Fotó: Sebestyén László

A tartósan három százalék alatti költségvetési deficit azt is jelenti, hogy tartósan csökken az államadósság. Erre csak kevés ország képes Európában: a déli eurózóna államai mentőövek és az Európai Központi Bank segítsége nélkül alámerülnének. Több országról derül majd ki a közeljövőben, hogy nem képes tartósan három százalék alatti deficitre és az államadósság csökkentésére: nő a veszélyeztetett államok köre. Mi ebből az állandó pénzügyi fenyegetés alatt álló csoportból léptünk feljebb. Ez óriási bravúr, igazi gazdaságtörténeti fordulat. Hasonlóra csak kétszer voltunk képesek száz éven belül: 1924 és 1927, valamint 1946 és 1948 között.

A siker értékét a kiindulópont méri. 2010 közepén pénzügyi csődhelyzetet örökölt az új kormány. Ha nem hozunk a GDP három százalékával egyenlő döntést a költségvetés kiigazítására, akkor 4,4 helyett hét százalék felett lett volna a deficit, ami azonnali államcsődöt jelentett volna. Ezt kizárólag egy újabb IMF/EU-megállapodás háríthatta volna el. Ennek feltételeit ismerjük: őszre már politikai patthelyzet, instabil kormány és megrendülő parlamenti többség alakult volna ki. Ha nem sikerül IMF/EU nélkül konszolidálni az államot, akkor meg kellett volna fizetnünk a külső segítség árát: elveszett volna a kétharmad adta történelmi esély az ország teljes megújítására.

Ez azonban megmaradt, mert lezártuk a régi IMF/ EU-szerződést, és nem kötöttünk újabbat. Ezzel tágítottuk a politika és a gazdaságpolitika mozgásterét, s megkezdhettük a magyar modell megépítését. Ennek lényege, hogy megszorító politika nélkül éri el a költségvetési egyensúly helyreállását, az államadósság, az országadósság csökkenését, a foglalkoztatás bővülését, megőrzi a folyó fizetési mérleg többletét, és lép a népesedési fordulat felé. Ezek közül egyetlenegy célt sem ért el a 2006 és 2009 közötti megszorító gazdaságpolitika, miközben elveszítette a kormányzás lehetőségét.

Míg a korábbi kormányok négy lezárt költségvetési évében – 2006 és 2009 között – három százalékkal csökkentek a nettó reálkeresetek, a mi kormányunk eddigi három lezárt költségvetési évében – 2010 és 2012 között – már közel négy százalékkal nőttek a nettó reálkeresetek. A reálkeresetek előjelkülönbsége valóban előjelkülönbséget jelez a két gazdaságpolitika között! Ez a különbség őrizte meg a kormányzat cselekvőképességét, ezért áll még a kétharmad a parlamentben, és ezért csendesebbek nálunk az utcák, mint más uniós tagállamokban, melyek hasonló helyzetből indultak, de más politikát követnek.

Mindennek ára van, így a nem hagyományos magyar gazdaságpolitikának is. A költségvetési konszolidációhoz választott eszközök – bankadó, válságadók, a kötelező magánnyugdíjrendszer reformja, pénzügyi tranzakciós illeték, telefonadó, közműadó, 50 százalékos villamosenergia társaságiadó-kulcs, a gyógyszerkassza átalakítása, költségvetési zárolások – erős érdekcsoportok ellenállásába ütköznek. Ezek közül a nagy uniós üzleti csoportok – bankok és multinacionális cégek – minden lehetséges eszközzel nyomás alatt tartják a kormányt. Ez áll a médiatámadások, az uniós kötelességszegési eljárások, a leminősítések, a pénzpiaci spekulációk és a politikai támadások mögött. A magyar kormány nem hagyományos gazdaságpolitikája közvetlen kihívás az unió intézményeinek és a hagyományos gazdaságpolitikák csapdájában vergődő kormányoknak. Ha lehet megszorítások nélkül kezelni a válságot, akkor a mai ortodox közgazdaság hibás úton jár.

A magyar megoldások segíthetik az uniót, hogy újból dinamizálja az európai tehetséget és vállalkozó szellemet.

Matolcsy György leköszönő nemzetgazdasági miniszter írása eredetileg a Heti Válasz február 28-i számában jelent meg. A lap a Digitalstandon keresztül is megvásárolható.