Az igaz, hogy a lakosság devizaadóssági válságának több menetben nekirugaszkodó kormányzat a korábbi túlzott hitelezés felelősének megnevezett pénzintézeti szektorra komoly sarcot vetett ki, és bankadóval is megterhelte. Így a 2010-ig igen nyereséges ágazat veszteséges éveket élt át, aktivitása okkal mérséklődött. Számos bankba a tulajdonosnak friss tőkét kellett beletennie, hogy megfeleljen az egyre szigorúbb működési feltételeknek. A pénzügyi krízis nyomán elszenvedett veszteségeket így nem a magyar adófizetőnek kellett állnia, hanem a külföldi anyabankoknak. Azóta viszont a magyar állam nem kevés adófizetői forrásból pénzintézeteket vett részben vagy egészben (a legnagyobb tétel az MKB és a Budapest Bank). Honfiúi szívünket megdobbanthatja, hogy ezáltal csökkent a külföldi tulajdoni hányad a szektorban, ám ha ismét baj lépne fel az ágazatban, akkor már nem lehet a külföldtől várnunk az esetleges veszteségek rendezését.

Márpedig megtapasztalhattuk: a bank veszélyes üzem. Ha nem ad hitelt, az gond. De ha túl sokat nyújt, túl könnyen, és olyaknak, akik azután később nem képesek visszafizetni, az még nagyobb baj. Most tehát, amikor örvendezünk, hogy a térségben végre tavaly nálunk nőtt a leggyorsabban a hitelállomány, rögtön felmerülhet: nem indult-e be ahhoz hasonló felfúvódás, lufi, mint amilyen az volt, amely aztán egy szűk évtizede kipukkant.

Van okunk óvatos reményre. Nyilván minden szereplő tanult az akkori krízisből. A progresszió abban áll, hogy ugyanazt a hibát nem követi el az ember – hanem majd egy másik fajtát… Gondolhatjuk, hogy a nagyvonalú fogyasztási, autóvásárlási hitelezés, a lakás fedezete mellett nyújtott szabad rendelkezésű kölcsön már a múlté: jobban figyelnek a pénzintézet tulajdonosai, a bankárok, a hatóságok, óvatosabbak az ügyfelek. Elvileg. A valóság viszont inkább az, hogy egy évtized elteltével elhalványulnak az akkori sokkos élmények. Jönnek új menedzserek, akik bíznak saját megérzésükben. A politikai vezetők örömmel látják a több beruházást, a nekilendülő költekezést. Feltűnnek új ügyfelek, akiknek 2008 már a földtörténeti őskor, és nem ódzkodnak a hitelfelvételtől, pláne, ha ilyen alacsony a kamat.

Mindez persze nem hazai sajátosság. Az viszont sajnos tény, hogy a magyar családok felének nincs semmi megtakarítása. Nincs mihez nyúlniuk gond esetén. A magyar lakosság átlagos eladósodottsága meglepőenszerény nemzetközi összevetésben, csak éppen az átlag mögött rengeteg olyan család lelhető fel, ahol nincs kultúrája a pénzügyi önmérsékletnek. Most éppen szépen nőnek a bérek – konjunkturális okokból, meg ugyebár választási évben szokott nálunk ilyen lenni. Ám idővel lassulhat a jövedelememelkedés. Most nyomottak a kamatok, de már több országban megindult felfelé a kamatláb. A bankok talán óvatosabbak, mint tíz éve, de túlzott hitelnyújtásra serkentheti őket az ügyfelek fokozott igénye. Polgári józanság, némi gazdasági ismeret és körültekintés híján rövid időn belül megint sokan ragadhatnak adósságba. Akik azután az államhoz fordulnak segítségért. Ha nem kapják meg, bajba jutnak. Ha megkapják, akkor idővel a tágabb közösség problémái sokasodnak. Hiába, polgári erények nélkül nem működhet jól a piacgazdaság.