Gazdaság

Meg fog döbbenni, mekkora fizetéssel keres főpénztárost a Lidl!

/ 2016.08.18., csütörtök 14:54 /
 

Válasz a munkaerőhiányra: sztárgázsit kínál a szupermarketlánc, hogy dolgozót találjon makói üzletébe.

Egy fotó, amely minden szociológiai tanulmánynál hívebben tükrözi 2016 Magyarországát. Közel 305 ezer forintos bruttó fizetés, 30 százalékos műszak-, 50 százalékos vasárnapi pótlék, 100 százalékos munkába járási támogatás, idén 20 százalékos fizetésemelés – a Lidl ekkora bérezéssel keres főpénztárost makói üzletébe. Az összeg önmagában is szép summa, ha viszont hozzátesszük, hogy a szupermarket-lánc tavaly még azzal büszkélkedett, hogy bolti dolgozóként akár 163 ezer forintos bruttó alapjövedelem is elérhető, akkor kifejezett sztárgázsi.

Persze a főpénztáros munkakör jóval felelősebb poszt, mint egy egyszerű árufeltöltőé, ám az összeg még így is szédületes, hiszen ugyanebben a beosztásban a közelmúltig mindössze 233 625 forintot lehetett keresni. Ezzel a főpénztárosok a statisztika szerint ugyanabba a fizetési sávba kerültek, mint az ugyancsak 300 ezer forint körül kereső gépész- és vegyészmérnökök, szakgyógyszerészek, növényolajgyártók, statisztikusok, közlekedési és erősáramú villamosmérnökök.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.