Gazdaság

Halálos gázrobbanás: a fúrómester is bíróság elé áll

/ 2011.01.25., kedd 07:45 /

Ma kezdődik a Pécsi Városi Bíróságon a pécsi Ybl utcában 2008 májusában történt, egy ember halálát okozó gázrobbanás vádlottjainak tárgyalása.

Hajdu István, a városi bíróság elnöke az MTI-nek elmondta: az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat egy bontás nélkül, út alatti fúrásokra specializálódott fúrómester, egy energetikai cég területgazdája, valamint egy hírközlési hálózat tervezésével és kivitelezésével foglalkozó projektvezető ellen.

A bíróság keddre a vádlottakon kívül tizenegy tanút idézett be, ítélethirdetés az első napon nem várható.

Az eset 2008. május 7-én történt. Szakemberek az Ybl Miklós utca 4-6. számú ház előtt vezetéket fektettek egy kábelszolgáltató megbízásából, és belefúrtak egy gázvezetékbe. Emiatt nagy mennyiségű földgáz került a levegőbe, ismeretlen módon meggyulladt, s ez robbanást idézett elő a 6. számú épület pincéjében.

A detonációtól egy idős nő meghalt, többen megsérültek. Mivel az épületben is súlyos károk keletkeztek, több tucat lakónak hetekre, hónapokra el kellett hagynia otthonát.

Az ügyészség szerint a tragédiát a fúrómester, a területgazda és a projektvezető gondatlansága okozta, megszegték ugyanis az ilyen munkavégzésre vonatkozó előírásokat.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.