A mostani választás azonban igencsak másként alakult. Hillary Clinton, az amerikai külügyek volt vezetője a gazdasági körökben jól ismert személyiség, aki közeli kapcsolatokat ápolt Amerika vezető cégeivel. Kampányát komoly pénzekkel támogatta a Wall Street, az amerikai pénzügyi nagytőke fellegvára. Különösen azért, mert a republikánus színekben induló Donald Trump, a színes előéletű elnökjelölt (aki maga nem is republikánus) éppen a Wall Streetet nevezte meg az amerikai bajok legfőbb belső okaként. Ezzel kétségtelenül sok szavazót szerzett, főként az ipari munkások, farmerek és vidéki kispolgárok körében, ahol a nagytőke sosem volt népszerű, pláne nem a válság óta.

Elnökjelöltként nem túl részletesen szólt gazdasági programjáról, de amit mondott, abból az következne, hogy a bankokra Trump elnöksége alatt cudar világ jön. Akár a befektetési és kereskedelmi bankokat szétválasztó (1933-tól 1999-ig hatályos) Glass–Steagall-törvényt is visszahozza – mennydörögte. De az még a kampányidőszakban volt. Mindenesetre, amikor a legtöbb előrejelzést megcáfolva kényelmes többséget szerzett az elektorok számát (ha nem is az országosan leadott szavazatokat) illetően, rövid időre zavar állt be az értéktőzsdén. A banki részvények árfolyama azonban hamarosan nemcsak visszaállt, hanem néhány napra rá szépen meg is ugrott. Gyors árfolyammozgásokból nem célszerű messzemenő következtetéseket levonni, de nyilván figyelemre méltó, hogy a befektetők ma már nem kívánnak menekülni a Goldman Sachs vagy a Morgan Stanley részvényeitől.

Mi javította a befektetői hangulatot? A békülékeny győzedelmi beszéd? Az új elnök személyiségéről vagy elnöki rátermettségéről kialakított kép? Aligha. Trump hetvenéves koráig közügyekkel nem foglalkozott, ő az eddigi egyedüli elnök, akinek sem katonai vezetői, sem adminisztratív irányítói előélete nincsen. (Tévedés Ronald Reagannel példálózni, hogy lám, filmszínészből is lehet elnök: ő megválasztása előtt két ciklusban nem kisebb államnak volt a kormányzója, mint Kalifornia.)

Ami viszont hamar körvonalazódott: a kabinetfőnöki, főtanácsadói posztok, kormánytagok várományosai között ismert republikánusok kezdtek feltűnni. Hogy elnökként mennyire veszi komolyan saját kampányüzeneteit Trump, arról nyilván megoszlanak a vélemények, különösen mert a zajos és hosszú kampány alatt sok minden és annak ellenkezője is elhangzott. De az ingatlanmágnási előélettel nagyon is egybevág a Republikánus Párt ideológiai nézetrendszerében mindig meglévő ellenérzés a részletes kormányzati szabályozással szemben. Vegyük ehhez Trumpnak azt az ígéretét, hogy az Amerikára kötelezettséget rovó nemzetközi szerződésektől és konvencióktól visszalép.

Mindezek alapján már arról cikkezgetnek a bankszakmában, hogy a bázeli nemzetközi bankfelügyeleti testület asztalán levő szabályszigorításból nem lesz semmi. Eddig az európaiak ódzkodtak a mainál is sokkal keményebb tőkeszabályok megalkotásától, mert sok nagybanknak gondja lenne a tervezett szabályokkal. Az amerikaiak eddig szigorúbbnak bizonyultak, de most arról suttognak, hogy az új elnök itt is, épp úgy, mint a környezetvédelmi előírások terén, megengedőbb lesz. Majd meglátjuk. Ha megismerjük a kormánylistát, könnyebb választ adni arra, hogy mit is jelent Amerikának – és persze a világnak – Trump, az elnök. A bankrészvények mostani árfolyam-emelkedése érdekes hír. Hogy az új elnökre szavazó michigani fémipari munkás is így gondolja-e, nos, az már más ügy.