A Fidesz újabb és újabb választási győzelmeinek ugyanis nem csak ahhoz van köze, hogy az általános makrogazdasági helyzet az elmúlt nyolc évben stabilabb volt, mint 2002 és 2010 között. Magyarországot korábban a rohamos eladósodás után a gazdasági összeomlás, IMF-csomag és drasztikus stabilizáció jellemezte. Az elmúlt nyolc évben viszont költségvetési stabilitás volt még akkor is, ha az az oktatás és az egészségügy alulfinanszírozása miatt valójában hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyul majd. Növekedett a gazdaság, még akkor is, ha ez elsősorban a beáramló uniós támogatásoknak és a Nyugaton dolgozók hazautalásainak köszönhető.

Ám a szavazók az általános társadalmi közérzeten túl a saját konkrét élethelyzetüket még inkább figyelembe veszik. Politológiai elemzések szerint a választó a voksolás előtti utolsó másfél évre emlékszik, nagyjából az marad meg benne benyomásként, országtól és kultúrától függetlenül. Magyarországon hosszú időn keresztül évente átlagosan 3-4 százalékkal nőttek a reálátlagbérek. Ez elsősorban a közepes keresetűeket érintette, és főként piaci folyamatoknak volt köszönhető.

Ezen a folyamaton az változtatott, hogy a kormány adminisztratív eszközökkel 2017–18-ban jelentősen növelte a minimálbéreket. Ez már a kiskeresetűek jövedelmére is hatott, egész konkrétan 1,2 millió olyan szavazóéra, aki korábban a törvényi minimumért dolgozott. Ez óriási tömeg, nyilvánvalóan volt hatása a választások kimenetelére. A minimálbér a rendszerváltás óta először érte el a létminimum összegét, ami még akkor is nagy előrelépés, ha közben a közmunkások bére továbbra is szégyenteljes maradt, ahogy sok nyugdíj is. Ráadásul a pesszimista jóslatokkal szemben a minimálbér emelése nyomán nem omlott össze a foglalkoztatás – ahogy a korábbi hasonló, 2001–2002-es intézkedés miatt sem. Sőt, nőtt az alkalmazásban állók száma, és jelenleg munkaerőhiány van az országban.

A rendszerváltás óta a bruttó hazai terméken (GDP) belül a bruttó bérhányad (azaz a ténylegesen kézhez kapott, nettó bér és arra rakódó adók) csökkenő tendenciát mutatott. Ma sokkal alacsonyabb arányt képvisel a GDP-n belül, mint Nyugat-Európában. Azaz nemcsak a GDP kisebb, hanem a bérek aránya is. A profité pedig magasabb. Ami viszont a választókat illeti, ők azt érzékelik, hogy a nettó bérek emelkednek-e vagy sem. Visszaeső bruttó bérhányad mellett ennek két forrása lehet: adócsökkentés és az, ha a bérek nőnek ugyan, de lassabban, mint a GDP. A nettó (és még inkább az infláció hatását is mutató reál)jövedelmek növekedése sokkal sűrűbben esett a Fidesz-kormányok idejére, a szocialista-liberális koalíciók alatt gyakran csökkentek. Ennek nyilvánvalóan lehetett hatása a választások kimenetelére is.

Természetesen szűk látókörű gondolkodás azt feltételeznünk a választókról, hogy kizárólag a jövedelmüket nézik. Az állami rendszerek működése ugyanúgy hatással van az életszínvonalukra. Ha a nagymama kórházba kerül, nem mindegy, mennyit kell várni egy műtétre, és salétromos-e a kórterem. Számít, hogy a gyerek milyen minőségű iskolába jár. Miként az is, hogy a rossz utakon, a rengeteg kátyú miatt eltörik-e a kocsi tengelye, és a sort még hosszan folytathatnánk. Az ország jelentős részén a közösségi szolgáltatások állapota leromlott, amit a szavazók minden bizonnyal csak azért nem észlelnek óriási problémaként, mert soha, semmilyen kormány alatt nem láthatták még őket jó minőségűnek. Ezeket az alrendszereket azonban adókból tartjuk fenn, azaz ha a nettó bérek azért tudtak emelkedni, mert az adókat csökkentették, akkor az azt jelenti, hogy a választók összességében nem jártak jól.