Lejárt szavatosságú recepteket kínál a Nemzetközi Valutaalap
Kínos napokat éltek át nemrégiben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői: két jelentős "ügyfelük", először Törökország, majd Argentína került bajba. Az új amerikai elnök stábjában kevés rajongója, ám annál több bírálója van a valutaalapnak.
A valutaalap jövője szempontjából mindig meghatározó volt a mindenkori amerikai vezetés véleménye, ami az utóbbi időben nem mondható éppen hízelgőnek. A nemzetközi pénzügyi válságok megelőzése, vagy a már kialakult krízishelyzet kezelése körüli viták különösképpen kiéleződtek az 1997-98-as ázsiai és orosz válság nyomán. A nemzetközi pénzügyi rendszer átalakítása címén folyó munka azonban egyelőre csak nevében méltó a hangzatos címre, így az IMF és testvérintézménye, a Világbank továbbra is a beváltnak tűnő receptek szerint foglalkozik a válságok kezelésével. Az alap vezérigazgatója, Horst Köhler ugyan új részleg létrehozását tervezi, amely a krízishelyzeteket csírájukban felismeri, de ez aligha tekinthető nagy horderejű lépésnek.
Ifjabb George Bush tanácsadói közül többen is úgy vélik, hogy a jövőben jelentősen korlátozni kellene az IMF válságmegoldó szerepét. Olyanok is akadnak, akik egyenesen megszüntetnék az intézményt. A kongresszusban jelentős támogatói vannak a Meltzer-bizottság több mint egy éve nyilvánosságra hozott jelentésének, amely lényegesen megnyirbálná az IMF és a Világbank hatáskörét. Mindezek mögött az a filozófia húzódik meg, hogy az egyes országok oldják meg maguk a problémáikat, és a nemzetközi pénzpiacok szereplőinek kell olyan helyzetet teremteniük, hogy a fejlődő országok kormányai a szükséges megszorító intézkedésekre kényszerüljenek.
A be nem avatkozás politikája melletti kiállás azonban kissé enyhülni látszik, ha különleges érdekek kerülnek veszélybe. A közelmúltban kirobbant török pénzügyi válságot nem szemlélte tétlenül Bush elnök sem, aki rögtön támogatásáról biztosította Bülent Ecevit miniszterelnököt, valamint az IMF-et is a krízis megfékezésére tett kísérleteiben. Hiába, Törökország fontosabb stratégiai szövetséges annál, mint hogy Washington ölbe tett kézzel figyelje partnere gazdasági összeomlását. A török válság közvetlen előzményei közé tartozik, hogy olyan természetű nyilvános szóváltás zajlott a kormányfő és Ahmet Sezer államfő között, amely megrendítette a nemzetközi pénzpiacok hitét abban, hogy Ankara képes lesz kitartani az IMF által előírt gazdasági reformprogram mellett. A tőzsde összeomlása, a tőkemenekítés hulláma végül is arra késztette a kormányt, hogy elvesse a török líra csúszó leértékelésének rendszerét, és a válság kirobbanása után három nappal, február 22-én bejelentette a valuta lebegtetését. Mint kiderült, az IMF-nél már korábban is rebesgették, hogy Ankara számára megfelelőbb lenne a valutalebegtetés.
Az argentin gazdaság problémái ma még messze nem élveznek akkora publicitást, mint a török gazdaságé. Ferdinand de la Rúa elnök teljes egészében kénytelen átalakítani kormányát, miután gazdasági miniszterei egymás után bedobták a törülközőt. A tárca legújabb tulajdonosa, Domingo Cavallo feladata lesz, hogy helyreállítsa az alaposan megtépázódott bizalmat az országon belül és a nemzetközi befektetők körében egyaránt. Az IMF által előírt szigorú megszorítások ellenére ugyanis a gazdasági növekedés mértéke elhanyagolható, a munkanélküliség magas, a lakosság egyre elégedetlenebb, és mind többekben merül fel a kétség, hogy Argentína tudja-e majd törleszteni tartozásait.
|
A valutaalap receptjeivel általában az a baj, idézi a The Economist elemzője az IMF bírálóit, hogy nemegyszer a helyzet félreértékelésén alapulnak. Az ellendrukkerek szerint kifejezetten árulkodó, hogy a valutaalap is lelkesen üdvözölte a török líra lebegtetésének bevezetését. Ami az argentin helyzetet illeti, sokan kételkednek abban, hogy beindul-e a gazdasági növekedés, miután az argentin valuta árfolyama mereven kötődik az amerikai dolláréhoz. Külön kockázatot jelent, hogy az IMF nemegyszer olyan országoknak is hitelez, amelyek már kudarcot vallottak a feltételek teljesítésében, vagyis az alap ezzel csak elősegíti a felelőtlenül gazdálkodó kormányok fennmaradását.
A heves kritikák ellenére az alapnak egyelőre nem kell attól tartania, hogy megszüntetik. Az viszont valószínű: növekvő nyomás nehezedik majd rá, hogy a jövőben szigorúbb, ám jóval kevésbé részletezett feltételek mellett segítsen a bajba jutott országon.