Gazdaság

Lejtőre került Juhász Ferenc

/ 2011.02.20., vasárnap 20:35 /
Lejtőre került Juhász Ferenc

Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő is kapott honvédelmi miniszterként a vesztegetési pénzekből a HírTV Célpont című műsorának péntek esti adása szerint.

A volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc nem először kényszerül kínos magyarázkodásra. Emlékezetes, hogy hét évvel ezelőtt, 2003 végén a 95 millió forintért vásárolt, több mint 270 négyzetméteres villája miatt került a figyelem középpontjába.

A sajtó akkor azt firtatta, hogy miniszteri fizetéséből vajon miként rakhatta félre a honvédelmi tárca vezetője a lakóház megvásárlásához szükséges összeget. Juhász azt állította, hogy „családjának lehetett ennyi pénze a házra, és baráti kölcsönök is segítették" - írta akkoriban az index.hu. Juhász szerint az ingatlanba felesége, Szendrák Csilla 20 milliót adott, apósa 33 milliót, 12 millióra magánvagyonából tellett, egy 30 milliós magánkölcsönhöz pedig I. kerületi lakása értékesítésével jutott.

A Magyar Nemzet azonban kiderítette: az eredetileg 142 millió forintért, öt hálószobával, két fürdőszobával, vendéglakrésszel, fitneszhelyiséggel és szaunával meghirdetett Lejtő utcai lakóház megvásárlásához felvett kölcsön egy részének Füzesi István volt az egyik forrása. Füzesi István fia, Füzesi Attila pedig akkoriban lett a Honvédelmi Minisztérium egyik cégének a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Rt.-nek az igazgatósági elnöke, s a véletlennek köszönhetően bekerült az Antenna Hungária igazgatóságába is.

Juhász Ferenc

Az Index akkoriban megkereste Füzesi Attilát. Ő az Index kérdésére - mi a véleménye a Magyar Nemzet állításaival kapcsolatban? s állami megbízásai vajon összefüggésben állnak-e azzal, hogy apja jó viszonyt ápol Juhász Ferenccel? - Füzesi úgy reagált: „Önök ezt rosszul tudják. Egyébként is magánügynek tekintem az egészet, és nem kívánok nyilatkozni."

Juhász Ferenc pedig azzal védekezett, hogy az általa megvásárolt ingatlan lakóház, nem villa, s nem is luxuslakás, és szerinte a politikusok jövedelmi viszonyait nem helyes és reális dolog az átlagbérhez vagy a minimálbérhez viszonyítani.

Most azonban sokkal komolyabb ügy miatt került a figyelem középpontjába Juhász Ferenc. A HírTV Célpont című péntek esti adásában ugyanis azt állította, hogy honvédelmi miniszterként Juhász Ferenc is kapott a vesztegetési pénzekből.

A műsor idézte a korrupciós ügyben meggyanúsított egyik dandártábornok beismerő - magát és másokat is terhelő - vallomását. E szerint a tábornok előzetes egyezség alapján egyik alkalommal 12 millió forintot vitt Fapál Lászlónak, a tárca akkori államtitkárának, aki abból négymilliót egy italos (viszkis) dobozba tett és azt mondta, hogy a főnöknek lesz, ami Juhász Ferencet jelentette. Majd az államtitkár elment a dobozzal, de már anélkül tért vissza.

Egy ízben pedig Fapál azt mondta, hogy az 50 százalékot, amit kap, három felé osztja, és abból kap rajta kívül Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Zámbori Mihály kabinetfőnök - vallotta az ügyészek előtt a meggyanúsított dandártábornok, akitől a HírTV azt is idézte, hogy a Köztársaság tér - tehát az MSZP - felé is voltak kötelezettségek, egyes szerződések 3 százaléka ment a Köztársaság térre.

A Célpontban a nyomozás adataira hivatkozva elhangzott továbbá: a 7-8 éven át zajló honvédségi korrupció során a beszállítóktól és a szerződéses partnerektől általában a megrendelés 5-10 százalékát kérték vissza a főtisztek, akik az így megszerezett milliókat szétosztották egymás között.

A műsor összekötő szövegében sok tízmilliónyi, a honvédséggel szerződő cégek, beszállítók által juttatott korrupciós pénz mozgásáról számolt be. Eszerint a korrupt főtisztek „lehúzták néhány millióval" az autószerelőt, a munkaruhákat, háztartási vegyiárukat, tisztítószereket vagy éppen a protokollajándékokat beszállító céget, de még a tolmácsok is „visszaosztottak" valamennyit. Egy vallomás szerint komolyabb építőipari munkák esetén az évek során legalább 50 millió forintnyi, vagy még annál több korrupciós pénz cserélt gazdát.

A Célpont szerint a beismerő vallomást tett dandártábornok vezetése alatt álló bűnszervezet csak az illegális pénzek felével gazdálkodhatott, a többi ment a főnököknek.

Az MSZP sajtóosztályán az MTI-vel azt közölték, hogy Juhász Ferenc határozottan visszautasította a korrupciós vádakat és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Az elszámoltatási kormánybiztos, Budai Gyula szerint ugyanakkor a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban; ezért Budai Gyula Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, kérve a nyomozás megindítását.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.