Agyunk valójában ikerpár: egyik része (ezt szerzőnk Rendszer1-nek nevezi) hozza döntéseink többségét könnyedén, megérzésekre hallgatva, érzelmeinket is bekapcsolva. Másik része (ez a Rendszer2) lassan és nehézkesen hoz döntést. Az első kevés energiát használ, a második sokat. Ezért amit lehet, az első dönt el. Csak akkor adja át a másodiknak, ha nem talál olyan történetet, amelybe beágyazhatja az új információt, és így ismerős helyzetté alakítva dönthet. Korábban úgy gondolták, agyunk mindig racionálisan dönt, de nem. Zömében megérzésekre hallgat, kevés információt használ, ismerős történeteket gyárt. Agyunk ikerpárjának gyors tagja először azt keresi, hogyan hihet annak, amit lát és hall. Ha talál ismerős helyzetet, akkor felismeri, ha nem, akkor továbbadja a másodiknak elemzésre, lassú döntésre.

Minden egy gondolattal kezdődik, majd cselekvés lesz belőle, amiből újabb, hasonló gondolat: ha egy fiatal öregségre utaló szöveget hall, olvas, ír, akkor lassabban jár, mint máskor; ha lassan jár, öregséggel kapcsolatos gondolatai támadnak. Aki sokat gondol a pénzre, önállóbb lesz, de közben önzőbb is, kevésbé segít másoknak, életmódja és gondolkodása individuális lesz. Aki 17-18 éves korában gazdag akart lenni, nagyobb valószínűséggel lesz gazdag, mint az, aki más célt tűzött maga elé. A fiatalkorban kitűzött célok nagy erővel hatnak egész életünk során.


A mai magyar nemzedékek jövőbeli sorsát erősen meghatározza, mire gondolnak nap mint nap. Döntéseink mögött rejtve korábbi történetek, sokszor hallott téves üzenetek állnak. Az egyik ilyen a "gyors meggazdagodás" története, ami erősen rányomja a bélyegét az elmúlt két évtized működésére. Kevesen voltak képesek rá, közülük a többség elbukott, mégis máig hat a minta, miközben a lassú és nem látványos emelkedés középosztályi mintái rejtve vannak, pedig ezek járhatóak.

Egy másik a "hitelből gyorsan elérem, amit szeretnék" mintája. A svájcifrank-csapda milliós családi és vállalkozói történet, ám az nyert, aki lassan, saját megtakarításból építkezett és vállalkozott. További "az ország úgysem tud önerőből kimászni a bajból" hiedelem, ami hihetővé tesz mindent, ami külső támogatás, függés, hitel, tőke, miközben 2000 körül mi voltunk Közép-Európa legsikeresebb gazdasága, mert saját lábunkra álltunk. Hat a "ne húzzunk ujjat az erősekkel" félelme is, miközben az elmúlt két év világossá tette: béklyóinkból nemzeti érdekeink képviseletével törhetünk ki. Állandó külső sugallat alapján még mindig többen gondolják úgy, hogy "a kormány szabadságharca nem győzhet", miközben ez saját szabadságharcuk is. Mindenkin áll a győzelem, és mára erősebbek vagyunk, mint voltunk két évvel ezelőtt. Eddigi csatáinkat megnyertük, esélyeink ma jobbak a következő ütközetek megnyerésére, mint korábban.

Mi, magyarok egyéni céljainkban romantikusan túlzóak vagyunk, miközben nemzeti céljainkban nem fogadjuk el az erős célokat. Itt többeket megcsal a múlt és a jelen, még nem hisznek abban, hogy a 2008 utáni teljesen más világban a megújult magyar működés sikeres lehet. Akkor lesz jobb világ a jövőben, ha már ma is célul tűzzük ki a sikert. Ehhez hinnünk kell abban, hogy nekünk is sikerülhet felemelkednünk a gyarapodó, fejlett, gazdag és boldog nemzetek közé.

Az lesz, amit gondolunk.