberuházóknak. A luxusnak ára volt: az egy-két személyes apartmanokat és szép környezetet kínáló magánotthonokba költözőknek el kellett adniuk a lakásukat, hogy befizessék a belépési díjat, melynek összege - bár jogszabály igyekezett mértékét maximálni - a valóságban néhány milliótól 15-20 millió forintig terjedt. A beköltöző időseknek havi nyugdíjuk nagy részét is az intézmény fenntartójának kellett átadniuk. És ehhez hozzáadódott még az egy ellátottra jutó, eleinte bőkezű állami normatíva, amelyre a közszolgáltató civil és gazdasági szervezetek eleinte éppúgy jogosultak voltak, mint állami-önkormányzati társaik.

A kilencvenes évek közepétől jött létre az Arany Alkony emelt szintű idősotthonlánc. Az ingatlanokat birtokló tulajdonoscégeknek bérleti díjat fizettek az idősotthonokat fenntartó szociális közhasznú társaságok. Mindaddig jól működött ez a felállás, amíg a Gyurcsány-kormány rá nem jött arra, hogy forrásai nem elegendőek a gomba módra szaporodó idősotthonok támogatásához.

Mint ahogy azt a Heti Válasz korábbi összefoglalójában megírta, a kormány 2005-től óriási pénzeket vont ki a szociális ellátásból: különösen az emelt szintű otthonok támogatását csökkentette, de az alapszintű ellátásért adott állami normatíva mértéke is folyamatosan csökkent. Az Arany Alkony ingatlantulajdonosai ezek után egyházi fenntartó után néztek, mivel a szociális ellátás terén a kiegészítő egyházi normatíva révén az alaptámogatás közel másfél-kétszeresét lehetett igényelni. Találtak is egy ismeretlen egyházi szervezetet, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház által 2005-ben alapított Kálvin János Presbiteri Missziót. Az új egyházi fenntartó és az ingatlantulajdonosok közti együttműködés zökkenőmentes volt 2011 nyaráig, amikor azonban kiderült, hogy az új egyházi törvény értelmében a misszió idén már nem minősül egyháznak, így nem jogosult a kiegészítő normatívára sem. A misszió elmaradt a tulajdonosoknak fizetendő bérleti díjakkal és más beszállítók kifizetésével is, így a helyzet annyira elmérgesedett, hogy az illetékes fővárosi kormányhivatal 2012. március 31-i hatállyal felfüggesztette működési engedélyét. A bezárással keletkező szociális válságot tavaly éppen az utolsó pillanatban sikerült elkerülni: a Főpolgármesteri Hivatal közbelépésére mégis maradhatott a működési engedély.

Mégpedig feltehetően azért, mert akkor még nem látszott biztosan az új fenntartó, akinek jogállásáról külön végzésben kell rendelkezni. A működési engedély visszavonása miatt ellátatlanul maradó idősek helyzetének rendezése érdekében engedélyezési eljárást folytatnak a feladatellátásra jelentkező - a fővárosi önkormányzat által is támogatott - egyházi fenntartóval, amely az ellátottakat és a dolgozókat is átvenné. A Népszabadság szerdai száma szerint ez aligha lehet más, mint az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által létrehozott Olajág Otthonok.

Ha megkapják a működési engedélyt, a fővárosi önkormányzatot nem terheli ellátási kötelezettség. 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.